Németországban nincs wifi meg internet, Schmidt Máriától lehet ezt tudni, amiből az következik, hogy a Lajtán túl még a kereket is csak ezután akarják feltalálni.
Egy Mészáros Lőrinc nevű magyar fogja tervezni, és akkor a történelem mélységeiben bolyongó Marischka sem fogja annyira pocsékul érezni magát arrafelé. A Németország elvadult és kietlen vidékeitől elborzasztó lendületes marhaságot megpróbálnám modellezni, hogy a schmidtmarikanizmust megértsük.
Tudja-e ön (fideszes plakátokon nagybetűvel: Ön), hogy mi történt 1929. szeptember 24-én délután fél négy és négy között, ami megváltoztatta Magyarország törekvéseit, szerepet játszott a második világháború, az ’56-os forradalom és a rendszerváltás alakulásában is? Tisztában van-e (Ön) ennek a sorsfordító félórának a jelentőségével, vagy nem vesz róla tudomást, és hagyja, hogy a fake news-gyárak átmossák az agyát? Gondolkodjon! Miért akar (Ön) tudatlan állatként meghalni, amikor a történelem mélyére tudna ásni?
Nos, megmondom, nem történt semmi 1929. szeptember 24-én, kitaláltam az egészet. E módszert követi a történész asszony is, amikor azt találja neked/önnek mondani, hogy „Horthy visszaadta a nemzet önbecsülését”. Az őfőméltóságú úrnak esze ágában nem volt visszaadni semmit senkinek, ám arra, hogy elvegye mások életét, bármikor kapható volt („A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani” – írta volt ’43-ban a derék önbecsülésmentő Adolf Hitlernek), amit tehát a történész asszony mond, ahhoz a történelemnek igen kevés a köze, pechünk, hogy momentán épp evvel foglalkozik.
A lakosság jelentékeny része sokkal jobban ért a történelemhez (meg Németországhoz), mint a történész asszony, csak hát nekünk nem adatik meg az a lehetőség, hogy az Orbán-rendszer marhaságspiráljában olyan tekintélyes helyet foglalhassunk el, mint ő. Megpróbálnám ezt is szemléltetni, legyen a téma újfent Horthy, nem sokkal vagyunk túl a németek elleni elvesztett vébédöntő után). Puskás Ferenc ’56 nyarán Estorilban tartózkodott (Csillag Péter írja a Rubicon folyóiratban, hogy elment megnézni június 9-én Lisszabonban a 2-2-re végződött portugál–magyar meccset), és a homo futballisticusnak az az ötlete támadt, hogy meg kéne látogatni az öreget. Páran voltak, becsöngettek hozzá. A kormányzó felesége fogadta őket, szabadkozott, őfőméltósága a tengerparton van, de küldet érte, foglaljanak helyet. Jött aztán Horthy, aki Schmidt Máriánál jóval később helyreállította a nemzet önbecsülését, örült a látogatásnak. Igaz, a focisták nem tudták eldönteni, hogy szólítsák az akkoriban a „nép ellenségeként csepült” egykori államfőt. Puskás végül Miklós bácsit mondott. Ettől az öregúr feloldódott, és bevallotta, hogy gyakran álmodik Budapestről. Majd azt kérdezte a csapatkapitánytól: „Milyen most gyönyörű fővárosunk?” Mire Puskás: „Ne bánkódjon, Miklós bácsi, ahhoz képest elég jól néz ki…”
A történet valószerű. Amiről Schmidt beszél (önbecsülésmentés, wifitlen Németország stb.), zagyvaság. Csak akkor van értelme, ha Orbánék a (német) Telekom magyar részét le akarnák nyúlni. Huupsz. Várjunk csak!
