Ma már a külpolitikát inkább kerülő magyar média is rendszeresen beszámol az ukrajnai elnökválasztási kampányról. És ebben nem is marad el a nemzetközi sajtótól. Elsősorban a leginkább ismert és esélyes jelöltek szerepelnek a legtöbbet: a hivatalban lévő elnök Petro Porosenko, a korábban fő kihívójának számító Julija Timosenko, volt kétszeres miniszterelnök, valamint az új csillag Volodimir Zelenszkij, kabarészínész, -szerző és üzletember. Más néven: a "csokikirály", a "gázhercegnő" és "a nép szolgája". Megmagyarázom a neveket, ha valaki nem ismerné a hátterüket: Porosenko az egyik legnagyobb édességgyár tulajdonosa. Cége, a Rosen jelen van Európa számos államában, így Oroszországon és Magyarországon is. De van még sok más érdekeltsége is – például országos televíziója. Ő egy valódi oligarcha.
Ebbe a kategóriába tartozik Julija Timosenko is, aki a 90-es években a gáziparban alapozta meg a családi vagyont, s ügyesen lavírozott az energiaüzlet és a nagypolitika között. Mindketten a Komszomolban kezdték politikai pályájukat, ma Nyugat-barát, euroatlanti ukrán nacionalistaként jelenítik meg magukat.
Zelenszkij fiatalabb annál, hogy Komszomol-karrierrel dicsekedhessen. Ő a szórakoztatóiparban tűnt ki, nagy sikert aratott A nép szolgája című tv-sorozata, amelyben egy fiatal történelemtanárt alakított, aki szinte véletlenül keveredik a nagypolitikába és Ukrajna elnökévé választják. Ez előfordulhat vele is, de aligha csak a véletlen és színészi tehetsége miatt sikeres. A showman mögött felsejlik egy harmadik oligarcha, Ihor Kolomojszkij, akit Ukrajna harmadik leggazdagabb emberének mondanak. Neki is van egy tévéje, ahol Zelenszkij társulata eddig is fellépett. Az elemzők, politikusok még holnapig latolgathatják az esélyeket. A március 31-i első forduló után - ha egyik jelölt sem kap 50 százalék plusz egy szavazatnál többet - jöhet a második kör áprilisban.
Magyar érdek is a stabilitás
Nem szorongunk eléggé Ukrajna miatt. Pedig, ami ott történik, a befulladt háború a szeparatista kelet-ukrajnai területekkel, amelyek Oroszország „helyetteseiként” tartják a frontot – súlyosabb válság a Brexitnél. Az elnökválasztás eredménye biztosan kihat majd erre a krízisre. Rossz esetben kiújulhatnak a harcok és újabb területeket érintenek majd. Az is elképzelhető, hogy ha egy új kormány megpróbálkozna valamilyen rendezéssel, úgy a szélsőséges nacionalista erők az ország nyugati területein feszültségkeltő akciókat kezdenek. Ukrajna tehát már pár hetes időtávlatban is okot ad a szorongásra. Nekünk magyaroknak is. És nem csak azért, mert a határ túloldalán, Kárpátalján százezres magyar közösség él, s a magyar kormány az ukrán nyelvtörvény miatt összekülönbözött a kijevi hatalommal. A szomszéd ország társadalmi stabilitása, gazdasági fejlődése magyar érdek.
Amióta nincs Szovjetunió, (a legtöbb közép-európai ország számára is) geopolitikai előny – fellélegzés -, hogy Oroszország és közöttünk egy viszonylag nagy és népes állam helyezkedik el. Ukrajna a legtöbb posztszovjet utódállamhoz hasonlóan nehezen válik nemzetállammá, társadalma, népessége sok belső ellentéttel terhes. A 90-es években kialakult az oroszországihoz hasonló oligarcha-kapitalizmus, s a politika is az oligarchák kezébe került. Ez az uralkodó réteg alapjában Oroszországhoz kötődött, az ukrán különállás inkább teher volt számukra. A 2004-es narancsos forradalom, majd tíz évre rá a kijevi Majdan tér lázadása megmutatta, hogy az ukrán társadalom jelentős része Oroszország helyett a Nyugatot választja, az EU-ba törekszik és NATO-tagságot akar. A Nyugat a jólétet, a politikai szabadságot, a kulturális sokféleséget, a szabadságokat jelenti nekik. Ennek része a nemzeti ébredés, a nemzeti hagyományok és vonatkozási pontok megfogalmazása. Ez is konfliktusos nem csak az oroszság és az orosz kultúra, de más szomszéd országok viszonylatában is.
Miről szól a kampány?
Az ukrán felkelésre adott orosz válasz a Krím-félsziget megszállása, illetve a donyecki és luhanszki elszakadás kezdeményezése volt. Ukrajna lényegében öt éve háborút visel és sok tízezer halottat gyászol. A gazdaság megrokkant. A hadsereg egyértelmű előnyt élvez, akadozik a demokratikus intézmények építése, a korrupció továbbra is jelen van az élet minden szintjén. Ezek olyan ügyek, amelyek alapján elképzelhetjük, hogy a kampányban lenne miről vitatkozni, versenghetnének egymással a reform-megoldások. Ám a vetélytársak inkább egymás lejáratásában versengenek. Vagy abban, mit képesek kijárni a Kremlben. Jurij Bojko, az Ellenzéki Blokk jelöltje pár napja Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérével és Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel tárgyalt, s utána azzal tért haza, hogy újra lehetne tárgyalni az orosz-ukrán gázkereskedelmet és negyedével olcsóbb lehetne a földgáz Ukrajnában.
