Elvégre már a Marvel kapitány bemutatója előtt elkezdődött a tengerentúlon a hecckampány, melyhez a címszerepet alakító Brie Larson is hozzájárult szerencsétlen nyilatkozataival a szakmát eluraló negyvenes fehér bőrű férfi kritikusok leszólásával – mi tagadás, beférek a halmazba.
Ezzel párhuzamosan persze rögtön jött egy másik üzenet: jelesül, hogy a Marvel most végre bemutat egy női szuperhőst, így a mozivásznon végre elkezd majd oszlani a tesztoszteron felhő. Nos, rossz hírem van, a sok verbális előzmény ugyanis szimpla szájkarate, mivel az eddig független filmekkel (mint például az egészen kitűnő Fél Nelson) nyomuló Anna Boden és Ryan Fleck író-rendezők által megálmodott Marvel kapitány az első olyan film a franchise-ban, melyre gond nélkül elsüthető az unalmas jelző. Pedig idejekorán még ők is belengették a feminista mozi jelzőt, mely, tegyük hozzá, eddig elsősorban experimentális körülmények között valósult meg, lévén, hogy a műfaj elutasítja a női test vizuális kizsákmányolását. Nos, Boden és Fleck maradt a hagyományos narratív mozinyelvnél, abban pedig nincs semmi forradalmi, hogy fényesen izzó, latex szerkóban lévő nő miatt húznak el a gonoszok a színről.
Ugyanakkor azt sem vitatható el, hogy az alkotók történetmesélési szempontból bátran nyúltak hozzá az MCU ultrakonzervatív dogmáihoz. A Marvel kapitány legnagyobb újítása, hogy az amnéziás szuperhőssel együtt jöhetünk rá a titokzatos múltjára. Mely, valljuk be, semmi olyant nem tartalmaz, amitől izgulni kellene a film nézése alatt. Ezzel ugyanakkor azt az alaptételt döntötték be Bodenék, hogy ezek a szuperhős-produkciók ugyan kritizálhatók, de vitattathatatlanul szórakoztatóak. Még akkor is ha „csak” eredettörténetről van szó és Marvel kapitány karakterének a felvezetéséhez, akinek nagy szerepe lesz Thanosz legyőzésében a nemsokára mozikba kerülő Bosszúállók: Végjátékban. Pont ezért kellett volna elvarázsolni minden rajongót. Meglehet, ez pejoratív kötözködés a részemről, hiszen az MCU darabjainak csaknem a fele afféle alapozó eredettörténet a Vasembertől kezdve A fekete párducig, melyek között voltak jobb és rosszabb darabok.
Mindemellett az sem segít az összképen, hogy Boden és Fleck kvázi beledobnak minket a mély vízbe, felvezetik, hogy valahol a galaxisban a kree nevű humanoid faj harcban áll a skrullokkal – kész, ennyi, semmi extra magyarázat. Előbbiek között szolgál Vers, alias Marvel kapitány, aki az egyik bevetés során a Földön találja magát a kilencvenes években. Itt találkozik Fury-val, a széria állandó szereplőjével, akit szokás szerint Samuel L. Jackson alakít – digitálisan megfiatalítva. A játékidő nagy része kettőjük közös vesszőfutása. A rendezők igyekeznek CGI helyett inkább épített díszletekkel és populáris dalokkal hozni a 90-es évek hangulatát, de, hát az a nagy igazság, hogy az Űrdongóban például ez sokkal jobban sikerült. Az atmoszferikusságában nem túl erős film az akció szekvenciákban sem tud kiemelkedő lenni, de a legfájdalmasabb pont, hogy éppen a címszerepet alakító Brie Larson nem túl meggyőző ezekben: egyszerűen alkatilag nem áll jól neki a csihi-puhi.
Pedig a világot neki kell nemsokára megmentenie. Csak remélni merem, hogy időközben legalább a kedve megjött hozzá.
Infó:
Marvel kapitány
Forgalmazza a Fórum Hungary
