A harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a magyar jégkorong-válogatott a kazahsztáni, nur-szultáni divízió-1-es világbajnokságon: a mieink imponáló, végre hatékony támadójátékkal 4-1-re verték Litvániát. A siker egyúttal azt is jelenti, ha csak nem alakulnak szinte elképzelhetetlenül furcsán a hátralévő eredmények, bizonyosan bent marad a csapat, melynek még az A-csoportos feljutásról sem kellett így lemondania – igaz, ehhez nem elég megverni a hátralévő mérkőzéseken a szlovénokat és a kazahokat, de szerencsés körbeverésre is szükség lenne.
Régen fordult elő a magyar válogatottal világbajnokságon, hogy a harmadik fordulóban úgy kellett jégre lépnie, ha nem nyer, igencsak közel sodródik a kieséshez, azaz a divízió-1 B-hez. Matematikailag persze szerdán sem ez volt a helyzet, ám az ellenfelek ismeretében egyértelműnek tűnt, ha a Dél-Korea és a Fehéroroszország elleni vereségeket követően a mezőny leggyengébb alakulatát, a litvánokat sem sikerül legyűrni, meglehetősen közel kerülnek legjobbjaink a harmadik vonalhoz. Ahol utoljára 2000-ben járt a magyar hoki, az ezredfordulós kínai feljutást követően már csak felfelé, az A-csoport irányába kellett nézni.
Persze a litvánok elleni esetleges zakó sem jelentett egyértelmű alászállást, ám a vb-n hátralévő ellenfelek, azaz a szlovénok és a házigazda kazahok ismeretében a baltiak elleni összecsapás tűnt a legkönnyebben hozhatónak. Egyfelől ők érkeztek frissen a harmadik vonalból, másrészt, míg a mieink szerdán pihentek, addig a baltiak a kazahokkal meccseltek, s az utolsó pillanatig partiban voltak a házigazdával, ami viszont vélhetően meglehetősen kifárasztotta őket. Ráadásul az eddigi 13 meccsen mindössze egyszer, 12 éve győztek le minket, akkor is egy felkészülési tornán, az azóta lejátszott négy találkozó mindegyikét sikerrel, s 20-3-as gólkülönbséggel abszolválták legjobbjaink, köztük az utolsó vb-meccset 6-0-ra – még 2008-ban, a végül A-csoportos feljutást hozó szapporói tornán…
Szerdán ennél jóval szerényebb különbséggel is beérte volna bárki a magyar csapatból, melynek sorait alaposan felforgatta a betegség miatt a vb-t kényszerből kihagyó finn kapitányt helyettesítő Majoross Gergely és stábja. A túloldalon a szakvezetés viszont hitt a némi meglepetésre a fehéroroszok és a kazahok ellen is csak egy-egy góllal alulmaradó csapatban, így komolyabb változtatás nélkül, a kapuban a Skellefteával a svéd bajnokságban negyeddöntőző Mantas Armalisszal, első sorában pedig az egy híján 1400 NHL-meccsig, s ezeken 628 pontig jutó, 41. életévéhez közeledő Dainius Zubrusszal – aki egyben a litván szövetség elnöke is…
A prezident három éve vonult vissza a San Jose Sharksból, azóta évi egy-két bajnokit játszott odahaza, a tavalyi vébén hat assziszttal, az idein eddig egy góllal segítette társait, s természetesen ellenünk is ott volt az első korongbedobásnál. Melyet azonnal komoly magyar attak követett, legjobbjaink másfél perc alatt vagy ötször tesztelték Armalist, aki azonban állta a sarat. A lövésmennyiséggel tehát ezúttal sem volt gond, a hatékonyság azonban egyelőre nem javult: az első két meccsen katasztrofálisnak bizonyult e téren a magyar válogatott, hiszen 67 lövésből mindössze kétszer talált be, ami 2,98 százalék – a közepes nagyjából tíz percent -, a litvánok ugyanakkor 26-ból négynél jártak…
És egy korai emberelőnyüknek köszönhetően esélyt kaptak, hogy tartsák ezt a nívót, ám Andrew Sarauer büntetését átvészelték a mieink. Egyenlő létszámból pedig betaláltak, egy gyors ellencsapás végén Nagy Krisztián centerezését Bartalis István verte be kegyetlenül. A vezetést újabb emberhátrány követte, ezúttal is Sarauer ült ki a büntetőpadra, ám Erdély Csanád két ziccerénél nem látszott, hogy eggyel kevesebben voltak a jégen a mieink. Ami hátrányból nem jött össze, egyenlő létszámnál már stimmelt: Bartalis elképesztő cselsorozat végén, két védőt és a kapust is befűzve helyezett finoman a jobb alsóba, megduplázva ezzel a különbséget. Ami a harmad végére megfeleződött: Sofront kissé nevetséges módon egy bulinál állították ki, a fórból pedig Kumeliauskas talált be azután, hogy Varga Arnold a kapu előtti kavarodásban kétszer is elütött a korong felett felszabadítás helyett.
Nagyon pörgősen kezdte a középső harmadot a magyar válogatott, melyet néhány szép akció és egy emberelőny jelzett. Utóbbit röviddel a lejárta előtt sikerült gólra váltani: Erdély találatával visszaállt a megnyugtatóbb, kétgólos differencia. Melyet rutinosan őrzött a csapat, rengeteg korcsolyázással, remek visszazárásokkal akadályozták meg a mieink, hogy valódi litván helyzet alakulhasson ki Vay Ádám kapuja előtt. A túloldalon Armalisnak jóval több dolga akadt, de a litván hálóőr bizonyította, miért védhet a svéd elitligában, s miért kapott lehetőséget korábban az orosz bajnokságban, a KHL-ben is. A negyedik gól előtt mégis hibázott, indítását Bartalis lefülelte, s kapu elé lőtt korongjába Sofron István ért bele védhetetlenül.
Komoly fölényben játszottak legjobbjaink, amit a lövésszám is mutatott: 33-15-re vezettek két harmad után ebben a mutatóban – főleg a második húsz perc 18-6-os aránya mutatta a magyar dominanciát –, s szerencsére végre a lelkesedéssel hatékonyság is párosult, a 12 százalékos mutató miatt már nem kellett szégyenkezni. Ahogyan a harmadik harmad miatt sem, pedig az előny birtokában visszavehetett volna a tempóból a nemzeti csapat, ám továbbra is komoly elánnal rohamozták a litván kaput. A megvariált sorok remekül dolgoztak – különösen a Sofron, Bartalis, Nagy Krisztián-féle második –, a védelem is jól állt a lábán, a litvánok pedig szimpatikusan nem adták fel, így bár eldőlt a mérkőzés, nem fulladt unalomba. A végén még Hári János meglehetősen sportszerűtlen szúrása borzolta a kedélyeket, melyért az első sor centere öt perces nagybüntetést és végleges kiállítást kapott – remélhetőleg eltiltást majd nem… –, a többiek viszont kibekkelték a hátralévő időt, így az eredmény már nem változott.
Győzelmével a magyar válogatott szint bizonyosan bennmaradt a divízió-1-ben, hogy a dobogóért, vagy az esetleges még szebb végeredményért elsőként a szlovénokat kell legyőzni pénteken délután.
