Meghalt a francia trónkövetelő, éljen a többi trónkövetelő, szám szerint mind a három - az uralkodók elhunytakor használatos hagyományos proklamációt gúnyolva így ír a The Guardian arról, hogy Orléans-i Henrik halálát követően újból trónviszály támadt a 149 éve végleg szerepét vesztett francia királyi ülőalkalmatosságért. A brit napilap szarkazmusa jogos, ugyanis a január 21-én, 85 éves korában elhunyt francia főnemes halála után a fia bejelentkezett Franciaország leendő királyának, miközben a Bourbon-ház francia ága, illetve a Bonaparte família sem tántorít trónigényétől.
A véletlen folytán éppen XVI. Lajos francia király 1793-as kivégzésének évfordulóján (január 21-én) elhunyt Henrik 1999-ban, az ugyancsak Henrik nevet viselő apja halála után vált az Orléans-ház fejévé. Erre minden születési előjoga adott volt, ugyanis egyenes ági leszármazottja a francia királyi ház kadétágaként tekintélyt szerzett dinasztia házfőinek. Szépapja maga I. Lajos Fülöp, a „polgárkirályként” emlegetett uralkodó volt, akit az 1830-as forradalom során a képviselőház választott királynak, később pedig a nemzetgyűlés is megerősítette. A közszeretet mégis illékonynak bizonyult, az újabb forradalom megdöntötte a monarchiát, így 1848. február 24-én kénytelen volt lemondani a trónról. Álnéven Angliában telepedett le. Lemondásakor Fülöpre, kiskorú unokájára hagyta a trónt, de a gyermeket nem választották királlyá, a nemzetgyűlés inkább kikiáltotta a II. Köztársaságot. Fülöp unokája és az ő egyenes ági leszármazottai, vagyis Orléans-i Róbert, János, Henrik és a most elhunyt ugyancsak Henrik azonban fenntartották trónigényüket az évszázadok során.
A „franciák királya” címet elsőként viselő uralkodó, I. Lajos Fülöp örökösei az Egyesült Királyságban folytatták életüket, de 1871-ben, a francia-porosz háború és III. Napóleon, az utolsó francia uralkodó elűzése után visszatérhettek szülőföldjükre, ahol számos birtokukat visszakapták. 1873-ban azonban Fülöp, a polgárkirály unokája lemondott a trónigényéről riválisa, a Bourbon-házi Henrik, Artois grófja javára, aki ugyancsak egy korábbi uralkodó, X. Károly (uralkodott: 1824-30 között) unokájaként formált jogot a trónra, és aki 1830-ban hat napig már formálisan viselte a királyi címet. Henrik 1873-ban majdnem sikerre vitte a harmadik Bourbon-restaurációt. Az Orléans-ház nem kevés támogatója a döntés mögött ügyes politikai húzást próbált felfedezni: úgy tartották, Fülöp azért mondott le a koronáról, mert arra számított, Artois grófjának ő lesz az egyedüli örököse, ugyanis Henriknek nem született gyermeke. Ezzel megszűnhetett volna a Bourbon- és az Orléans-ház 1830 óta tartó ellenségeskedése, de Henrik anélkül hunyt el, hogy örököséül a rivális Fülöpöt jelölte volna meg.
Hiába telt el több mint száz év, ez sem volt elég arra, hogy a két dinasztia végleg megbékéljen egymással. De a most elhunyt Henrik herceg, akit szombaton, a dreux-i Szent Lajos kápolnában, elődei mellé helyeznek végső nyugalomra, még a szűk családjával is összerúgta a port. Édesapja, az ugyancsak Henrik nevet viselő idősebb herceg 1957-ben, azután adományozta fiának a "Clermont grófja", a dinasztia akkori örökösi címét, hogy az lezárta tanulmányait a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében. (Ahhoz, hogy egyáltalán francia földre léphessen, az kellett, hogy Vincent Auriol államfő feloldja a francia uralkodókra és családtagjaikra vonatkozó száműzetési törvényt.) Ugyanebben az évben a fiú oltárhoz vezette Württembergi Mária-Terézia hercegnőt, az egybekeléshez de Gaulle tábornok is meleg szavakkal gratulált. A gyufát nem is ezzel, hanem a válással, majd az apai engedély nélküli második - egy spanyol nemesasszonnyal kötött, morganatikus - házasságával húzta ki. Apja ezért kitagadta örökségéből, megvonta tőle korábbi címét, amelyet Henrik a nem-dinasztikus Mortain grófjára cserélt. Szülő és gyermek évekig nem is érintkezett egymással, a hagyománytisztelő apa végül 1996-ban ismerte el újra Henriket a dinasztia legitim örökösének.
Az ízig-vérig arisztokrata Henrik egyébként tisztként vett részt az algériai háborúban, Franciaországban és Svájcban bankárként tevékenykedett, ismert volt festőművészként és könyvszerzőként, valamint egy saját parfümmárka elindítójaként is. 2004-ben a napi politikába is belekóstolt, az Alliance Royale (AR) monarchista párt színeiben indult az európai parlamenti választásokon. Az utóbbi években is rendszeresen megjelent a nyilvánosság előtt. Halálhírét negyedik gyermeke, János jelentette be, akit még nagyapja ruházott fel a "Vendôme" hercege címmel. Eredetileg nem a most 53 éves János lett volna a dinasztiafő, de bátyja, a fogyatékkal élő Ferenc valamivel több mint egy éve életét vesztette egy balesetben.
János döntése, hogy apja iránti tiszteletből csak később veszi fel a Párizs grófja címet, sokak szemében szimpatikussá tette őt, bár, ami a híveket illeti, nem áll rosszul. Azzal, hogy nyíltan támogatja a sárga mellényes tüntetőket, sok francia szívébe belopta magát. Hivatalos Facebook-oldalát tízezren követik, az Action Francaise királypárti mozgalom – amely háromezer tagot (és sokkal több szimpatizánst) számlált 2018-ban – az Orléans-i ágat, tehát Jánost magát támogatja a Bourbonokkal szemben. A Royalty and Protocol nevű, 26 ezer ember által követett Instagram-oldal is többször megemlékezett Henrik herceg haláláról, az egyik friss posztjukban pedig azt kérdezték feliratkozóiktól, hogy János herceget, esetleg a 44 esztendős Lajos herceget, a francia Bourbonok dinasztiavezetőjét, netán Jean-Christophe Napoléon Bonaparte herceget látnák szívesebb Franciaország uralkodójaként.
A meccs, melynek nincs igazi tétje, újra a Bourbon- és Orléans-ház között fog lezajlani, mert a világhódító Napóleon szépunokaöccse, a Bonaparte család feje Londonban dolgozik. A 32 éves bankárt nem különösebben izgatják a teoretikus trónigények, bár meg kell hagyni, jól mutat és otthonosan mozog uralkodói társaságban: legutóbb a waterlooi ütközet 200. évfordulója alkalmából, az egykori csatamezőn tartott ünnepségen többek között a holland és belga király, a luxemburgi nagyherceg, a brit trónörökös és a kenti herceg oldalán feszített.