Ezen túl a választási vita leginkább szimbolikus jellegű, azaz nem arról szól, milyen átalakulások szükségesek, hogy Ukrajna európai mértékkel is normális állammá váljon, hanem a jelöltek ukránság-teljesítményét firtatják. Ezért lett olyan fontos, hogy ki, hol szólal meg oroszul, hogy létrejött az önálló (nem a Moszkvai Patriarchátusnak alárendelt) egységes ukrán ortodox egyház.
A háború kiújulása Oroszországgal hazánkra nézve súlyos biztonsági kockázatot jelentene – például menekülthullám indulhat felénk. A magyar gazdaságot is sújtaná a háború, az újabb szankciók. Európai és magyar stratégiai érdek, hogy csökkenjen a feszültség, újrakezdődjenek a tárgyalások és rendeződjék az orosz és ukrán állam viszonya. Ez csak akkor lehetséges, ha a felek nagyarányú mértékletességet tanúsítanak. Nehéz elképzelni, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodás születhet a Krím hovatartozásáról. A szakadár „népköztársaságokról” viszont Moszkva könnyebben lemondhatna.
Az ukrán alkotmányba nemrég bevették, hogy az ország EU-csatlakozásra és NATO-tagságra törekszik. Az utóbbi biztosan nehezíti a békés állapot helyreállítását. Oroszország vezetői rendszeresen arra hivatkoznak, hogy a NATO (és az EU) megjelenése határaik közelében veszélyezteti a regionális stabilitást és biztonsági kockázat számukra. Ez igaz, ezek a szövetségek az oroszországitól idegen értékrendet, kormányzási modellt képviselnek. A szabad sajtó által ellenőrzött, demokratikus eszközökkel leváltható kormányzás, a bírálható politika, az emberi jogok felsőbbrendűsége önmagában is kockázat bármilyen önkényuralmi modellre. Ukrajnában megjelentek ezek a szabadságelemek (az ország a Freedom House szerint csak részben szabad - a szerk.)
A legveszélyesebb precedens
Ukrajna és Oroszország között az egyik fő különbség ma az, hogy a választás eredménye megjósolhatatlan: a három fő jelölt közül bármelyik befuthat, Porosenko leváltható – ez Vlagyimir Putyinról nem mondható el. Maga az elnökválasztási kampány is jelzi, hogy Ukrajnában különböző alternatívák, politikai, kulturális opciók küzdenek a választókért. Ez is kihívás az orosz rendszer számára. A kampányban a hivatalos Oroszország eddig meglehetősen visszafogott volt – ha nem számítjuk a gáláns gázajánlatot -, a Kreml feltehetően felismerte, hogy az ukrán közönség ellenségesen reagál a beavatkozásra, ami újabb nacionalista hullámot válthat ki, amely meggyengítené a mai orosz befolyást is. Az orosz szolgálatok inkább a perifériákon - például a vegyes lakosságú és identitású Kárpátalján próbálkoznak. Ennek jele volt a magyar intézmények elleni provokáció is.
Az orosz hatalmi elit saját oligarchikus hatalmát védi, amikor fellép a volt Szovjetunió területén, vagy épp Szíriában a diktatúrák védelmében. Ukrajna demokratikus fejlődése a legveszélyesebb precedens a Putyin-rendszer számára. A történelmi viták, a kulturális és nyelvi kérdések másodlagosak.
Ukrajna választása nem csak Ukrajna jövőjéről szól. A 45 milliós ország óriási emberi, és természeti erőforrások birtokosa. Kiváló felsőoktatási intézményei, kutatóközpontjai vannak és olyan vállalatai, ahol képesek világszínvonalú termékeket – haditechnikát, repülőgépeket, rakétákat – előállítani. A szovjet csőd, majd az oligarchikus rablókormányzás miatt a legjobb és legdinamikusabb erők menekültek el az országból. Ukrajna Európa legnagyobb munkaerő szállítója lett. Az ukrajnai munkavállalók jelen vannak Magyarországon, és nemzetközi nagyvállalatok is számítanak rájuk. A világcégek ukrajnai megjelenése is garantált lenne, ha véget érne a háború, ha a tulajdont és a jogbiztonságot garantálná az állam. A kelet-európai oligarchák szorosan együtt élnek a szervezett bűnözéssel. A demokratikus rendnek, jogállamnak ezt a fekélyt is el kellene tüntetnie.
Az ukrán kabarékban néha megjelenik egy kárpátaljai alak, aki olyan nyelven szólal meg, amit senki sem ért. A társadalom tisztában van tehát a történelmi és identitásbeli különbségekkel, amelyeket a hatalom nem vesz tudomásul. Ukrajna keleti fele orosz befolyás alatt alakult, a nyugati viszont a lengyel állam, majd az osztrák birodalom részeként fejlődött. A magyar múltú – húsz évig Csehszlovákiához tartozó – kárpáti megyék világa nem illik a képbe. Ez egy harkivi, vagy kijevi számára, csakúgy, mint a lvivi lakosoknak – sajátos vadnyugat.
