;

Oroszország;NATO;

- Új ellenség

Az atlanti katonai szövetség 70. születésnapjára majdnem sikerült visszatalálni a kezdetekhez. Az egy évtizeddel ezelőtti kerek évforduló óta nagyot változott az európai helyzet: Oroszország annektálta a Krímet, valamint fegyveres konfliktust idézett elő Kelet-Ukrajnában - vagyis újra agresszív arcát mutatta. 

Pedig a NATO már mintha kezdett volna beletörődni abba, hogy az eredeti rendeltetése szerint megvédendő észak-atlanti térséggel semmiféle kapcsolatba nem hozható, távoli régiókban kell majd különböző missziókat teljesítenie, ha meg akarja találni létének újabb értelmét, mert hiszen Európában már semmi dolga. Moszkva 2014-ben elég határozottan véget vetett ennek az identitáskeresésnek. 

Később még egy másik vonatkozásban is a figyelem előterébe került Oroszország és  Nyugat-Európa katonai szembenállása. Moszkva olyan rakétatípust fejlesztett ki, amelyről az amerikai katonai szakemberek azt állítják, hogy paraméterei alapján ütközik a közepes hatótávolságú rakéták tilalmáról szóló, a hidegháború alkonyán megkötött INF-szerződés előírásaival. Az oroszok ezt persze tagadják, ami Donald Trumpot a legkevésbé sem zavarta abban, hogy deklarálja, most már Amerika sem tartja magát az INF-hez. Így ez is orosz-amerikai konfliktustémaként jelenik meg a felszínen.

Stratégiai elemzők azonban széles körben úgy vélik, hogy az Egyesült Államokat valójában nem annyira a kipécézett orosz rakétatípus zavarja, hanem sokkal inkább az, hogy Kína nem részese a közepes hatótávolságú rakétákat betiltó megállapodásnak, és hogy Washington az oroszokra mutogatva ad magának szabad kezet a rakétafejlesztéshez.

A Nyugat legfőbb globális vetélytársa már régen nem Oroszország, hanem Kína. De Putyin számára a jelek szerint - saját hazai támogatottságának biztosítása érdekében - fontos, hogy országa megkerülhetetlen nagyhatalomnak tűnjön. Ezért az orosz elnök buzgón szolgáltat érveket a NATO szükségességét hangsúlyozóknak, ami viszont elvonja Amerika figyelmét az egyre fontosabb Távol-Keletről.