Noémi 30 éves volt első gyermeke megszületésekor. Előtte egy nagyvállalatnál dolgozott, ahol átlagon felüli fizetése volt, egy kicsivel még a férjénél is többet keresett. A gyermekvállalással azonban ez megváltozott. A második gyermek születése után a cége eleinte nem is akarta visszavenni, végül részmunkaidőben és a korábbinál jóval alacsonyabb fizetésben állapodtak meg. Férje viszont időközben többször is munkahelyet váltott, az új helyeken pedig rendre magasabb fizetést tudott kicsikarni. Informatikusként erre volt is lehetősége, mivel szakmája az évek során egyre értékesebbé vált. Kettőjük fizetésében így most óriási szakadék tátong. Noémi a férje fizetésének a felét keresi meg.
Nem egyedi eset az övék, számos kutatás mutatta ki, hogy gyermekszüléskor „beszakad” a nők bére, és még nyugdíjas korukra sem érik utol a férfiakat. Az anyasági bérhátrány fő oka, hogy a nők a szülés után hosszabb-rövidebb ideig távol maradnak a munkaerőpiactól, ezalatt pedig elavul a tudásuk, a kapcsolati hálójuk. Később a gyermekneveléssel összeegyeztethetőbb rugalmas munkaidőt, stresszmentesebb munkát keresnek, ezek pedig általában kevesebbet is fizetnek. A munkáltatói diszkrimináció ugyanakkor szintén szerepet játszik a bérhátrányban. Az apák viszont gyermekük megszületése után tudatosabban keresik az előléptetés, a fizetésemelés lehetőségét, és többet is dolgoznak. Esetükben a munkáltatók is pozitívumként értékelik a gyermekeket. A kutatók ezt a jelenséget nevezik apasági bérprémiumnak.
Nem csak Magyarországon van ez így, az anyák bérhátránya többé-kevésbé minden európai országban kimutatható. Jóval kisebb azonban a lemaradás ott, ahol elérhetők a rugalmas munkavállalási formák, a társadalom támogatja a nők munkavállalását, és ehhez a gyermekek ellátását biztosító intézmények is rendelkezésre állnak – derül ki Lovász Anna, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa és Ewa Cukrowska-Torzewska, a Varsói Egyetem kutatójának közös tanulmányából. Ezekben a zömmel nyugat-európai országokban – például Norvégiában, Dániában, Svédországban, Franciaországban -, az anyák nagy arányban és korábban térnek vissza a munkaerőpiacra, bérbeli elmaradásuk pedig csupán az alacsonyabban fizetett részmunkaidő elterjedtségének köszönhető.
(A gyermekvállalást támogató „nagy erejű, eddig ismeretlen új elem bevezetését” ígérő Orbán Viktor számára is megfontolandó lehet, hogy ezekben az országokban nemcsak a nők bérhátránya kisebb, hanem több gyermek is születik.)
A kutatók 26 európai uniós ország adatait vizsgálták meg, és azt találták: a dél-európai országokban – Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban – sem szenvednek bérhátrányt az anyák, de ennek egészen más oka van, mint Nyugat-Európában. Ezekben az országokban tradicionális társadalmi normák uralkodnak, és az anyák jelentős része a gyermekük születése soha többet nem is megy vissza dolgozni. Akik viszont mégis, azok különösen motiváltak, képzettek, és rövid kihagyás után térnek vissza. Így ezek az anyák még többet is keresnek a gyermektelen nőknél.
A kelet-közép-európai országokban – köztük Magyarországon, de Ausztriában és Németországban is – viszont általában nagyon sokáig maradnak távol a munkától az anyák, aminek az is oka, hogy nem áll rendelkezésre elegendő bölcsődei férőhely, a rugalmas munkaformák kevéssé elérhetőek, a gondolkodásmód pedig tradicionális. Ezekben az országokban a legnagyobb az anyasági bérhátrány, mivel ott az anyák hosszú távollét után térnek vissza munkahelyükre, ami az előléptetésükre és bérezésükre is hátrányosan hat. Ami viszont az apák bérprémiumát illeti: az minden országra jellemző, mértéke pedig igen jelentős.
Az anyasági bérhátrány a kelet-közép-európai országokban – vagyis például hazánkban - járul hozzá a leginkább a nemek közti béregyenlőtlenségekhez – vonják le a következtetést a kutatók. Szerintük mindebből az következik, hogy Magyarországon és a hasonló intézményrendszerű országokban jelentősen csökkenteni lehetne a nők bérhátrányát olyan szakpolitikai lépésekkel, amelyek az anyák korábbi visszatérését, illetve a munka és család összeegyeztethetőségét segítik.
Az utcaseprő is kevesebbet keres, ha nőMa is ugyanannyival keresnek kevesebbet a nők a férfiakhoz képest, mint az ezredfordulón. A különbség az évek során kisebb is volt, de akkor is csak a választási osztogatások miatt.
Jottányit sem csökkent az elmúlt két évtizedben a nők és a férfiak nettó keresetbeli különbsége. Bár az évek során olykor – főként a választási évek után - némiképp felzárkóztak a nők, ma mégis ugyanúgy a férfiak nettó bérének csupán 83 százalékát vihetik haza, mint az ezredfordulón. A vezető pozícióban dolgozó nők bérhátránya pedig még nőtt is: 2000-ben még „csak” 21 százalékos volt a lemaradásuk, 2016-ban már 25 százalékos. Mindez a KSH Nők és férfiak Magyarországon címet viselő kiadványából derül ki.
