Tamási Miklós és Szepessy Ákos lomtalanításkor kidobott, ócskapiacokon vásárolt fényképeket gyűjtve jöttek rá, az amatőrök által az elmúlt évtizedek során készített képek milyen különös megvilágításba helyezhetik történelemkönyvekből ismert múltunkat. Még akkor is sokat mondhatnak, ha csak egyszerű családi fotóknak, emlékképeknek készültek. Gyűjteményük ma már több mint 110 ezer digitális fotográfiából áll, amelyek készítői között professzionális fotósok is vannak. Ezekből válogatott a Nemzeti Galéria szerdán megnyílt kiállítására több mint 300 darabot Tamási Miklós a Fortepan egyik alapítója, szerkesztője és Virágvölgyi István a kiállítás kurátora.
Amit a Fortepan képei nagyon tudnak, az az, hogy a 20. század nagy történelmi eseményeit privát szemüvegen keresztül láttassák – magyarázta Virágvölgyi, arra a kérdésünkre, mi a különlegessége ezeknek a képeknek, miért érdemelnek többet annál, hogy csak a barátaiknak mutassák meg. A fotók mögött ott rejtőzik a történelem, de sok képnek az intimitás a nagy titka. Többlet asszociációkat kelt, ha valaki másnak a családi életébe is bepillanthatok, mintha csak a sajátoméba. A fotós és alanya között a képek készítésekor a legkisebb a távolság, ebbe az intimitásba hívogatnak minket a családtagok által készített képek. A kiállítás megtekintői száz év pillanatainak lehetnek közeli tanúi.
– Mára már sok olyan képük van – folytatta a kurátor –, amelyeket profi fotósok, vagy intézmények adományoztak, és ezek között is vannak olyanok, amelyek egyszerűen csak dokumentálnak valamit, mondjuk egy híd építését, de ezek is izgalmasak lehetnek, amelyek illusztrálják az elmúlt girbe-gurba századot.
A Fortepan a mikro- és a makrotörténelem közé ácsol hidat, a történelemkönyvben az események távolinak tűnhetnek, de képeik segíthetnek értelmezni azokat, átélhetővé teszik az egykor élt emberek hétköznapjait. Közös vizuális emlékezet jön így létre, más látni az orosz tankokat Budapest szétlőtt utcáin 1956-ban készült képeken, mint csak olvasni róluk. Több mint százezer képet kellett átnéznie Virágvölgyinek és Tamásinak, az alapkoncepció az volt: a négy életkor jelenjen meg rajtuk: a gyerek-, az ifjú-, a felnőtt-és az időskor. Fontos volt az esztétikai szempont, és az is hogy a történelem átszűrődjék a képeken. Tükröződjék rajtuk a társadalom sokszínűsége, legyenek ott a falu, a város lakói, de jelenjek meg rajtuk az arisztokratáktól kezdve a kitaszítottakig a legkülönfélébb alakok.
S hogy milyen igazán ritka pillanatok láthatók itt, ami máshol talán még nem került szem elé? Szalay Zoltán fotóriporter 1964-ben ingázó munkásokról készített fotósorozatot – tudjuk meg –, de a párt illetékesei nem engedték, hogy a pesszimista kicsengésű fotók megjelenhessenek a Tükör című folyóirat első számában. Itt most lehetőség volt bemutatni ezeket a fotókat a lapban végül megjelent színes, vidám Hruscsov képekkel együtt.
És megtörtént itt a megnyitón az, ami talán a legtöbbet jelenti a fortepanosoknak; egy hölgy felismerte férjét az egyik képen, felvették vele a kapcsolatot, így talán az is kiderülhet, hol készült a fotó...
