Ebédidőben minden hétköznap a parkban ül a padon: mindig ugyanabban a parkban, ugyanazon a tóparti padon. Hideg a deszka. Elmormol egy szitkot, majd feláll, lejjebb húzza a kabátot a hátsóján, és visszaül.
Így, hogy egy kicsit kipárnázta a padot, már nem fázik annyira. Kicsomagolja a sonkás-sajtos bagettjét, ölébe teríti az alufóliát. Csatakos a bagett, hiszen beleszivárgott az összenyomódott paradicsom leve. A nő ettől kiborul.
– A kurva anyját ennek a kibaszott, szar paradicsomnak!
Az elviselhetetlen kollégáit elviselte. Sőt a mellette ülő ocsmány fickót is elviselte reggel a buszon, pedig egész úton túrta az orrát, és az ujjai között sodorgatta a fikát, mintha nem látná senki. Hanem az a paradicsom… Az a kibaszott paradicsom föltette az i-re a pontot. Ő csak sajtot meg sonkát kért a bagettjébe, amely ettől a kis kéretlen, szükségtelen plusztól homogén, pépes, ragacsos trutymóvá változott.
Az összenyomódott sajt úgy tapadt rá a kenyérre, hogy le sem lehet vakarni róla…
– Rohadt, kurva paradicsom! – morogja a nő, majd földhöz vágja a bagettet. Legyen a kacsáké. Ebédidőben mindig ellátogat a parkba. Közel van a cég irodája. Értékpapír, adok-veszek, egy rakás seggfej. Ez a legnyugisabb pad, itt jó messze van mindenkitől. Kacsát etetni jár ide, és magában motyogva szidalmazza mindazokat, akik fölhúzták. Itt ereszti ki a gőzt, ha kiakasztja az agyhalott faszkalap főnöke, ha felidegelik a téveszmék rabságában vergődő kollégái vagy a viharos tőzsdepiaci ármozgások. Olyan ez a kacsaetetés, mintha bokszzsákot püfölne. A legtöbb kollégája az edzőteremben tölti az ebédszünetét: kifutják magukból a problémáikat, majd háromnegyed óra múlva totál magabiztosan, aktív zuhanygél- és dezodorillatot árasztva, tesztoszterontól túltengve ülnek vissza az asztalukhoz. Ő viszont, ha esik, ha fúj, többre tartja a friss levegőt és a nyugalmat. Szüksége van arra, hogy fröcsögve-szitkozódva kizsörtölődje magát: minden egyes kenyérdarabbal, amit a tóba dob, kiiktat egy problémát, így apránként el is illan a frusztráltsága. Csak éppen arról nincs teljesen meggyőződve, hogyan is működik a dolog. Néha azon veszi észre magát, hogy már-már habzó szájjal dühöng, miközben ott kavarog a fejében mindaz, amit mondania kellett volna: az abszolút korrekt meglátások, érvek, amelyeket sajnos nem az irodában mondott ki.
Most a földre dobott, elázott bagettet bámulja. Néhány kacsa viaskodik érte egy kicsit. Csipkedik, csipkedik, de utolsó töltényig tartó, véres küzdelemre nem kerül sor, pedig ő arra számított. Ez is mutatja, hogy milyen gusztustalan az a nyomorult bagett…
– Kisebb darabokra kellett volna törnöd – zökkenti ki gondolataiból egy férfihang. Meglepetten kapja fel a fejét, és néz körül. Nincs ott senki.
– Ki az?
– Én.
Tekintete a vadkacsára vándorol, amely egyedül, a bagettet, valamint egymást csipkedő társaitól elkülönülve álldogál.
– Üdv – mondja a kacsa. – Azt olvasom le az arcodról, hogy hallasz engem.
A nő eltátja a száját. Torkán akad a szó. A férfihangon beszélő kacsa elneveti magát.
– Hát, jól eldumáltunk – mondja, és totyogva, azaz kacsázva elindul a tó felé.
– Várj! Gyere vissza! – kiáltja a nő felocsúdva a sokkból. – Adok neked kenyeret.
– Nem kell, kösz – mondja a kacsa, de azért odatotyog. – Tudod, a kacsáknak nem kéne kenyeret adnod.
Ugyanis a meghagyott kenyér kémiai és bakteriológiai változásokat idéz elő a vízben, és ez növeli a madarakra veszélyes betegségek kockázatát, ráadásul csekély a tápértéke. A kacsák ajánlott eledele a kiolvasztott mirelit borsó, a kukorica, a zab meg effélék.
A nő szóhoz sem jut: meredten bámulja a kacsát.
– Azért ne sértődj meg, kedves tőled, hogy etetsz bennünket, de a fehér kenyér a lehető legrosszabb választás: annak aztán semmi tápértéke nincs. Hallottál már az angyalszárnybetegségről? – A nő megrázza a fejét. – Gondoltam. A kiegyensúlyozatlan táplálkozás okozza a kacsáknál. Deformálódik tőle a szárnyunk, úgyhogy csak nehezen tudunk repülni vagy egyáltalán nem, ami, hát hogy is mondjam, elég szar ügy.
– Te jó ég, nagyon sajnálom! Ezt nem tudtam.
– Semmi baj – mondja a kacsa, majd fürkész tekintettel figyeli a nőt. Nem tud úrrá lenni a kíváncsiságán. – Nem baj, ha ideülök melléd?
