Azt mondják, minden már akkor eldől, amikor bejön be egy színész a színpadra. Bodrogi Gyula hétfőn este először nem a színpadra érkezett meg a Nemzetibe, hogy köszöntsék őt a születésnapján, hanem a nézőtérre. A színpadon fotósok hada várta, ő pedig a legtermészetesebben kezelte ezt az amúgy nem mindennapi helyzetet. Nem pózolt, létezett. Bejött, leintette a vastapsot, beült az első sor közepére és tűrte, hogy fényképezzék. Ez a megadó önfegyelem az egész estre jellemző volt. Ha ez a szerep, hogy őt ma ünneplik, akkor ezt maximálisan eljátssza. Minden pillanatát átéli, jelen van, ha kell hozzátesz.
A Nemzeti Színház két fiatal művésze, Katona Kinga és Bordás Roland moderálta a zenés össznépi ceremóniát. Elsőként megjelent a kivetítőn Bodrogi képe, rajta a rá jellemző, elnéző (bodrogis) mosoly. Innen már mindegy volt, hogy bakiznak-e a műsorvezetők, hosszúak-e a köszöntők, az ünnepelt jellegzetes tekintete a nézőkre is hatott. Bár voltak vitatható momentumok – például Tarlós István főpolgármester is részt kért az ünneplésből. Mindig kérdés, hogy egy politikusnak helye van-e a színpadon és ha igen, mikor. Tarlós szereplését lehet betudni annak, is, hogy egy ilyen fellépés, egy népszerű szeretett színész köszöntése, jól illik a kultúrával kampányoló városvezetői imázsba, de amikor azt mondta, hogy Bodrogi „generációknak teremtett felbecsülhetetlen értékű és szerethető világot”, akkor ezzel a kissé közhelyes, de igaz mondattal sokan egyetértettek.
Az esten igyekezett mindenki bedobni magát, a József Attila Színház, ahol az ünnepelt negyedszázadot töltött saját műsorral érkezett. Játszott a Nemzeti Színház színészzenekara, Szűcs Nelli énekelte a Kaktusz virága nagy slágerét, a Bodrogihoz is kötődő A jamaciai trombitást.
Több megható pillanatot is átélhettek az este résztvevői. Köszöntötték a nagypapát az unokák – Enikő és Bence –, mégpedig Leonard Cohen Halleluja című dalával, majd jött a nagymama, a korábbi társ Voith Ági, egy szintén Cohen-dallal, a Mégis széppel. Ezt a csókokról és az egy nyárról szóló szerzeményt úgy konferálta fel: 1966. Tudod…
Felvételről láthattunk egy régebben rögzített dalt, Bodrogi Törőcsik Marival énekelte az Orchideákat. A duett, két nagy színész egymásra figyelő, a férfi-nő kapcsolat szinte összes gesztusát magában hordozó néhány perccé sűrűsödött. A pályatársak közül Udvaros Dorottya édesapjával, Udvaros Bélával elevenítette fel, hogy tíz éven át milyen meglepetést készített Dorottya papája születésnapjára a vadászként is ismert Bodrogi. És ha már vadászat: Stohl András vadásztársként, barátként is beszélt az ünnepeltről, és elmesélte többek között azt, hogy az apró termetű Bodroginak milyen jelenléte volt Szegeden a Dóm téren, ahol együtt felléptek, vagy hogy a börtönben miként ríkatta meg a rabokat a Szeressük egymást gyerekekkel.
A Nemzet Színészei is eljöttek: Almási Éva, Cserhalmi, Haumann, Szacsvay és Király Levente. Egyedi performansszá vált, ahogy közösen próbálták elolvasni a kézzel írt köszöntő szövegét.
A végén Vidnyánszky Attila igazgató szólt „Gyuszi báról”, a késői találkozásukról, közös munkáikról, vitáikról.
Az est talán legkönnyesebb pillanata pedig az ünnepeltté volt. Szenes Iván és Hofi Géza A kiöregedett vadászkutya dalát énekelte el rá jellemező rekedtséggel, olykor elcsukló hangon:
Egy kiöregedett vadászkutya,/ Vonyítva ül a kátyúba./ A hűséget én nemcsak mutattam, Emlékezz, rá érted mennyit ugattam./ Ti kiöregedett vadászebek, /Csont helyett jött a kamatadó rendelet, / Értetek a szív majd megszakad./De a rosszban jó, hogy ugatni már szabad, / Hogy ugatni már szabad, /Hogy ugatni még szabad! / Nem tudom én mit hozz a holnap, / Az új kutyák mind frissen csaholnak./ Nem tudok én mást vonyítani.
Az igazságból elveszett.../ Az igazságból elveszett… Az igazságból elveszett az „i”.
