A kormány szerint az alkalmazott kutatásnak és a központosított irányításnak kell előtérbe kerülnie. Ettől hatékonyabb lesz a hazai kutatás, fejlesztés?
Ha ez megtörténik, sok kutató, élve a nemzetközi kapcsolataival is, elhagyja az országot, ami hosszabb távon is óriási veszteséget okoz Magyarország nemzetközi tudományos és szakmai kapcsolati hálójában. A hatékonyság pedig nem javulna, hanem romlana, még akkor is, ha bizonyos átszervezéseknek lehet racionális szakmai hátterük. Egy ilyen súlyú intézkedés előtt azonban fel kellene mérni, hogy a jelenleg működő struktúra - összes hiányosságával - még mindig nem hatékonyabb-e, mint egy olyan új szervezet, amelynek puszta kiépítése, majd stabilizálása évekig tartana. És akkor még nincs semmi biztosíték arra, hogy jobban működik majd elődjénél. Általában, mint minden durva és átgondolatlan beavatkozás, hatalmas veszteségekkel járna, amit a 21. század páratlan gyorsasággal változó világában nem lehet ellensúlyozni.
Akkor tehát maradjon minden a régiben?
Természetesen nem. Nem mai felfedezés, hogy a tudományos, kutatási struktúrákat folyamatosan meg kell újítani, hogy tovább fejlődhessenek és a pénzt a lehető leghatékonyabban költsék el. A magyar K+F egy része ma is a világ élvonalában van, a Világgazdasági Intézet – más kutatási területekhez hasonlóan - például előkelő helyet foglal el a nemzetközi intézetek évente megújított rangsorában. Továbbá K+F vonatkozásában sokkal kevésbé vagyunk leszakadva mint a versenyképesség, a fenntartható kormányzás, a demokratikus alapértékek (lásd a Freedom House legutóbbi jelentését) vonatkozásában. Ezért inkább az utóbbiakban megjelenő súlyos problémák megoldására kellene koncentrálni, mint az MTA szétverésére.
Mi lesz az alapkutatással?
Az új gyógyszerek, az új oktatási rendszerek, a mesterséges intelligencia alkalmazása, de akár a középtávú gazdasági prognózisok is csak hosszabb távon hoznak hasznot. A középtávú gazdasági stratégiai kutatások eredményeit felhasználva a politika olyan jövőképet alkothat, amelynek segítségével sok későbbi csapdát elkerülhet az ország, de legrosszabb esetben is, ha válság jön, csökkenthetők a költségek. Ezek azok az igazi társadalmi hasznok, amelyek nem fejezhetők ki pénzben. Az alkalmazott kutatások fejlődéséhez elengedhetetlenek az alapkutatások. A kettő mesterséges szétválasztása ugyanolyan – elnézést – valóban sztálinista felfogás, mint az, hogy szeretem a feldolgozóipart, de nem szeretem a szolgáltatásokat. Csakhogy ezek a területek már régóta szervesen összefonódtak. Integráció nélkül egyik terület sem működhet.
A kormány az innovációt is szívesen vezényelné központilag, mert szerinte úgy hatékonyabb. Ez lenne a jó megoldás a kutatói szabadság helyett?
Rendkívüli szűklátókörűségre vall, ha valaki az innovációt úgy fogja fel, hogy javítom a fékberendezések hatékonyságát. Az innováció nem technológiai, de még csak nem is gazdasági, hanem alapvető társadalmi folyamat. A skandináv országokban már évekkel ezelőtt, amikor a 21. század versenyképességi tényezőit kellett meghatározni, akkor a korrupciómentes, minden szinten hatékony közigazgatás, a szociális kohézió egy bizonyos szintje és a humántőkébe, vagyis az oktatásba, kutatásba és egészségügybe való beruházás mellett nagybetűkkel hívták fel a figyelmet a társadalmi innováció alapvető fontosságára. Valóban, a 21. században csak az innovatív társadalmak lehetnek sikeresek. Az innovatív társadalom nyitott és nem zárt, befogadó és nem diszkriminatív, szolidáris és nem gyűlölködő, problémamegoldó, alkalmazkodóképes, jövőorientált és nem a múltba révedő. Végül, de nem utolsó sorban a társadalmi kohéziót is megvalósító, nem pedig arra törekszik, hogy szembe fordítsa, differenciálja, majd szétszakítsa a különböző társadalmi csoportokat.
Mi lehet az oka az MTA elleni támadásoknak?
Az unióban létezik egy olyan tervezet, amely szerint 2021-től, a következő 7 éves pénzügyi ciklusban sok egyéb területtel ellentétben, ahol valószínűleg csökkennek a források, a kutatás-fejlesztésre a jelenlegi háromszorosát szánja Brüsszel. Magyarország különösen kényes helyzetbe kerülhet, mert addigra kimerülnek a jelenlegi források, és jelentősen változnak a jövőbeli forrásokhoz való hozzájutás feltételei, nem is beszélve arról, ha a pénzhez jutást a jogállamiság állapotához kötik. Vagyis alaposan megcsappanhat a rezsim potya pénze. A források apadását a K+F támogatásokkal lehet majd kompenzálni, és akkor jól jön majd a kormánynak, ha ő teheti rá a kezét ezekre az összegekre és nem az MTA, illetve a magyar tudományos élet. Majd központilag eldöntik, kik pályázhatnak az uniós pénzekre.
