János leült a rendezői sátor közelében egy fatönkre. Mögötte Andi, a nyurga kis asszisztenslány konzultált valamit az egyik sminkessel. Odafordultak Jánoshoz.
– Nem mész be a lakókocsiba?
– Nem. Jó ez itt most nekem.
András visszaért a sátrához egy banánt majszolva, de nem kászálódott fel a székére, hanem megállt János mellett.
– Figyelj, Jánosom, most jön az átlényegülésed, amikor kijössz az égő házból a gyerekekkel.
– Igen.
– Na most pőre valóságot… azt akarom, hogy sár és korom legyen minden. Érted? Abban kell segítened, hogy a korom és a sár átlényegüljön. A piszok és a sár tiszta homok legyen. De sarat akarok! Lucskot! Jó ez a szenvtelenség amúgy, tetszik nekem, megcsinálja, de most kell hozzá az egész tested. Érted hogy mondom? A test csak test, nem érdekel téged. A fájdalom nem érdekel. Egyszerűen nem hiszel benne. Az érdekel, hogy a gyerek életben maradjon. De brúszviliszes macsizmó nem kell, az a hülye fapofa, ami érted hogy mondom! Nekem az kell, hogy a tekintetedben mindig csak az értelem, és mások megértése legyen.
– Azt mondd meg nekem, hogy tudok azonosulni azokkal, akik nem csinálnak semmit? Őket hogy tudom megérteni.
András bekapott egy nagy falat banánt, azzal volt teli a szája.
– Pofonegyszerű! Nem? Hát érted, te is így voltál előtte, még a városi életedben, meg amikor a biztosítási ügynökség… egyrészt pontosan tudod, hogy milyen az, másrészt meg mondom, azt ismerted fel, hogy ezek a szélsőségek nagyon közel állnak egymáshoz, hogy a tohonyaság és a tettrekészség között nincs különbség egyszerűen hogy… ugyanaz az ember, csak a gyakorlatban, érted.
– De hát nem éppen az a legnagyobb különbség?
– Nem, csillagom.
A közelben felbúgtak a kávégépek.
– De hát akkor minek szónokolok, ha egyszer nincs jobb meg rosszabb? Minek akarnám rábeszélni bármire is a közösséget.
– Azt senki nem mondta neked, hogy nincs jobb meg rosszabb, csak attól te még ugyanúgy tudsz együtt érezni az egyikkel is, meg mert… olyan ez, mint a pszichológia: megért mindent, de attól még terel valahová. A kiváltságod nem a jóság, hanem a fantázia. Jézus a fantáziájából élt. Azért tudta elfogadni az összes embert egyként, de azért nehogy már! Jézus minden szava maga volt az ítélet. Csak itt most a te esetedben ezt át tudjuk konvertálni gyakorlati normává, érted hogy mondom? Hogy ebben van egy kibaszott nagy paradoxon… – András odafordult Ágihoz a banánhéjjal – …dobd már ki nekem, bogaram. Köszönöm, imádlak. – Aztán a baseballsapkája napellenzőjére ültetett kék lencséjű napszemüvegét az orrára helyezte, a napellenzőt pedig mélyen a szemébe húzta – mert azt nem értjük, hogy a normatív gondolkodás nem feltétlenül morális, hogy úgy mondjam. Az ítélet nem okvetlenül a rossz és a jó megbélyegzése, az ítélet lehet agitáció, felhívás a helyes életre, amitől nem vagy te szarabb sem jobb, hanem csak közelebb vagy az Istenhez. Jó, a mi történetünkben nem ez a fáma, de közelebb magad… a belső azonossághoz. Neked az a bajod, vagy inkább különc, hogy mindenkinek azonnal érted a nyomorát vagy hogy ugye amit mondtam. Mit miért csinált. Ha csak meglátod a falusi parasztot, aki most verte félholtra az asszonyát, akkor érted, hogy mi bőszítette fel annyira. Azt a szemétséget, ami benne dolgozott, meg felbőszült miatta, azzal neked nincs dolgod, meg hogy átnevelni másmilyen emberré, semmi! Ezzel együtt viszont van az is, hogy amikor beszélsz bármiről, akkor magadat nagyon erőteljesen átadod. Képviseled, valahol ez is egy ítélkezés, csak nem direkt. Indirekt, nem? Ez is csak… te is genetika vagy. Szellemileg is, mint mindenki. Reprodukálni akarod azt, amilyen vagy. Az asszonyverő a gyerekéből is asszonyverőt akar faragni, te pedig ezt a mindent-látásodat akarod átadni mindenkinek. Ezért nincs gyereked és nem is lehet, a te betegséged olyan ami… tehát nem egyvalakiért felelsz, hanem mindenkiért, egyesével, hogy mindenki legyen olyan, hogy mindenkit megért. Ez azért nehezebb, mint egy kicsinyes szart nevelni a fiadból, sőt, tudod mit? Nem is lehet, de ez a képességed akar reprodukálódni, ez tök logikus.
