Olvasom, Mészáros Lőrinc bekerült a nemzetközileg is nyilvántartott (dollárban) milliárdosok körébe. Nem kétséges, ilyen gazdagodás megeshet akár legálisan is, például nagysikerű termék feltalálásával lehet milliókat szerezni, vagy akár szerencsejátékon is nyerhet valaki nagy pénzt. De nálunk a "szerencséseknél" (a kormány hűbéreseinél) a gazdagodásnak más volt a menete.
Erről a folyamatról vannak személyes tapasztalataim is. Az első Orbán-kormány idején, 2001-ig én voltam a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója. Akkor már hallottam bizonyos, pénzügyi szabályokkal nem magyarázható pénzmozgásokról, Simicska már működött. A kiadónknál például nagy felháborodást keltett az az eset, ami a 2000. évben első osztályba kerülő kisdiákok számára készült könyvhöz kapcsolódott. A kiadványt maga Orbán Viktor javasolta, és előzetesen pályázatot írtak ki a kiadására. Mi is pályáztunk, a könyv előírt paramétereihez mérten minimális előállítási költségvetéssel. A pályázatot egy kis kiadó nyerte. A könyv megjelent, az eredeti előíráshoz képest sokkal rosszabb könyvészeti jellemzőkkel. Aztán elkotyogták a sajtóban, hogy mibe került ennek (az ócska) könyvnek az előállítása. Ez az összeg mintegy háromszorosa volt a mi pályázati költségvetésünknek. Persze, hogy felháborodtunk. Szaladtam fűhöz, fához, magyarázatot kérve. Végül a pályázat kiírójának titkára fogadott, aki azt mondta: nyugi, ez az összeg még egy százaléka sincs a millenniumi költségvetésnek, maradjatok szépen csendben. Maradtunk...
Aztán jött 2001. év eleje. A kiadó 100 százalékos állami tulajdonban volt, felettesünk, a tulajdonjog képviselője behívatott, és azt kérte, hogy adjunk 80 millió forintnyi munkát Kövér Szilárd nyomdájának. Ez a pénz 18 évvel ezelőtt nem volt kevés. Akkor már a következő tanév tankönyveit előállító nyomdákkal szerződéseink voltak, ezeket mindig előzetes árajánlatokhoz kötöttük, versenyeztetés volt, és már készültek is a könyvek. A szerződéskötés előtt most is ez történt, árajánlatokat kértünk a nevezett nyomdától. Ezek rendre 40-50 százalékkal magasabbak voltak, mint az adott paraméterű könyveknél az ország más nyomdáinál megszokottak. Ebbe nem akartam belemenni, hiszen tudtam, ha egyszer megteszem, akkor nem lesz megállás. Gyorsan érkezett a válasz: az összes folyamatban lévő nyomdai munkálatokat leállíttatták velünk, átfogó vizsgálatra hivatkozva. Tisztában voltam vele: ha állnak a nyomdák, nem lesz tankönyv tanévkezdésre, felelőst fognak keresni, és ez én leszek. Beadtam a lemondásomat. Elfogadták, a kiadóba másnap új főnök jött, én pedig elmentem tanítani (fele fizetésért).
A fent vázolt eljárást általánossá lehet tenni: az állam pályázatot ír ki, ezt a kijelölt cég (ember) megnyeri, akinek a költségvetése és a munka valódi értéke (amit majd nem ő végez, hiszen nem ért hozzá) között hatalmas rés van, amihez aztán hozzá lehet férni. Hát ez a hozzáférés az, ami egy civilizált, szabályok szerint működő társadalomban büntetendő cselekedet. Lopás. Ez és csakis ez a nemzeti vállalkozó réteg gyors gazdagodásának legfőbb alapja. Az állam, pontosabban a jelenleg regnáló kormány meg ezt hagyja, sőt ösztönzi. Talán azzal az elvi háttérrel, hogy minden kormánynak joga van a hozzá hűséges pénzügyi arisztokrácia megteremtésére. (A közgazdasági egyetem jelenlegi vezetője legalábbis ilyen értelemben nyilatkozott.)
Nem, nincs joga senkinek a túlszámlázásokkal a közösből pénzt lopni! Akkor sem, ha ez a legfőbb úr megbízásából (és talán az ő nevére írva) történik. Erről bizony egyszer el kell számolni.