Még fennáll az esély, hogy az európai uniós választásokra az önmagukat NER-ellenesnek tartó pártok egymáshoz közelebb álló tagjai közös listákat állítanak. Komoly együttműködés körvonalazódik az MSZP-P-DK-Szolidaritás háza táján, és nem kizárt egy Jobbik-LMP tandem sem. Ebben az esetben két irányból szoríthatják meg a kormányzó pártokat, és optimalizálhatják a töredékszavazatok miatti veszteségeket is.
„A politika a lehetőségek művészete” - mondta Bismarck. Az ellenzéki politika egy ilyen lépéssel most művészi módon élhetne a lehetőséggel.
A teljes népesség 52 százaléka, valamint az ellenzéki pártokkal szimpatizálók 80 százaléka politikai generációváltást szeretne. Ilyen mértékű kritika nem magyarázható mással, mint a hitelesség súlyos deficitjével. Tehát a továbblépés nem alapulhat egyszerű választási mandátum-optimalizáló „pacsizáson”! Ez az elutasítottság megmutatja, hogy nem az egymás között kialkudott listás helyekkel, mandátumokkal lehet valódi eredményt elérni. Világosan érződik, hogy a balközép választóközönség komoly stratégia váltást akar. Vagyis az igazi tét, hogy a pártok megkezdik-e azt a hiteles, közös programalkotást és tömbösödést, amely a későbbi közös kormányzóképességük bizonyításához vezethet, elveik csorbulása nélkül.
Az esélyeket latolgatva némelyek szívesen túllépnének a Jobbik múltján egy olyan reménybeli összefogásért, ahol azonban a politikai középen álló demokratikus erőknek nemcsak az „orrukat kellene befogni”, de az értékeik is csorbulnának. Nem vitatom természetesen, hogy a Jobbik tagjai és szimpatizánsai között számos tisztességes és becsületes ember van, így olyan is lehet/ van, akit a helybéliek a pártszimpátiájukat félretéve, morális vagy etikai megalkuvás nélkül támogathatnak az őszi önkormányzati választásokon. Más a helyzet azonban, amikor a Jobbikról mint pártról gondolkodunk, akárcsak időleges szövetségesként is. Itt nem értek egyet azokkal, akik szerint pusztán a „lakájmédiáék nyomulnak”, és a teljes összefogás megakadályozására emlegetik fel a múltat.
A teljes összefogást a jobb szélen játszó Jobbikkal vagy a centrumból távolodni látszó LMP-vel nem látom bismarcki értelemben „művészetnek”. Nem, mert a teljes politikai spektrum olyan ideológiai, társadalom-felfogásbéli és a múltunkat értékelő és értelmező véleménybeli különbségekkel bír, amit hitelesen nem lehet összeterelni, akárcsak egyetlen listás választás erejéig sem. Az egyre szorosabb együtt mozgás vajon milyen nagyságú elvi engedményeket követelhet meg? Ha feltételek nélküli az összefogás, akkor az az elkötelezetten Európa-párti és rasszizmusellenes erőknek a hitelességét és kormányzati képességük megítélését nem fogja-e rontani? Ebből következően a résztvevő politikai formációk támogatottsága milyen irányba mozdulhat el?
Nézzünk szembe őszintén azzal, hogy mikor, hogyan, milyen tartalommal kerültek elő az Árpád sávos zászlók. A romákat félelembe tartó masírozás, a rasszista áthallású beszédek, a parlamentben kettős állampolgárokat listázó javaslat, a cigány verés, az emlékmű köpködése… 2018 októberében a Sargentini-jelentés elítélését a tartózkodásukkal támogatták! Ezeken lépjünk túl, mert néhány „békülékenyebb” interjút is hallhattunk tőlük?
Ha az a kérdés , hogy „Európa vagy Orbán?” akkor a válasznak is európainak kell lennie. Az európai válasz pedig nem tűri azt a megalkuvást, hogy a múltunkkal is kompromisszumot kössünk. 2009 májusában az Európai Parlament megváltoztatta a házszabályát, és ezzel elhárította azt a veszélyt, hogy az új összetételű testület első ülésén – akár csak az új tisztségviselők megválasztásáig is - korelnökként a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen elnököljön. Ez valóban európai válasz volt a gyűlöletkeltésre és a rasszizmusra!
Mindenkit megillet a tévedés és a változás joga, ezt őszintén hiszem és vallom. A sértetteket viszont megilleti a szolidaritásunk, a múltunkat pedig nem relativizálhatjuk. A szélsőségeseknek, az euroszkeptikus populizmus további terjeszkedésének csak a demokratikus centrum erőinek elvszerű, tartós és hiteles együttműködése szabhat gátat.
Nem nehéz belátni, hogy azoknak a formációknak, melyek itthon demokratikus közép erőkként definiálhatóak, az EP választásnak sokkal fontosabbnak kell lennie, mint az korábban látszott. Ez nem egy szimpla erőfelmérés. A NER-t csak érték alapú és tartós szövetséggel lehet megroppantani.
Ilyen szövetséges lenne a Jobbik?