Ellentmondásosan reagált az államapparátus annak a kétéves, súlyos szemsérült kisfiúnak az esetére, akit a balesete után csak 21 órával láttak el megfelelően. A gyerek kálváriája után megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megtudjuk, az ügy nyomán látják-e újabb beavatkozás szükségességét a sürgősségi ellátórendszerbe. A tárca előbb kitérő választ adott, azt közölte, hogy ez az eset a kórházak ügye. Újabb érdeklődésünk nyomán aztán kérdéseinket az egykori ÁNTSZ utódjának, a Nemzeti Népegészségügyi Központnak továbbították. A központ pedig azt közölte: április 26-án vizsgálatot indítottak. Arról ugyanakkor nem írtak semmit, hogy mi a vizsgálat célja, tárgya, határideje.
Korábban beszámoltunk a kisfiú kálváriájáról: a gyerek elesett és egy bot súlyosan megsebesítette a szemét. A mentő hamar a helyszínre ért, majd a sürgősségi beutalási rend szerint indult a sérülttel az ügyeletes kórházba. Ott azonban nem volt eszköz a kisfiú biztonságos altatására. Enélkül pedig nem lehetett eldönteni, hogy pontosan mi és mekkora a baj. Ezért a kórházból a még úton lévő mentőt arra kérték, ne vigye oda a sérültet.
A mentő erre az úgynevezett átfúródó szemsérülés speciális ellátására kijelölt Semmelweis Egyetem Szemklinikájára indult, ám a kisfiú ellátásától ott is ódzkodtak, mondván nincs diagnózis, és nem is biztos, hogy a sérülés átfúródó. Végül az anya könyörgésére mégis megkezdték a gyerek ellátását. A helyzetet bonyolította, hogy a lapunknak nyilatkozó szakember szerint egy ilyen kisfiúnál elég egy három centiméteres befúródás, ahhoz, hogy idegsebész nélkül a szemész ne is kezdje meg az ellátást. A történetből az is kiderült, hogy a mentőknek olyan diagnózis alapján kellene célba találniuk a segítségre szorulókkal, amit maguk nem képesek megállapítani. Ebben az esetben azt kellett volna eldönteniük, hogy egy szemsérülés átfúródó-e vagy sem.
Az ilyen és ehhez hasonló abszurd helyzetek miatt fordulhat elő, hogy a kórházak tovább hárítják a beteget, így hosszan kell ide-oda szállítani a segítségre szorulót az ellátók között. Ez a probléma egyébként nem lehet ismeretlen az egészségügy irányítói számára, korábban más szakterületeken is előfordult a fővárosban hasonló eset. Három éve tavasszal azért halt meg egy 37 éves nő, mert az ellátására Budapesten több órán át nem találtak megfelelő helyet. Az eset után Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megszüntette a kórházak között megosztott sebészeti ügyelet rendszerét. Ezután valamennyi fővárosi kórháznak a nap 24 órájában kötelezően el kellett látnia a területéhez tartozó sebészeti eseteket. Ez a rendszer most is működik. Sebészt igénylő betegekkel így már nem is „rohangálnak” a kórházak között a mentők.
Tavaly év végén Kásler Miklós humánminiszter maga jelentette be: átalakítják a sürgősségi ellátórendszert, miután az azt megelőző nyáron botrányt, botrány követett a főváros egyik legnagyobb sürgősségi centrumában, a Honvéd Kórházban. A miniszter az ellátásra való hosszú várakozási időt rövidítette volna azzal, hogy elrendelte: a mentővel hozott betegeknél öt-, a saját lábukon érkezőknél 10 percen belül el kell dőlnie, milyen ellátásra van szükségük. Az érkezők a besorolásuk szerint lehetnek újraélesztendők, kritikus állapotúak, sürgősen ellátandók, kevésbé sürgős esetek, valamint halaszthatók. Az utóbbi két csoportba tartozókat úgynevezett „akut alapellátási egységhez” küldik, hogy ők ne foglalják a valóban sürgős segítségre várók elől az orvost. A kormányzati sikerpropaganda szerint az új rendszer jól működik, ám az ott dolgozók továbbra is azt állítják: maradt a feszült helyzet, nincs elég szakember a sürgősségi osztályokra zúduló feladatok ellátásához.
