Gilbert O'Sullivan nagyobb meglepetés volt 1972-ben, mint a totógyilkos Atalanta–Internazionale 1-0.
Sosem történt meg addig, hogy ír szerző két számmal is a brit slágerlista élére kerüljön – ráadásul a waterfordi muzsikus nemcsak komponálta, hanem elő is adta a sikeres dalokat –, az meg végképp szenzációt keltett, hogy felkapott nótáinak egyike hat hétig vezette az amerikai rangsort. Ki ez az ember? – kérdezgették „odaát”, miközben az Alone Againt hallgatták, s aztán gyorsan választ kaptak, mert a sajtó azonnal utána ment annak a felfedezettnek, akiről sok évvel később azt írta a The Guardian: „Zongorázó szupersztár lett, mint Elton John.”
Hetvenkettőben kiderült, a huszonöt éves zenész hat esztendővel korábban még eladó volt egy londoni C&A áruházban, és egy időszaki muzsikálási lehetőséget nyújtó üzletben fél órára, egy órára fizetett be a Regent Streeten, ha zongorázni akart. Később postai tisztviselőként is dolgozott, talán ezért nyilatkozta a Telegraphnak, amikor már a Clairrel és a Get Downnal is hasított: „Nem akartam meghódítani a világot. A siker számomra az volt, ha a postás bejött a kertbe, és az én dalomat fütyülte.” Amúgy az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutó Alone Again tengerentúli diadalmenete után sokan gondolták úgy, hogy újabb "one-hit wonder", azaz egyszámos csoda ment végbe, ám a Clair első volt „itt” (vagyis Britanniában), második „ott”, a Get Down pedig első az óceánon innen, és hetedik azon túl. Finom habbal édesítette a tortát, hogy az Alone Again 1972 második legnépszerűbb számává avanzsált Amerikában – csupán Don McLean legendás dala, az American Pie előzte meg –, vagyis a kislemezt vitték, mint a cukrot. Ez közelebb is így volt, ami azért nagy szó, mert errefelé tombolt a glam rock a Slade-del, a T. Rexszel, az Alone Again viszont inkább tetszett hagyományos slágernek – egyúttal szomorúsága és a zongora dominanciája alapján a Seress Rezső-i tradíció felélesztésének –, mint a modern idők szerzeményének.
Az őszinte O'Sullivan meg is mondta, amikor arról kérdezték, ki van rá a legnagyobb hatással, Paul McCartney, esetleg Harry Nilsson, hogy egyik sem, neki a zeneszerző-ideálja Cole Porter. A Broadway-musicalek nehéz sorsú fejedelme nem volt rossz választás, de ír követője mindenkit meglepett a felelettel, hiszen rockkörökben nem volt szokás a Kánkánt, a Kiss Me Kate-et vagy olyan dalokat, mint a Night and Day etalonnak tartani. Porter komponálta a Who Wants to Be a Millionaire-t is; a Legyen ön is milliomos világjáték címét az ő repertoárjából kölcsönözték. Nehéz sorsúnak azért kell nevezni, mert negyvenhat évesen olyan súlyos balesetet szenvedett lovaglás közben, hogy élete második felét jórészt ágyban töltötte, mert harminc műtétet hajtottak végre rajta, s a jobb lábát amputálták. A fátum egyébként O'Sullivant is üldözte, hiszen ő alig tizenegy évesen elvesztette az édesapját, a mamája gyakorlatilag egyedül nevelt fel hat gyereket.
Miután a legtehetségesebb fiú lemezeit elkapkodták, dalait feldolgozta – többek között – Elton John, Tom Jones, a Pet Shop Boys. A felkelő Nap hazájában pedig olyan kultusza volt, hogy még évtizedekkel később is az Alphaville slágerével jellemezték: „Big in Japan”. A hajdani NDK-ban szintén sztárolták; Frank Schöbel, a keletnémet poppiac lipcsei üdvöskéje angolul énekelte lemezre a Get Downt. Nálunk pedig nem csupán hanghordozón jelent meg. Bertha Bulcsu korabeli regénye, A kenguru azzal kezdődik, hogy a főhős, a teherautó-sofőr Varjú O'Sullivant hallgat a kamionban. A kenguruból pedig hazai rock-különlegesség lett, mert a regényből Zsombolyai János filmet készített, és a Gálffi László, valamint Vándor Éva főszereplésével forgatott moziban egymást követték a rockdalok a Gemini, a Generál, az LGT, az Omega, a Skorpió, Koncz Zsuzsa vagy a címadó számot jegyző Fonográf előadásában. Nem állítom, hogy minden szerzemény telitalálat volt, az M7 együttes számáról például az rémlik, hogy megfelelt a címének (Nincs arra szó), viszont O'Sullivan intelmével még a kevésbé brillírozók is vigasztalódhattak: „Lehet, hogy nem vagy olyan jó, mint gondolod. De ha úgy gondolod, az jó.”
