„Ez nem csapat. Csak annak nevezik. Ez egy grundfocizóktól is bármikor kikapó banda, szarháziak csapata. És akkor még finom voltam.” Így fakadt ki egy kommentelő a nyugat.hu orgánum olvasói közül, miután a Szombathelyi Haladás odahaza 1-0-ra kikapott a labdarúgó NB I kora tavaszi nyitányán a Kisvárda világverőnek nem mondható együttesétől. Egy másik hozzászóló ekképpen szörnyűlködött: „...ilyen megaláztatást elszenvedni?!” Úgy fest, a vasi városban szinte mindenki, aki kapcsolatban áll napjaink helyi futballjával, megszégyenült, mert Horváth Ferenc edző kijelentette: „Annál jobban nem lehet megalázni egy játékost, mint hogy levetetik róla a dresszt.”
A tréner ezt azért említette, mert az új szombathelyi stadiont még harmadrészt sem megtöltő 2512 néző egy része azt skandálta minden vesztes játékosnak: „Vedd le a mezt!” Meg azt: „Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej!” A lelombozó minősítés vegyes társaságnak szólt, elvégre ott volt a csapatban a 108-szoros válogatott „öregfiú”, a negyvenkét esztendős Király Gábor, a 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél, továbbá az ukrán Jurij Habovda, a grúz Murtaz Dausvili, a cseh Michael Rabusic, a portugál Rui Pedro, a nigériai Funsho Bamgboye vagy a ghánai származású, de Hamburgban nevelkedő Reagy Ofosu. Ha egyiküket-másikukat nem ismerik, ne pironkodjanak, mert többségük nevét a labdarúgással hivatalból foglalkozók jó része is akkor hallotta először, amikor a szombathelyi vezérkar közzétette, hogy szerződést kötött velük. Ofosu végképp nem lehet nagy vétel, mert a rangado.hu portál szerint „rajta nevetett az internet”, miután „borzalmas megmozdulásokkal vétette észre magát”. A magáról – eléggé el nem ítélhető módon – megfeledkező, a dicshimnusz zavartalan zengése helyett amilyen váratlanul, olyan kellemetlenül ironizáló tévékommentátor is azt mondta egy megmozdulásáról: „Jó lövés, bedobás.”
Taccs ide, taccs oda, a szombathelyi felháborodást értem is, nem is. A „nem akarunk NB II-t” rigmust könnyen felfogom; az már kevésbé világos a számomra, miért most horgad fel a kis számú és lelkesnek egyáltalán nem mondható publikum. A helyzet ugyanis az, hogy a vasi zöld-fehérek szerezték eddig a legkevesebb győzelmet (kettőt) és gólt (tizenhármat), ugyanakkor a legtöbb vereséget (tizennégyet) és gólt (harminchatot) jegyezték. Ebből a termésből a Kisvárda elleni 0-1 szinte már kiragyog... Az együttes – szöges ellentétben a Haladás elnevezéssel, mely helyett megfelelőbb volna a Leállás vagy a Stagnálás használata – úgy vesztegel mindössze 9 ponttal az utolsó helyen, hogy az előtte sorakozók közül a diósgyőri csapat 18, a kisvárdai 19, a felcsúti 24 pontot számlál. (Az utóbbi most ledöntött egy mondvacsinált bálványt: a 3-0-s vereség után a Vidi FC-ről nehéz lesz azt állítani, hogy egészen más minőséget képvisel, mint a hazai mezőny átlaga. Az ilyen antré sokkal inkább azt bizonyítja: a kategória-különbség emlegetése nem is enyhe túlzás.)
A táblázat alapján aligha feltételezhető más, mint hogy fennállása századik évében kieséssel kénytelen szembenézni a szombathelyi klub. A Haladás búcsúja előfordult korábban is nemegyszer, bár kétségtelen, ilyen gyönge színvonalú bajnokságtól, amilyen a jelenlegi, elvétve – még az is lehet, hogy sohasem – kellett elköszönni. Magam leginkább a vasi futballfamíliákat sajnálom: Királyékat, Halmosiékat, Stieberéket. Az apukák még 12 ezer néző előtt kaptak ki odahaza a Pécstől, de egyetlen szurkolónak sem jutott eszébe lesenkizni őket. (Mert persze nemegyszer nyertek is.)
Ám hagyjuk a nosztalgiát, jóllehet az emlékezetet jó volna felfrissíteni. A Wikipédián (többek között) azt olvastam a híres szombathelyi labdarúgókat tartalmazó felsorolásban: Illés Béla, Kereki Zoltán, Novák Dezső, Tóth Zoltán. Molnár Dezső már nem szerepelt az összeállításban. Benne volt viszont Devecseri Szilárd és Guzmics Richárd. Ez már az 1-8-as korosztály. Király Ferencék idejében még 8-1 volt ide, amikor Szombathelyen rendezték a Magyarország–Luxemburg találkozót.
Majd eljött újabb tíz év, és azóta nincs menekvés a leállósávból.
