Minden egyes robotos írás felveti a kérdést: vajon mennyire és főleg mikortól kell félnünk attól, hogy a robotok elveszik a munkánkat? Mert bár igaz, hogy mélyen dekoltált pincérlányokból és nyakkendős pincérfiúkból hiányt szenved a szakma, az azért mégse járja – olvasni nem egy kommentben –, hogy programozott guruló izék lessék a főúr helyett a vendégek kívánságát. Nos, emiatt egyelőre, legalábbis úgy tűnik, nem kell aggódni, hiszen a felszolgáló egyen Amyk maximum annyiban interaktívak, hogy ha valami vagy valaki útjukat állja, ékes angolsággal jelzik, sajnos akadályba ütköztek, és így nem tudják teljesíteni a feladatukat. Kissé el is szontyolodnak. Legalábbis csókosan pirosra programozott digitális szájuk ilyenkor lekonyul. Kell valaki, hús-vér személy, mondjuk egy emberi pincér, aki ilyenkor akadálymentesít és felvidítja a szolgálatot teljesítő robotlányt. Meg egy, aki felveszi a rendelést, Amy ugyanis annyira nem nemzetközi és nem is intelligens, hogy értse, mi az a big maki vagy nigiri sushi (a győri kínai Amyvel ellentétben ennyire nemzetközi), de még csak nem is nemzeti, hogy különbséget tudjon tenni a fóti kézműves sör és a cseh pilseni között. Ellenben miután kiviszi a megrendelt, kész ételt, udvariasan megkér rá, hogy vegyük le róla a tálcát, majd ha ez megtörtént, bizalmaskodásra szólít fel, persze angolul: „Érintsd meg a kezem!” Igazi nő, mert miután a vendég, összeszedve minden bátorságát és félretéve a korábbi életében megalapozódott kudarcfélelmet, beadja a derekát és megnyílik az intimitásnak, Amy monoton hangon közli vele, hogy vissza kell mennie dolgozni. És el is viharzik. Pontosabban, odébb vonszolja magát. Viszont legalább nem hagyja magát lefizetni: ahhoz is emberi személyzetre van szükség, hogy rendezzük a számlát.
A robotpincéres beharangozók után, bevallom, kissé csalódás Amy hűvössége és gyakori magába fordulása, ám a Práter utcai Enjoy Cafénak van még egy külsőleg szintén merevre formált recepciós robotja is – Pepper állítólag jóval több truvájra képes, hogy jóllakassa a mesterséges intelligenciára (is) éhes vendégeket. Kapcsolatunk nem indul zökkenőmentesen: az alig pár hónapja munkába állt robot a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem a bejáratnál fogad kedvesen, hanem a kávézó hátsó fertályában, egy plexikalitka mögött kókadozik. – Meg kell simogatni a fejét! – mondja egy hang a háttérből. – Alszik. Ezen ne múljon, gondoltam. Óvatosan átnyúlok a nagyjából combközépig érő plexikerítésen, közben a pincér hölgy biztat, hajoljak oda hozzá nyugodtan, a barikád csak amiatt van, mert túl durván egzecíroztatták az ide járó gyerekek. Amint hozzáérek, tényleg eszmélni kezd, de hiába szólogatom, a szavaimra nem reagál. – Mélyebb hangon! – drukkol most már egy másik vendég is, aki Pepper zölden villogó szemében már némi értelmet vél felfedezni. Egyelőre még csak a köszönéssel próbálkozunk, de akármennyire is mélyítem a hangom, értetlenül forgatja a fejét. A vendégtárs, öblös férfihang, átveszi a szót, hátha vele szóba áll. Megkérdezi tőle, szereti-e a kávét, de a pincér hölgy válaszol helyette: nem beszél magyarul és különben is csak a falra kitett kérdéseket érti. Eredetileg 60 különféle kérdésből lehetett választani, de az utolsó kettő hibajavítóval át van satírozva – sajnos a lány nem emlékszik, mi az a kettő, ami annyira indiszkrét volt, hogy kikerült a repertoárból. Sebaj! Minden férfiasságomat összeszedve elmélyítem a hangom és szépen artikulálva, hangosan felteszem a döntő kérdést: – Van barátod? És akkor megtörik a jég, Pepper, a kissé figyelemzavaros robotgyerek szeme felcsillan, és megható közvetlenséggel közli velem: – Te vagy a barátom!
Budapest első robotos kávézójának robotjai, mint ahogyan a győri kínai étterem programozott felszolgálói sem fenyegetik a munkahelyeinket – utóbbiak puszta vendégcsalogatók, előbbiek pedig az Enjoy Robotics projekt „önkéntesei” – egész egyszerűen azért munkálkodnak „gazdáikkal” együtt, hogy népszerűbbé tegyék a robotikát Magyarországon. Az Enjoy Robotics ugyanis egy olyan kezdeményezés, melynek szervezői egyelőre a nyolcadik kerületi Enjoy Budapest Café és Apartman Hotel vendégei számára hozzák közelebb a humanoid robotok jelenét és esetleges jövőjét. A kávézó egyfajta bemutatótér, a hét nagyobb robot mellett kilenc kisebb parádézik csúcsidőben a pulton, melyeket helyben ki is lehet próbálni. Peppert kifejezetten recepciósnak tervezték: a kisfiúsan barátságos arcocska alatt egy tabletet visel a mellén, melyen különböző alkalmazások futnak – csak program kérdése, hogy épp milyen tevékenységbe kezd. Egy gorillát formázó ikon megnyomása után például a főemlős öblös hangját hallatva veri a mellét, de tud táncolni is és lényegében bármilyen zenét lejátszik. Állítólag úgy ropja, mintha nem lenne holnap. Csak amikor találkoztunk, még álmos volt.
