;

korrupció;Tiborcz;Elios;

- Az első hatmilliárd

A hivatalos cégadatok alapján legalább hatmilliárd forinttal lett gazdagabb az Orbán-család Orbán Viktor 2010-es miniszterelnökké emelése óta. Most ahhoz kaptunk támpontot – az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) szándékos, illetve a kormány indirekt közreműködésével –, hogy mennyire törvényes és etikus eszközökkel sikerült végrehajtani az uralkodó famíliának ezt a kétségkívül látványos tőkefelhalmozást. 

A sajtóban Elios-ügyként emlegetett visszaélés-sorozat – amelyet sokkal inkább Tiborcz-ügyként kellene szignálni – a dolgok szerencsés kimenetele esetén bűnügyi tantörténet lesz majd az Orbán-rendszer lezárultával. Sőt, talán abban sem egészen alaptalanul reménykedünk, hogy az államigazgatási segédlettel történt közpénz-fosztogatásnak ez az arcpirító esete maga is hozzájárul majd a rezsim bukásához. 

Adva van egy, a vizsgált időszakban a miniszterelnök vejéhez tulajdonosi és irányítási szálon is kapcsolódó vállalkozás, amelynek a bevételei szinte kizárólag brüsszeli forrásból származnak, egy olyan országban, ahol az egész unió leginkább központosított, teljesen a kormány alá rendelt unióspénz-osztó szisztémája működik. A pálya nemhogy a Tiborcz-cég felé lejt, hanem majdhogynem függőleges, csak le kell csúsztatni rajta a pénzkötegeket. Az Elios EU-finanszírozású közvilágítás-korszerűsítésekre szerződött, jellemzően fideszes vezetésű városok önkormányzataival. De nem akárhogy: rendre a legdrágább ajánlatokkal nyert, sok helyen ugyanazok a (nyilvánvalóan) kamu-pályázók indultak vele szemben, az „ellenajánlatok" ugyanazokon a számítógépeken, azonos szöveggel készültek. A testre szabott pályázatokat egy olyan üzlettárs közreműködésével írták ki, aki érdekelt volt az Elios sikerében. A kötelező karbantartási időt lerövidítették, az előzetesen vállalt energiamegtakarítás nem teljesülését nem szankcionálták. Aki az érintett önkormányzatok által gondosan titkolt Elios-szerződésekről beszélni mert, azt kirúgták. 

Ahol véletlenül nem az Elios győzött, ott sokkal olcsóbb volt közvilágítást korszerűsíteni; ahol viszont Tiborczék futottak be, ott csőstül jöttek a bajok: kiderült, hogy a papíron alacsonyabb karbantartási igényű ledes lámpákat ugyanúgy javítani kell, mint a korábbiakat, és nem a fogyasztásuk, hanem inkább csak a fényerejük alacsonyabb. Mindezt nem az ímmel-ámmal nyomozgató magyar hatóságoktól tudjuk – ők „bűncselekmény hiányában” gyorsan lezárták az eljárásokat; a sötétbe borult városokon kívül tényleg nincs itt semmi látnivaló –, hanem az egész ügyfolyamot részletesen, nevekkel, címekkel, dátumokkal együtt feltáró OLAF-tól. A (ne feledjük, a lámpabűnözés fő haszonélvezőjének apósa által vezetett) kormánytól eddig csak az OLAF-jelentés titkosítására és a brüsszeli nyomok elsikálására tellett. Visszahívták a bűnjelnek bizonyult számlákat Brüsszelből, hadd fizessék inkább a cechhet a kevésbé akadékos magyar adófizetők.

Ha tehát azt kérdi majd az utókor, honnan lettek Orbánéknak hirtelen milliárdjaik, nyugodt szívvel válaszolhatjuk: ugyanonnan, ahonnan a többi tolvajnak. Tőlünk lopták.