Új oltás fékez
Új oltás fékez kórt miköztünk,
a jól átgondolt gondolat,
mi elmismásol sok közös bűnt,
és túlzott büszkeséget ad.
De, hogy mire, azt nem is érted,
az öntudatod stíröli,
a szomszéd házból jönnek érted
kérdőívet kitölteni,
hogy legyen nemzeti világunk.
Hagyd az emberi jogokat!
Arra mindenki régen ráunt,
kell egy központi gondolat,
a hűség Istenhez, hazához,
és mindaz, amit mondanak.
A megalkuvás meghatároz,
így áraztad be önmagad.
Lógatják orruk a híreknek
légfrissítőjét kedvelők.
Minden hazugságot élveznek,
ülnek a komputer előtt.
Bentről éget egy nagy zabálás,
kint őrzött lelkiismeret,
hogy nem használják, persze hálás.
Tudás, mit fájlba mentenek.
S mint a dervis, ki a romvárosnak
üvölti ima hangjait,
most annyiféle szabályt hoznak,
betartatásuk szétszakít
egy törvénytisztelő emberre,
és egyre, kire örökül
jut tíz parancsolat. Semerre
nem fut innen, nem menekül.
Ezért bízom. Vihogva unlak,
jövőnk. A többség most kivár.
Hitelhatárnapok ragyognak,
s a jog lakásodból kiver.
A jogfosztottság békessége,
mint füstízű popcorn, sivár.
A lázadásnak nincsen vége.
De ki ellen, s főként, kivel?
Beletörődés
Az ember elfogadja a nyomort,
csak enyhüljön néha kicsit.
Ebben az állatokkal osztozik.
Ha visszanéz, régen mi volt,
látja egy biztonságos élet nyomait.
Az ember elfogadja a nyomort,
mi néha bosszant, néha megvadít,
az életén megalkuvás tiport,
ebben az állatokkal osztozik.
Nem magát vádolja. A kort!
De szégyenkezik egy kicsit.
Az ember elfogadja a nyomort,
és akárkit megrészegít
az elbukás, e furcsa sport.
Ebben az állatokkal osztozik,
letaglózzák, ő felsikolt.
A társadalom szétesik.
Az ember elfogadja a nyomort,
ebben az állatokkal osztozik.
A kudarc és a siker dala
Jövünk és besétálunk egymás életébe,
elvisszük más elől a nőt, a munkát,
de nem mondjuk a végén, hogy megérte,
hiába győzködjük őt, hogy megértse –
ő szeretett volna lenni a győztes inkább.
Jövünk és besétálunk egymás életébe,
felét hidd el a sikerünkről, felét ne,
mert egyik élet sem más, mint valóság,
de nem mondjuk a végén, hogy megérte,
már nem kapaszkodhatunk semmilyen reménybe,
az örömünk nem több, mint amit csak halott lát.
Jövünk és besétálunk egymás életébe,
míg nem leszünk a kudarcokkal körbevéve,
hogy hogy kell győzni rajtunk, mindenhol megosztják.
De nem mondjuk a végén, hogy megérte,
bár nem cserélnénk sorsunk másik szenvedésre.
Az előre megírt út is lehet szabadság.
Jövünk és besétálunk egymás életébe,
de nem mondjuk a végén, hogy megérte.
Zöld rend
Legkevésbé se anarchia kéne,
s a túl nagy rend meg végleg rémitő.
Ez minden zűrzavarból megítélhető.
Ne pusztulás legyen a történelem vége –
de megfékezni nincs már sok idő.
Legkevésbé se anarchia kéne,
egy jobb felé vivő erő,
s egy hang, mi arról is beszélne
(ez minden zűrzavarból megítélhető,
mert épp a jót taszítja rögtön félre),
hogy az hogyan kivitelezhető.
Legkevésbé se anarchia kéne,
a baj esélye néha széditő!
Olyasmi, hogy az önkorlátozás megérje.
Ez minden zűrzavarból megítélhető:
Csökkentsd igényeid felére,
a régi dolgokat is vedd elő!
Legkevésbé se anarchia kéne,
ez minden zűrzavarból megítélhető.
