Biztossá vált, hogy ötödször is Benjamin Netanjahu vághat neki a kormányalakításnak Izraelben, miután ahogy várható volt, a jobboldali-vallásos pártok őt javasolták a miniszterelnöki pozícióra Reuven Rivlin elnöknek. A megbízást követően 28 napja lesz arra, hogy egyezségre jusson partnereivel, elhúzódó alkudozás esetén tovább két hét hosszabbítást kérhet. A jobboldali Likud (35), az ultra-ortodox Sasz (8) és Egyesült Tóra (8), a szélsőjobboldali Egyesült Jobboldal (5) és Izrael a hazánk (5), valamint a jobbközép Kulánu (4) szövetsége viszonylag kényelmes, ám törékeny 64 mandátumos többségre számíthat a 120 fős knesszetben. Várhatóan amint megalakul az új izraeli kormány, az Egyesült Államok is előáll régóta ígérgetett béketervével, amelyet Donald Trump elnök csak az „évszázad alkujaként” harangozott be. Ennek részleteiről még mindig nagyon keveset tudni. Trump veje és közel-keleti tanácsadója, Jared Kushner kényesen ügyelt arra, hogy semmi ne szivárogjon ki, ritkán adott interjúiban is csak általánosságokról beszélt. A nagy titkolózás azonban kétélű fegyver. Egyrészt jótékony, mert megelőzi, hogy már a tervezőasztalon, még az érdemi vita előtt megfúrják az ötleteket. Másrészt viszont könnyen visszafele sülhet el, hogy kihagyták a folyamatból az érintetteket és a legfőbb szereplőket.
A The Washington Post birtokába jutott, meg nem erősített hitelességű információk nem sok reménnyel kecsegtetnek. A lap úgy tudja, hogy a tervnek nem része egy önálló palesztin állam, inkább nagyobb autonómiában gondolkodnak. A politika helyett a hangsúly a gazdaságon lenne: dollár milliárdokat áldoznának segélyezésre és befektetésekre Ciszjordániában és a gázai övezetben, valamint Egyiptomban és Jordániában. Washingtonban ehhez számítanának a gazdag arab öbölállamok anyagi támogatására is, bár részletek hiányában a kérést állítólag meglehetősen hűvösen fogadták köreikben.
Előzetesen Benjamin Netanjahu azt ígérte, hogy bármit is tesznek le az amerikaiak az asztalra, fontolóra fogják venni. Nem éppen a békülékeny szándék felé mutat viszont, hogy a kampányhajrában bedobta: kész kiterjeszteni az izraeli fennhatóságot a ciszjordániai zsidó telepekre is. A palesztinok azt ugyan nem mondták, hogy „vakon” elutasítanak bármiféle tervet, ám mióta a Trump-adminisztráció elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, átköltöztette nagykövetségét, majd elzárta a pénzcsapokat, az amerikai-palesztin kapcsolatok nagyon megromlottak. Palesztin oldalról nem teljesen alaptalanul vádolják azzal az Egyesült Államokat, hogy elfogult, és ezzel eljátszotta közvetítői szerepét a konfliktusban. Ugyanakkor azzal is számolniuk kell, hogy az idő nem nekik dolgozik, alkupozíciójuk csak romlott az elmúlt évtizedekben.
A nemzetközi közösség sem sorakozott fel az „évszázad alkuja” mögé. Sőt, mikor Angela Merkel német kancellár a minap telefonon gratulált Netanjahunak választási sikereihez, azonnal sietett leszögezni elkötelezettségét a kétállami megoldás mellett. A Washington Post cikkét látva pedig korábbi európai tisztségviselők, köztük 25 volt külügyminiszter, 6 ex-miniszterelnök és a két egykori NATO-főtitkár állt ki nyílt levélben az önálló palesztin állam létrehozása mellett. Ápoljon bármilyen jó kapcsolatot is Trump az arab államokkal, az nehezen elképzelhető, hogy ezt a békát le tudná nyomni a torkukon.