Eszerint az ezredfordulón a nők havi bruttó átlagkeresete 79 971 forint volt, ami nettó 51 845 forintot jelentett akkor. A férfiak bruttó 100 326, nettó 62 779 forintot kerestek. A nők bruttója 237 621 forintra, a nettója 158 018 forintra emelkedett 2016-ra, a férfiak viszont bruttó 285 964, nettó 190 166 forintos fizetésig jutottak. Mindez azt jelenti, hogy a bruttó fizetésekben némiképp összezárt az olló, a ténylegesen hazavitt összegek esetében azonban a nők ugyanolyan hátrányban vannak most is, mint két évtizeddel ezelőtt.
A statisztikusok megvizsgálták a 15 legnépesebb szakmákban is a férfi és a női kereseteket. Ebből az látszik, hogy a nők legföljebb néhány elnőiesedett szakmákban keresnek többet férfi kollégáiknál, de ezekben is csak minimálisan. Az általános iskolai tanítók, a középiskolai tanárok, az ápolók és az intézményi takarítók között például nagyságrendekkel több a nő, mint a férfi: ezekben a szakmákban a nők 1-2 százalékos bérelőnyt élveznek. A bolti eladók körében viszont már 25 százalékos a nők bérhátránya, miközben ez is egy tipikusan női szakma, hiszen csupán minden ötödik bolti eladó férfi. A könyvelők mindössze 6,5 százaléka férfi, mégis a női könyvelők keresnek rosszabbul, méghozzá csaknem 40 százalékkal. A számviteli vagy pénzügyi ügyintézőként dolgozó férfiak szintén 40 százalékos bérelőnyt élveznek, miközben csupán 18, illetve 11 százalék az arányuk a szférán belül.
Ugyanezt fordítva – a férfiasnak mondható szakmában nőként többet keresni – már nem képesek elérni a nők. Bár az adatok alapján a lakatosok, a kamionsofőrök, vagy a festők között is dolgozik nő, ők a férfiak fizetésénél 17-36 százalékkal kevesebb bért kapnak. A szemétgyűjtők és utcaseprők, a mechanikaigép-összeszerelők és a fémmegmunkálók között vagy éppen a mezőgazdaságban pedig kifejezetten jelentős – 30-47 százalék - a női munkaerő aránya, mégis negyedével, harmadával kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A legnagyobb – 62 százalékos – bérhátrányban a szemétgyűjtő, utcaseprőként dolgozó nők vannak.
Az adatokból jól látszik: a nők bérhátránya nem feltétlen attól függ, hogy férfias vagy nőies szakmát választanak-e maguknak, sokkal inkább attól, hogy a versenyszférában vagy a közszférában dolgoznak-e. Utóbbiban ugyanis a bértábla nagyjából kiegyensúlyozza a viszonyokat.
A közszférában ugyanakkor alacsonyabbak a fizetések, mint a versenyszférában. Márpedig a nők fele, a férfiaknak viszont csak az ötöde dolgozik a közszférában. Ez magyarázza tehát a nők jelentős átlagbérbeli lemaradását, és ez ad választ arra is, miért ingadozott az elmúlt években eme különbség mértéke. Ha javulás történt, az nem valamiféle, a nők számára előnyös foglalkoztatáspolitika, hanem csupán a közszférában történő, választások idejére időzített osztogatások eredménye volt.
A közszférában dolgozók rendszerváltás előtti, a versenyszférához képest 10 százalékos kereseti hátránya a kilencvenes években 30 százalékra emelkedett, majd a 2002-ben a minimálbér-emeléseknek, a választások körüli bőkezű osztogatásoknak köszönhetően 1–2 százalékosra csökkent. Azóta viszont a lemaradás ismét 40 százalék fölé emelkedett. Ezek a hullámzások erősen befolyásolták a nők férfiakéhoz viszonyított kereseti pozícióját – mutatott rá Köllő János közgazdász a nemrég megjelent Munkaerőpiaci tükör című kötetben megjelent tanulmányában. (Az újabb minimálbéremeléseknek köszönhetően 2016 óta az olló ismét összébb zárt, sőt, a közfoglalkoztatást nem számolva újabban már a versenyszféra marad alul az átlagbérekben. A szerk.)
Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy miközben 1986-ban a nők a férfiak bérének még a 75 százalékánál is kevesebbet kerestek, addig a különbség különösképpen 2002–2004-ben, a választásokat megelőző és követő bőkezű osztogatások időszakában csökkent jelentősen. Ezt követően viszont a nők bérhátránya ismét nőni kezdett, és 2007 után 15 százalék körüli szinten állapodott meg. A nők helyzete tehát egyértelműen javult, ha nőtt a közszféra bérszintje, és romlott a költségvetési megszorítások periódusaiban.
Nyugdíjasként is kevesebbet kapnakNemcsak munkavállalóként szenvednek el hátrányt a nők, hanem nyugdíjasként is. Az öregségi nyugdíjban részesülő nők tavaly januárban havonta átlagosan 123 226 forintos ellátást kaptak, a férfiak 140 731 forintot – derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. Az alacsonyabb nyugdíj az alacsonyabb bérek következménye, a nők bérhátránya esetükben az időskori szegénységi kockázatot is növeli. A nyugdíjasok körében ráadásul több a nő, mint a férfi: tavaly januárban összesen több mint kétmilliónyian részsültek öregségi nyugdíjban, ebből csaknem 1,3 milliónyian voltak nők.