– Nem hát, gyere csak!
A kacsa felröppen a padra.
– Megint a munkád miatt vagy lelombozódva?
– Honnan tudod?
– Onnan, hogy mindennap itt vagy. Kurva Colin, kurva Peter, kurva világpiac. Meg kurva Slimming World-diéta. Meg kurva paradicsom.
– Ti ezt mind halljátok?
– Hogy halljuk-e? Érezzük. Ha halljuk, hogy jössz, már húzzuk is fel a páncélruhát. Úgy tüzelsz ránk azokkal a kenyérdarabokkal, mintha gránátot dobálnál.
– Bocs – mondja ajkába harapva a nő.
– Semmi gond. Tudjuk, hogy neked ez jó, még ha olykor ki is lősz egy-egy kacsaszemet.
– Köszönöm, hogy ilyen megértőek vagytok.
– Emberek volnánk, vagy mi – feleli a kacsa. A nő döbbenten néz rá. – Egy kis szárnyaló humor – kuncog a kacsa. – De most komolyan, mindenkinek kell egy búvóhely, ahol elengedheti magát. Ahol biztonságban van. – A kacsa tekintete a távolba réved.
Most a nő méregeti fürkész tekintettel.
– Neked van ilyen helyed?
– Hát persze, az a klassz szenegáli folyóvölgy, ahol telelek. Ott szoktunk találkozni egy bájos kis nyílfarkú récével. Nézzük a napfelkeltét meg a naplementét, és együtt lógunk a folyónál. Az az én helyem.
– Csodaszép lehet.
– Szép bizony.
Egy darabig csendben üldögélnek.
– Mi lenne, ha cserélnénk? – kérdi aztán váratlanul a férfihangon beszélő kacsa.
– Én repüljek el Szenegálba? Nem biztos, hogy a kis nyílfarkú récéd esete lennék.
A kacsa jót nevet.
– Az etetésre gondoltam.
A nő elvihogja magát.
– Meg akarsz dobálni kenyérrel?
– Olyasmi. De inkább egy kis szellemi táplálékot vágnék hozzád.
– Oké.
– Nem az én dolgom, hogy ezt elmondjam neked, ezért nem is mondtam eddig, de ma nyitottabbnak tűnsz a dologra, hiszen hallod, hogy beszélek, meg minden. Szóval úgy tűnik, hogy dühös vagy. Stresszes és frusztrált. Az a benyomásom, hogy nem nagyon csíped a munkád.
– Szeretem én a munkám. És ha nem lenne az irodában senki más, akkor egyenesen imádnám.
– Hé, figyelj már, nekem mondod? Tudd meg, hogy az én életem is sokkal könnyebb lenne ám, ha én lennék az egyetlen kacsa ebben a tóban. De azért elvagyok. Azzal ütöm el az időt, hogy figyelem az embereket, téged így szúrtalak ki. Feltűnt, hogy nem boldogulsz valami jól az emberekkel.
– Meg a kacsákkal sem, ugyebár – mondja a nő, és igyekszik leplezni a sértettségét. Mert mindig is úgy képzelte, hogy ő igenis jól kezeli az embereket. Hiszen senkinek nem áll az útjába, nem kérdez senkitől semmit, soha nem keveredett konfliktusba senkivel…
– A kacsákkal mostantól jobban bánsz majd. Ami pedig az embereket illeti, szólhatnál Colinnak, hogy bíznia kellene a megérzéseidben. Mondd meg neki, hogy a Damon Holmes-ügylettel kapcsolatban igazad volt. Mert ahhoz, hogy az befulladt, neked semmi közöd. Ahhoz csak a japán földrengésnek volt köze.
– A nő bólint. – Paulnak pedig mondd meg, hogy ne vágjon a szavadba a meetingeken. És szólj Jonathannek is, hogy nem viccesek a malac e-mailjei, és nem buksz a szamarakra. A Slimming World-ös Christine-nek is megmondhatod, hogy díjaznád, ha nem terjesztené rólad mindenhol, hogy a férjed volt az első barátja. Mert lehet, hogy a férjed szüzességét ő vette el, de a szívét te hódítottad meg. A férjednek pedig mondd meg, hogy nem szereted a paradicsomot. Azért tesz mindig a bagettedbe, mert érzékeli, hogy stresszes vagy. Így próbál belevinni egy kis pluszt, hogy érezd a törődést. Nem tudja, hogy ebédig elázik a szendvicsed, azt meg pláne nem, hogy ez ennyire zavar.
A nő ismét bólint, rögzíti magában a hallottakat.
– Ne bujkálj itt, azzal csak rontasz a helyzeten – folytatja a kacsa. – Csináld szemtől szembe, frontálisan és higgadtan! Állj ki magadért, beszélj az emberekkel! Légy felnőtt! Aztán gyere ki ide, de csak azért, mert szeretsz kacsát etetni.
A nő elmosolyodik.
– Zabbal, kukoricával, borsóval.
– Az abszolút megfelel.
– Köszi, kacsa. Köszönöm a tanácsot.
– Ugyan – mondja a férfihangon beszélő szárnyas, majd leröppen a padról, és bekacsázik a tóba. – Sok sikert! – teszi hozzá, majd beúszik a víz közepére, ahol kis híján fejbe találja egy másfelől érkező kenyérdarab.
Szieberth Ádám fordítása
