Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor a jelek szerint abban bízik, hogy palira veheti az egész világot. Tudja, hogy végtelen türelem nem létezik, és ahhoz, hogy elnyomó rendszerét fenntarthassa a lakosság fölött, egyre nehezebb előteremteni a forrásokat az országát sújtó nemzetközi gazdasági szankciók miatt. E szankciók kiváltó oka, hogy Észak-Korea atombombára tett szert.
Kim szeretné elérni a szankciók feloldását, vagy legalábbis enyhítését, azonban attól tart, hogy ha teljesíti az ennek feltételéül szabott követelést, vagyis felszámolja országa nukleáris csapásmérő képességét, akkor megfosztja magát attól az egyetlen aduásztól, amely féken tartja mindazokat, akik rendszerének halálát kívánják. Atombombáját biztonsági garanciaként őrzi, de ez a bomba akadályozza azt is, hogy külföldről beszerezhesse a legszükségesebbeket.
A diktátor ezért mindenkinek ígér valamit. Donald Trumpnak azt, hogy fokozatosan, lépésről lépésre fel fogja számolni nukleáris arzenálját, és cserébe azt kéri, hogy – ezzel párhuzamosan, szintén fokozatosan – enyhítsék a szankciókat is. Pechére most a héjának számító John Bolton a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. Az amerikaiak tárgyalási taktikája egyelőre az, hogy előbb Észak-Korea teljesítse leszerelési ígéreteit, aztán majd meglátjuk.
A világpolitikai nagyágyúkat végiglátogató Kim korábban Pekingben és most Vlagyivosztokban is járt. A kínaiaknak és az oroszoknak azt tudja kínálni, hogy a maga részéről továbbra is kész az ütközőövezet szerepének a betöltésére, arra, hogy a térségben gátat vessen az amerikai befolyásnak – de ehhez több levegőt szeretne venni, és értékelné, ha a kínaiak és az oroszok rávennék az amerikaiakat a fokozatosság elfogadására. Ha pedig a szankcióenyhítés így se megy, akkor legalább valamilyen gazdasági segítséget nyújthatnának, a status quo fenntartása érdekében. Kína ehhez korábban is partner volt, és most Putyinnak is jól jön, ha "mutathatja magát" az általa eddig elhanyagolt Távol-Keleten.