A Bálint-napi szokások eredete bizonytalan: lehetséges, hogy az egyház „keresztelt meg” egy ősi ünnepet. A római tavaszkezdet a rossz kiűzésének, a tél végének megünneplése volt. A névadót sem sikerült még azonosítani. A keresztényüldözések idején ugyanis három Bálint is vértanú lett. Az egyik Afrikában halt meg, a másik pap lehetett Rómában, a harmadik valószínűleg püspök volt Róma környékén. Évszázadokkal később élt azonban még egy Bálint, akinek lehet köze az ünnephez. Ő német püspök volt, aki a nyavalyatörősök, azaz epilepsziások segítője lett. Az érintettek bálint-, vagy frászkeresztet viseltek a nyakukban a betegség elriasztására – írta a Sokszínű Vidék.
Magyar népi hiedelmek is kapcsolódnak a tavasz közeledtét jelző naphoz. Azt tartották, ha Bálint napon hideg és száraz az idő, bőséges termés várható, ha pedig a madarak csiripelése messzire hallatszik, jó időre lehet számítani. Azt is mondták, hogy ha ekkor a vadgalambok, illetve más madarak visszatérnek, már közel a tavasz. Úgy tartották, ilyenkor választanak párt a verebek, de Európa-szerte vélték úgy a madarak ekkor párosodnak.
Bálint napján szokás volt a madarakat etetni, gyümölcsfa-csemetéket ültettek, a fákra pedig termékenységvarázsló céllal perecet, aprósüteményeket aggattak. Napkelte előtt a szőlőtermesztők körbejárták a birtokot és megmetszették a tőkéket. “Csíkot söpörtek”, vagyis utat vágtak az udvaron, és a sávba gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórtak a vadmadaraknak.
A naphoz kapcsolódó babonák legtöbbje a fiatal lányok házasodási szándékához kapcsolódott. Az egyik ilyen szerint este négy babérlevelet kell a párna sarkaiba szúrni, egyet pedig a közepébe. Ennek hatására megálmodják, ki lesz a párjuk. Az igazán elszántak a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe is kimentek, hogy meglássák a leendő férjüket
