Öt hét választ el bennünket az európai parlamenti választásoktól, elvileg már dübörög a kampány. Elvileg, írom, mert gyakorlatilag egyáltalán nem, egyelőre mintha több szó esne az őszi önkormányzati választásról, mint május 26-ról. Ez még akkor is igaz, ha az ország tele van szórva a Fidesz plakátjaival; mit a Fideszéivel, beszélek itt össze-vissza – Orbán Viktoréival.
Az ellenzékről viszont csak azt tudjuk, hogy szegény, alig-alig jut nekik közterületi reklámra, ám ha mégis – mint például az MSZP-nek -, akkor a többiek rögtön fideszes kollaborációval vádolják, nehogy már béke legyen az ellenzéki oldalon. A békétlenséget amúgy normálisnak is tarthatnánk, hiszen versengő formációkról van szó, külön-külön vágtak neki a távnak, mindegyik azzal a reménnyel, hogy célba ér. De tudjuk: nem fog mindegyik célba érni. Sőt, a legfrissebb közvélemény kutatások a Fidesz népszerűségének növekedéséről számolnak be – ki tudja, miből táplálkozik ez a népszerűség? -, de arról is, hogy vannak pártok, amelyek egyre távolabb kerülnek a bejutási küszöbtől, és vannak, amelyek felfelé törekednek ugyan, mégis csak vágy számukra az öt százalék kiharcolása.
Mondhatnánk: legyen ez az ő bajuk, csak éppen nagyon nincs így. Az öt százalék alatti eredmény nem pusztán azt eredményezi, hogy az ilyen pártokra adott szavazatok veszendőbe mennek, mi több, a Fideszt erősítik, hanem azt is magával hozza, hogy megindul - mint szokott - a belső háború, de az egymásra mutogatás is. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja: minden választási ciklus az előző tanulságainak levonásával jár, majd az összefogás megfogalmazásának szükségességével, majd a szándék elhalasztásával, végül pedig az egymás elleni háború megnyitásával. Aztán a tényleges eredmény – hovatovább tíz év tapasztalatáról beszélek – nem az esetleges pozitív tapasztalatok összegyűjtését hozza magával, hanem a gyászmunka elindítását. És a gyászmunka ebben a kontextusban azt jelenti, hogy újra beindulnak a pártokon belüli háborúk, a felelősök esetleges megnevezése vagy marginalizálása, végül pedig a rivális pártok felelőssé tétele.
Most nem így lesz – mondják a politika ellenzéki oldalán álló szereplők. Akárhogy alakul is az EP-választás, az önkormányzati versenyre fognak koncentrálni, hisz – lám – ott már egy sor helyen megfogalmazódott az összefogás akarata, sőt a jelölt kiválasztása is megtörtént. Hurrá, mondhatnák, ezt kellett volna tenni tavaly, négy éve és még korábban, akkor nem itt tartanánk, biztosan rezegne a léc a Fidesznek. Hurrá, mondhatnánk, de sajna azt látjuk, az együttműködés gyakorlati kivitelezése megint több sebből vérzik, és még csak el sem érkeztünk az EP-választásokig.
Ami azt jelenti, hogy újra a gyászmunka lesz a domináns, és ha ez így lesz, akkor az ellenzék hamarosan keresztet is vethet az önkormányzati választások sikerére, óhatatlanul jön az újabb bukás. Ennek elkerülésére jó lenne biztosan beváló ötletekkel szolgálni, de sajnos ilyen recepttel nem rendelkezem. Csak annyit tehetek, hogy már most szólok.