Nemcsak a kutatóintézeteitől, de a pénzének nagyobb részétől is megfosztotta az Akadémiát a kormányfő megbízottja. Mi lesz az Akadémiával intézetek és pénz nélkül?
A Magyar Tudományos Akadémiát Széchenyi István alapította 1825-ben. Sajnos nem vagyok meggyőződve arról, hogy méltóan meg tudjuk ünnepelni az MTA születésének 200-ik évfordulóját. Az intézményt az Antall kormány idején is támadták azzal, hogy „sztálinista szervezet”. Kosáry Domokos, az Akadémia akkori elnöke, egyébként Antall József támogatásával, közölte, hogy az MTA-t nem Sztálin elvtárs, hanem gróf Széchenyi István alapította és ez ő öröksége és szellemiségének hordozója. Jó lenne, ha ezt ma is tudomásul vennék azok, akik döntenek a sorsáról. Meg kell mondanom, a ’70-es évek második felétől sokkal nagyobb függetlenséget élvezett az Akadémia, mint az elmúlt években. Az MTA Világgazdasági Kutató Intézetében – kormányzati felkérésre – folyamatosan végeztünk kutatásokat arról, hogy belépjen-e Magyarország a Nemzetközi Valutaalapba, csatlakozzon-e a Világbankhoz, milyen feltételek mellett milyen előnyökre, esetleges szovjet megtorlásokra számíthatunk. Vagy hogyan alakítsuk kapcsolatainkat a nyugat-európai integrációval, illetve a KGST-vel. Éles viták is voltak az MSZMP illetékes vezetőivel. Sokszor nem értettek egyet következtetéseinkkel és ajánlásainkkal, vagy közölték, hogy javaslataink politikailag nem aktuálisak, a megvalósítással kapcsolatos politikai felelősség nem vállalható. A végszó azonban mindig az volt, hogy folytassuk a munkát, amihez folyamatos újabb megrendelések járultak. Senkinek eszébe sem jutott, hogy ha elemzésünk nem felelt meg az aktuális politikai széljárásnak, akkor bezárják a kutatóintézetet.
Milyen következményei lehetnek a kormányzat alá rendelésnek?
Egyebek mellett széthullhat az évtizedek alatt kialakult nemzetközi kapcsolati háló, ami különösen ma, az internet, az informatika világában minden korábbinál fontosabb, és az ország még meglévő nemzetközi bizalmi tőkéjének nem elhanyagolható hányada. A társadalomtudományokról pedig elmondható, hogy azok mindig politikaérzékenyek. Már a témaválasztással is, hiszen ha nemzetközi pénzügyekkel akarok foglalkozni, az szakmapolitikai környezet nélkül nem működhet. Ha tanulmányokat készítek a kutatás-fejlesztés hatásáról vagy arról, hogyan erősíthető egy ország nemzetközi versenyképessége, ezek nagyon is szakpolitikai kérdések. Eközben azt hallani, hogy a tudomány ne foglalkozzon a politikával. Én ezt megfordítom: a politika ne foglalkozzon a tudománnyal. A társadalomtudományok függetlensége egyes kormányokat zavar, hiszen minden kormánnyal szemben megjelennek kritikus nézetek, már csak azért is mert alaposan és mélyen elemzik a folyamatokat, látják a lehetséges következményeket és felelősséget éreznek a jövő iránt is. Amíg a kormányzat a pillanatnyi hatalom megőrzésében érdekelt, addig a hosszabb távú gazdasági-társadalmi elemzések a jövőbeli problémákra, feszültségekre, kihívásokra és ezek kezelésének szükségességére hívják fel a figyelmet. Normális kormányok megszívlelik ezeket az eredményeket, mert ezek segítségével elkerülhetők a rövid távú politika csapdái, és csökkenthetők a jövőbeli társadalmi-gazdasági költségek. Nálunk ma a „politikai törzsi ösztön” azt sugallja, hogy ezeket a – „külföldi összeesküvők által támogatott” - intézeteket meg kell szüntetni. Oroszországban már felszámolták a tudományos akadémia intézeteit, és éppen most folyik hasonló intézkedéssorozat a „baráti” Türkmenisztánban. Miközben az MTA-tól elvonandó 28 milliárd forint, ami a kutatóhálózat puszta fenntartásának nélkülözhetetlen eleme, nem egészen két futballstadion építési költsége, a fenntartási milliárdok nélkül. Eldöntendő: a futball vagy a tudomány fontosabb-e egy versenyképes és sikeres Magyarország számára a következő évtizedekben?
Merre halad a világ és merre haladunk mi?
A társadalomtudományi kutatások jelentősége világméretekben felértékelődött a kommunikációs forradalom, a globalizáció, a felgyorsult világ, a rendkívüli kihívások miatt. Magyarországon ez a diszciplina tűnik ma a kormány szemében a legfőbb ellenségnek. Az Akadémia felszámolásának szándéka csak egy lépés, de ebbe a sorba tartoznak a gyakran minősíthetetlen minőségű általános iskolai állami tankönyvek, középfokú oktatás lezüllesztése és a tankötelesség 16 évre csökkentése, az egyetemi felvétel nyelvvizsgához kötésével széles rétegek gyermekeinek kizárása a felsőoktatásból. Vagyis felgyorsulva halad az ország az elbutított társadalom felé. Az ilyen társadalom nemcsak a 21. század kihívásaira nem tud megfelelően válaszolni, hanem saját jövőjét is aláássa. A sikeres és fenntartható fejlődéshez nélkülözhetetlen felzárkózás esélyét pedig napról-napra csökkenti.
