Sokan hiszik, még többen reménykednek benne, hogy igen, lesz még magyar köztársaság. Én kevésbé vagyok optimista, különösen azok után, amekkora ünneplést csaptunk az első, Károlyi nevéhez köthető köztársaság kikiáltásának centenáriumán. Egészen kicsit. Nem is lehetett észrevenni.
Nemigen van pozitív kicsengése a mostani Magyarországon a respublikának. Pedig 1848 hagyománya is igencsak köztársaság párti, amit viszont „diligenter” ünnepeltünk idén is, beleadva kokárdát, talpramagyart, csak köztársaságot nem. Mert az természetes, hogy szélső-jobboldali kormányunk teljes erőből hanyagolja a republikánus hagyományt. A magyar köztársasági fogalomhoz ugyanis erősen hozzátartozik a liberális demokrácia, amit a mi illiberálisaink nagyon nem szeretnek. Azt meg egyenesen rühellik (mint Jónás a prófétaságot), ha liberalizmusra tanítják, horribile dictu, liberalizmusból vizsgáztatják őket.
Tudja az ő vezénylő táborszernagyuk, hogy mi is az. Volt ő azoknak alelnökük is, de most már a néppártiak is túl liberálisak neki. Nem szeret ő semmiféle regulát. Pontosabban ő reguláz, őt viszont ne regulázza senki és semmi. A jogállam se. Nem tűr ő semmit, ami az ő végtelen jó és végtelen erős akarata ellen fenekedik. A fenekedőket ő biz' megszünteti, mint a Népszabadságot vagy a Tudományos Akadémiát. No nem nyúzatja meg, nem húzatja karóba, csak kicsit éhhalálra ítéli.
Nagyon nehéz elképzelni, hogy ilyen médiatörvénnyel és ilyen választási rendszerrel bármiféle ellenzék egy meghatározó pozíciónak akár a közelébe tudna férkőzni. De tegyük föl, hogy mégis sikerül. Tehát – képzeletben – fordul a kocka, és Orbánéknak ki kell vonulniuk a hatalomból. Másnap elkezdik az új garnitúra amortizálását, és a (2006-os mintájú) hatalommegragadás előkészítését. Még ki sem kiáltották, máris vége lesz a köztársaságnak. És az „oligarchák” (vagyis a lopott pénz) bevetésére az első körben nem is lesz szükség.
Nincs a Földön olyan törvénykövető erő, amelyik félre tudná tolni az orbáni illiberális gőzhengert, akár ellenzékben van, akár kormányon. Vagyis Orbán és a köztársaság együtt nem létezhet.
Nagy kérdés, hogy a Fidesz mint párt rehabilitálható-e demokratikus viszonyok közé. Azt hiszem, már nem. De mit lehet és mit akarunk tenni Orbánnal és a jelenlegi kormányzó erővel, ha köztársaságot akarunk?
A jogállami minimum helyreállíthatósága esetén nem lenne gondja az új köztársaságnak, de úgyis nagyon nehéz lenne. A szélsőjobb talpasai a testükkel akadályoznák meg a főügyész kipenderítését a Markó utcából. Hiába nyilvánvaló, hogy az uralkodó párt és a vezér ellen köztörvényes és politikai ügyek garmadájában lehetne nyomozni, ilyen hatáskört egyetlen rendőri szervre sem lehetne ruházni a véres polgárháború kockázata nélkül.
Szóval, egyhamar valószínűleg nem lesz magyar köztársaság. Sokára is csak úgy, ha valamilyen külső erő lépne föl, vagy gazdasági világkatasztrófa következne be. Erre viszont azt kell mondanunk, hogy „inkább tűrni a jelen gonoszt”. Azonban – szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre - ez nem rajtunk múlik. Ám a Tiszát és Horthyt majmoló orbáni politikára számíthatunk a nemzeti katasztrófa előidézése ügyében.