Vártuk már nagyon, hogy legalább időlegesen eldőljön, mi lesz a Fidesz sorsa az Európai Néppártban. Elhatároztuk ugyanis, hogy történjen bármi – kizárás, felfüggesztés vagy valami egészen más – újra elővesszük Anna Politkovszkaja újságíró pár hónap óta végre magyarul is hozzáférhető könyvét, az Orosz naplót, abból fogunk idézni.
„Azoknak, akik a Nyugat segítségében reménykednek, végre rá kellene döbbenniük, hogy demokratikus szabadságjogaink visszanyerése rajtunk áll: a népünk minőségén múlik, és nem következhet be külső nyomásra”.
Mások is mondtak ilyesmit, de Anna Politkovszkajánál hitelesebben senki se mondhatta. Az Oroszországban uralkodó állapotokat ismerve borzongató belegondolni, hogy a figyelmeztetés 2005 februárjából való. Alig több mint másfél év múlva Politkovszkaja már nem élt. Putyin hatalma ma is megdönthetetlennek látszik.
A Novaja Gazeta újságíróját moszkvai lakása közvetlen közelében, a lépcsőházban ölték meg 2006. október 7-én. A gyilkosság körülményei máig nem tisztázottak. Innen még azt se tudhatjuk biztosan, hányszor lőttek rá. A híradások négy, hat vagy hét golyóról szólnak. Később merényletet kíséreltek meg a merénylet elkövetésével vádolt egyik csecsen férfi ellen is. Ő túlélte.
Ha viszont már újra kezünkben van az Orosz napló, ne elégedjünk meg egyetlen idézettel.
A könyv feljegyzések, interjúk, riportok, dokumentumok, kommentárokkal ellátott hírek, szikár tényközlések, politikai elemzések és eszmefuttatások szövevényéből áll össze. Megjelenésekor szép terjedelemben foglalkozott vele a magyar sajtó (így tett a Népszava is: Orosz napló magyar szemmel – Anna Politkovszkaja utolsó munkája, 2018. december 1.).
A recenziók, valamint a szerkesztővel, Filippov Gáborral készült beszélgetések főleg az orosz és a magyar helyzet közötti ijesztő hasonlóságokra fókuszáltak. Pedig nem kellene sem túlzottan meglepődni, sem erre a két országra szűkíteni a kört. A diktatúrák, vagy a diktatúrába többé-kevésbé hajló rendszerek vezetői szerte a világon egymást lesik, egymástól – és történelmi előképeiktől – lopják az ötleteket, hogy milyen módszerekkel lehet még tovább szűkíteni a szabadság megnyomorított tereit.
Egyikük sem szereti az autonóm gondolkodókat, a tőlük függetlenül létező szerveződéseket és intézményeket. Természetes ellenségként kezelik a hivatásukat komolyan vevő újságírókat, bírókat, jogvédőket, tudósokat, művészeket. Hűbéri rendszert és aljas propagandagépezetet működtetnek, fürödnek a korrupcióban. Politikai ellenfeleiket is uralni akarják: akiket nem képesek megtörni vagy megvásárolni, azokat megpróbálják kiiktatni.
Ezzel együtt nem helyes, ha engedjük, hogy a hasonlóságok elhomályosítsák a különbségeket. Anna Politkovszkaja másik magyarul megjelent könyve, A második csecsen háború is arról tanúskodik, hogy az orosz és a magyar viszonyokat nem szabad egypetéjű ikrekként kezelni. Már csak Oroszország mérete, befolyása, etnikai és vallási összetétele, de a területén zajló fegyveres konfliktusok, a véres leszámolások, a rengeteg áldozatot követelő terrortámadások miatt sem. Bőségesen elég nekünk az unokatestvéri kapcsolat is.
Tavaly év végén arról írtunk, hogy 1992 óta Oroszországban 54 újságírót gyilkoltak meg, az esetek többségében nem derült fény a megbízó, sokszor a végrehajtó személyére sem. Keringenek más adatok is. Az Index 2012-es – nemzetközi kimutatásokat szemléző – cikke szerint az elmúlt húsz évben (nem természetes halállal) meghalt 300 orosz újságíró közül 178-an estek nyílt gyilkosság áldozatául, 82-en balesetben, 28-an háborús szituációban, 8-an terrortámadásban vesztették életüket. További 44 kolléga eltűnt, vagy nem tisztázott körülmények halt meg.
Anna Politkovszkaja folyamatos fenyegetettségben, állandó életveszélyben dolgozott. Előfordult, hogy mérget kevertek a teájába.
Az Orosz naplót érdemes azzal a szemmel is olvasni, hogy a félelem mennyire járja át az írásokat. A vaskos, közel 400 oldalas könyvben Anna Politkovszkaja egyetlen alkalommal számol be saját halálfélelméről. Amikor ellátogatott Ramzan Kadirov csecsen hadúr főhadiszállására, egy katonai bázisként berendezett faluba, arra gondolt, hogy visszafelé, a „sötétben, a sűrűn sorjázó ellenőrző pontok közt bizonyára megölnek”. Akkor elsírta magát. A halálfélelme azonban nem gátolta meg abban, hogy nevezett csecsen vezetőről leírja, amit kellő megalapozottsággal róla gondol: „pszichopata, egyben végtelen hülye”, „üresfejű”.
Az Orosz naplót különösen ajánljuk azoknak a magyar sajtópropagandistáknak, akik újságíró létükre behódoltak a hatalomnak. Velük szemben Anna Politkovszkaja – ahogyan a könyv előszavában olvasható – egyfajta zsinórmérték, amely a tisztesség, a bátorság, az elkötelezettség mércéjeként szolgál.
Info:
Anna Poltivoszkaja: Orosz napló
Athenaeum, 2018.
