irodalom;szépirodalom;versek;Nyitott mondat - irodalom;

- Hartay Csaba versei

Fehérben színek alszanak

Nézd, ez marad utána.

Minden kiáltás kihűl.

Fehér paplan a halálos ágyon.

És onnantól a fehér végtelen.

És innentől a csend vásznai.

Visszafojtás, kimerülés.

A hallgatás fagyponthoz húz.

Ez marad utána, az idő kopogása.

A fagyban van a legtöbb.

A csendben van a még több.

A fehérben színek alszanak.

A holt tájban annál is több.

A fehér a leggazdagabb.

A veszteség még dúsabb.

De nincsenek viszonyok.

Nincstelen tél fosztogat.

Jégvilág csendje

Jégvilág csendje, csak a rianások

fogcsikorgató iramai.

Fagyidegen viszonyok.

Nem lehet megérinteni a telet.

Nem lehet uralni a hatalmasabbat.

Ha maradunk, megöl.

Egy évszak barlangja ez.

Ködbe vájt kiáltásaink

horizontfalba ütköző koppanásai.

Ott lehet a vége.

Halmazállapot-rétegek

között ténfergünk.

Fény, pára, jég, víz és iszap.

Csupa egykor működő szerv a partvonal.

A deres ponyvák a nyár szívburkai.

A lefordított csónakok roppanó kitinjei alatt

rozsdás láncok, lakatok tűrik az elzárt időt.

A legszürkébb dél közeleg.

A folyókanyar olvadozva tagadja egykori kristályait.