Nézegetem a Törőcsik Mariról készült a Nemzeti Színház által megosztott néhány napja készült fotót. Két felvételt tettek közzé: az egyiken Vidnyánszky Attila és Cserhalmi György között ül egy kanapén. A másikon Cserhalmival kettesben kézen fogva, egymáshoz simulva. Mindkettő velemi otthonában készült. Törőcsik egészségi állapota miatt egy ideje nem lép színpadra. Volt kórházban, most pihen, lábadozik és vendégeket fogad. És önazonos, mint mindig.
Vendéglátóként nem is lehet más, de mindig ilyen. Törőcsikes, betegen is tartásos. Önazonos és SZÍNÉSZNŐ egyben. Tudja, hogy fényképezik és akkor már színésznő, de közben a civil énjét is feltárja. A mosolya mögötti küzdelmet, a fajdalmakkal szembeni harcot. Ha jönnek hozzá és érzi, hogy szeretik, akkor a fájdalom is szelídül. És ő pedig mindig is tudott és tud szeretni. Bérczes László róla készült remek könyvének hátoldalán is ez áll: tudni kell szeretni. És ez az Ő részéről nem közhelyes gesztus, nem modor, hanem az élete. „Apácának lenni nincs messze a színészettől, hivatás mindkettő” - mondta a könyvben. És Ő úgy élt, hogy ez volt számára a legfontosabb és még szeretni is tudott. De ha most olvasná, rám is szólna, már megint a nekrológomat írja. Dehogy írom – mosolyognék vissza és hallgatnám a történeteit. Amióta egyszer meghaltam, különösen sokat beszélek, mondta néhány évvel ezelőtt, amikor találkoztunk. Nem adok interjút, már mindent elmondtam, tette hozzá. Aztán rám nézett, egy villanásra megrázta magát és mesélt és mesélt. Ugyanazokat mesélte, de mindig másként.
Ugrált, csapongott, de pillanatok alatt mindketten belefeledkeztünk az adott történetben. Váltok is jelen időre, nehogy szemre hányjon újra. Törőcsik mint a nagy színésznők, azonnal megérzi, ha hat. A hatás az egyik legfőbb mozgatója. Mindegy, hogy monológot mond, táncol, énekel, vagy egyszerűen csak átmegy a színpadon, a lényeg az, hogy hat, pillanatok alatt eléri a néző ingerküszöbét, színpadon, filmvásznon, társalgóban, vagy egyszerűen az otthoni kanapén. Vannak ismétlődő mondatati: megadatott, hogy nagy rendezőkkel dolgozzon. Vagy, hogy akárki volt hatalmon, mindig kívül tudott maradni. Felül tudott emelkedni az aktuális csatározásokon. Rá is fröccsent sár, de nem kötött olyan kompromisszumokat, amiket szégyellnie kellene.
És ezt már én teszem hozzá, hogy Törőcsik túl lépett a politikán. Mindegy ki tünteti ki, és hogy hanyadszor. Mindegy, hogy épp ki a miniszterelnök, vagy a Nemzeti Színház igazgatója. Teljesen mindegy. Törőcsik, akkor is Törőcsik, még akkor is ha az aktuális hatalom birtokosai szeretnek megmártózni a fényében.
Az is megható számomra, ahogy a fiatalokkal bánik. A múlt nyáron személyesen nem tudott, de a hangjával részt vett egy fiatalokból álló új színházi formáció első, bemutatkozó produkciójában. Csak a hangját adta, de hogy. Öniróniával, szarkasztikusan és leírtam már, de újra megteszem: csak úgy törőcsikesen. Úgy szavalt Pilinszkyt is.
Van még egy kedvenc mondása: „Engem az Isten a tenyerén hordott” Jól tette, tegye még sokáig!
