Mért éppen most rendeznek „nagycsaládos” koncertsorozatot?
A Quimby leágazásai egy „nagyobb család” részei, egy baráti kör, ahol jönnek-mennek a muzsikusok. Színpadra akartuk vinni ezt a sok energiát, ahol mindenki játssza a saját dalait, de átjárás is van a csapatok között, és úgy szólalnak meg a dalok, mint egy közös nagy dalcsokor. Amúgy is klassz, ha össze tudnak tartani az emberek és közösen csinálnak dolgokat. Önzőbbek vagyunk ma, mint 30 évvel ezelőtt, ezért azt a spirituális, terápiás üzenetet is szeretnénk a koncertekkel közvetíteni, hogy ne egymás ellen legyünk, hanem kapaszkodjunk össze.
Mennyire nehéz megtartani magukat a politika helyett a kultúra színpadán? Van olyan határ, amin túl nem vállalnak el felkérést?
Cibáltak minket már erre-arra, de azt már talán látják, hogy mi nem ilyen pilléreken állunk. N tehetjük meg, hogy mást mondunk, mint amit gondolunk. Ezért lehet haragudni ránk, meg lehet bármit ránk fogni, de igazából ez csak egy belső beszéd.
Mi a véleménye a mai hazai, egyre inkább átpolitizált kulturális életről?
Sok mindenben csalódtam. A rendszerváltó generációhoz tartozom, 89-ben érettségiztem és emlékszem mennyire jóllakottnak éreztük magunkat a boldogságtól, szabadságtól és tudtuk, hogy nem azonnal, de 15-20 éven belül itt hasonló világ lesz, jó értelemben, mint mondjuk a nyugati szomszédainknál. Azt nem gondoltuk, hogy 30 év múlva már az lesz a feladat, hogy a cseheket, vagy a szlovákokat érjük utol. Többek közt ezért is ilyen remény vesztett a társadalom. Egyesek nagyon sokat tesznek azért, hogy ne legyen boldog ez az ország. Ebbe a hurrikánba, így-úgy néha belekeveredik az ember, ezt el kell fogadni. Nincsenek direkt politikai üzeneteink. Mi egy zenekar vagyunk, de befolyásol minket a közérzetünk, és arra hatással van sajnos az is, hogy mi a nagy gondolat, ami felé halad az ország. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy eleve a gondolattal is baj van. Amilyen állapotban van például a magyar politikai közbeszéd, annál lejjebb nem nagyon tudunk menni, mert akkor már a növények nyelvén fogunk beszélgetni. Bár lehet, hogy jobban járnánk.
A Kivándorló blues és a Forradalom két viszonylag új számuk. Előbbiben: „ne szoríts erősen, ez fáj, inkább szoríts nekem, ha menni muszáj, hidd el, én veled maradnék, szívesen széjjel szakadnék, ha lenne még Magyarország” míg utóbbiban: „hát üvöltsön, akinek tetszik a zaj, aki a bársonyszékbe új majmot akar, hát fel a kezekkel, aki nem akar félni, segget nyalni, kussban remélni”. Ön szerint melyikre lenne szükség, melyik jelenthetne hosszú távú megoldást?
Mindkettőnek van létjogosultsága. Általában az embernek több ezer gondolata van egy nap. Lehet, hogy reggel még ezt gondolod, este meg azt. Én megtehetem, hogy nem beszélek ezekről, de akkor beszél majd más. Bárkinek bármilyen furcsa, egy rock, vagy akár még egy punk zenekarnak sem az a célja, hogy ártson, épp ellenkezőleg. Fontos odafigyelni ezekre a szabad szájú csibészekre, mert ők fogják elmondani az igazat rólunk, amikor mi már nem látjuk magunkat helyesen a tükörben.
Kényszeríthetné-e bármi, hogy ne csinálja tovább?
