Több aktualitás adódott, így rögtön kissé feszült légkörben indult a társalgás az Erőszak a színházban címmel, a Magyar Színházi Társaság által rendezett hétfő kora esti beszélgetésen. Hétfői hír ugyanis, hogy a korábban szexuális zaklatási ügybe keveredett Kerényi Miklós Gábor újra rendezni fog. Egy másik – korábban megvádolt – színházi ember, Marton László pedig nemrég dolgozott újra Veszprémben. Veiszer Alinda moderátor arról faggatta a beszélgetőpartnereit mit szólnak mindehhez?
Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója úgy fogalmazott: ha valami nem a kölcsönös belegyezés alapján, illetve valakinek a tiltakozása ellenére történik, akkor az elítélendő. Az más kérdés, hogy az említettek ügyeinek nem lett jogi következménye, feljelentés sem történt, az ügyek egy része jogilag el is évült. Máté szóba hozta az úszóedző, korábbi szövetségi kapitány, Kiss László esetét. Ő börtönben is volt amiatt, amit elkövetett, de később mégis meghurcolták. Kérdés tehát: az elkövető miként integrálható vissza a társdalomba? Létay Dóra színésznő ehhez annyit tett hozzá: ő nem pártolja, hogy valaki ugyanabba a szerepbe kerülhessen, mint amikor a bűnt elkövette – ilyen a pedagógiai tevékenység. Azt is elmondta: ő nem dolgozna olyan személlyel, akire a gyanú árnyéka rávetült, vagy bebizonyosodott róla, hogy zaklatott másokat.
Bánki György pszichiáter arról beszélt: a kulturális hagyományaink része lett az elnyomottság, illetve a rabszolgaság. Hozzátéve, hogy a színház autoriter módon működik és egy olyan rendszer, ahol könnyen bent maradnak a rossz tradíciók. Noha az erőszak a művészetben nem termékeny. De olyan rendszerek is működnek, ahol elfogadott a narcisztikus együttműködés rendszere. Léteznek bántalmazó személyiségek, akik, ha hatalmi helyzetbe kerülnek, akkor ezzel könnyen visszaélhetnek, illetve a saját gyengeségeiket vetítik át a másikra. A másik véglet, hogy egy közeg valakit kikiált zseninek, akinek mindent szabad. Ez főleg a művészetben gyakori.
Létay Dóra több összegyűjtött történetet megosztott, amelyben felvetődik az erőszak. Ezek színházi helyzetekben, próbafolyamatok során történtek. Elmesélőik azonban névtelenséget kértek.
Máté Gábor úgy vélte: különösen kényes kérdés, hogy mi számít erőszaknak a színházban. Az előbbi történetek szereplői említették, hogy őket sértette, ha a rendező agresszív volt velük, esetleg verbálisan megalázta őket. Máté elmesélte: ha rendezőként próbál, neki fontos a barátságos légkör. Előfordult persze már vele is, hogy kiabált egy színészével – ez legutóbb Varsóban történt meg, amikor úgy érezte, hogy egy közreműködő fegyelmezetlen és ezzel zavarja a próbát.
Bánki megjegyezte: fontos volna, hogy megtanuljuk felismerni a bántalmazást. Abban mindenki egyetértett, hogy talán segíthetne a nyilvánosság visszatartó ereje, de ezt megnehezíti – ahogy Veiszer Alinda fogalmazott –, hogy „az erőszak nem olyan, hogy turnézunk vele”.
A csendet ilyenképpen elég nehéz megtörni. Olykor felizzik a téma, de aztán az a bizonyos parázs ismét elhamvad. A hétfői beszélgetés arra mindenképp jó volt, hogy legalább próbálta felszínen tartani az egyébként ma is tabunak számító kérdést.