Vannak ma a szókimondásnak veszteségei. Nyereségesebb, ha simulékonyak vagyunk, és nem nyitjuk ki a szánkat, viszont lelkileg sokkal torzítóbb. Nincs is igazából más választásunk, mert akkor lemondanánk a saját boldogságunk lehetőségéről. Nem arról van szó, hogy amikor kritizálunk, akkor valakinek az ellenségei vagyunk. Önmagában a hatalom nem ér semmit. Ha a hatalom megtartása a fő cél és ennek az elvesztése a legnagyobb félelem, akkor egy olyan konstrukció jön létre, ami hosszútávon úgysem élhető, mert egy hamis rendszer, ami előbb utóbb eltörik, elfoszlik. Azt kellene megerősíteni, hogy mi magyarok részei vagyunk a világnak, és muszáj a jó irányba menetelnünk. Hamarosan nem a nemzetállamok kerülnek középpontba, hanem olyan világ szintű problémák, amelyeknek minden nemzet alá rendelődik majd. A kapitalizmus már túlnőtte önmagát, ebből a spirálból ki kellene szállni, megtalálni, azokat az új irányokat és törvényeket, melyekkel meggyógyítható vagy továbbvihető az emberi élet.
A Quimby hat nagyon erős egyéniségből áll. Ahhoz, hogy ilyen hosszú időn keresztül együtt maradjon, szükségük van rá, hogy néha máshol, adott esetben másik együttesben játszva engedjék ki a gőzt?
Igen. Nem csak hogy erős karakterek, hanem ráadásul elég különbözőek is vagyunk. Ez nagyon izgalmas dolgokat szül, hiszen valami olyat kell kitalálnunk, ami mind a hat ember szűrőjén átmegy. Ezen kívül mindenkinek marad ideje a Quimby mellett. Tudom, hogy vannak olyan zenekarok, ahol a tagok nem vehetnek részt más zenei kalandozásokban, de én azt gondolom, hogy jót tesz a járkálás. Ha a zenekar olyan, mint egy házasság, akkor a miénk olyan, mint egy nyitott házasság. Itt mindenki szabadon garázdálkodhat az energiájával.
A Quimby prioritást élvez a többi formációhoz képest?
Igen. A Quimby olyan, mint egy anyahajó és erről válnak le ezek a különböző nyúlványok. Éppen ezért szervezési prioritása van. Miután tudjuk, hogy hova hívnak minket, azután osztjuk el az egyéb felkéréseket, lehetőségeket.
Ez vonatkozik a „testvérzenekarokra” is?
Igen. Azért is jó ez a Family Tugedör, mert a zenekarok menedzserei is beszélgetnek, közösen állítjuk össze a naptárunkat. Persze ez sosem sikerül tökéletesre, néha teljesen szét esik a dolog, de azért igyekszünk vállalható terhet venni magunkra.
„Unom a gitárt, mert annyira hamis, unom e dalt és benne magamat is.” Mennyire megterhelő mindig valami újat, maradandót alkotni? Volt már hogy úgy érezte, kifogyott az ötletekből?
Inkább rohanok az ötleteim után, meg elfelejtem őket. Nagyon szeretek zenélni, rajzolni, festeni, gondolkodni, tervezni, megálmodni dolgokat. Nem tudom azt mondani, hogy ez vagy az vagyok, sőt, már számomra nem is értékelhető úgy venni magamat, mint énekes, gitáros, vagy festő, mert önmagukban ezek keveseknek tűnnek. Mindegyik más, ez különös izgalmat jelent számomra.
Mi jön a Family Tugedör után? És azután? Lesz 50 éves Quimby szülinap?
Az még nagyon távolinak tűnik, de a harmincadik közelít annyira, hogy azzal már foglalkoznunk kell. A Family Tugedör után a nyári szezon mindig a fesztiválozás, turnézás időszaka. Nagyon sokat játszunk, jövünk - megyünk, oda nem is szoktunk mást szervezni, mert így is elég kimerítő. Fesztiválról fesztiválra, mikrobuszból mikrobuszba, meg néha egy kis csobbanás valahol. Ősszel a Class’n’Roll nevezetű projektünket szeretnénk megvalósítani. Ez az álom, majd kiderül, beteljesül-e.
Info:
QUIMBY - Family Tugedör
Március 29.
Barba Negra
