A színész-rendező Boguslawski, Spiró György Ikszekjének főszereplője a feldarabolt Lengyelországban keresi a cenzúra kiskapuit, és köt kompromisszumot a hatalommal, mert színházat akar csinálni. Spiró a regény alapján Major Tamásnak színdarabot is írt Az imposztor címmel. Major, aki mindent tudott arról, hogy mit jelent élni és visszaélni a hatalommal, bátran, bölcsen és nem kevés öniróniával játszotta a szerepet a budapesti Katona József Színház színpadán.
Harminckét évvel a bemutató után a Katona József Színház igazgatója Varsóban rendezte meg a darabot. Négy évvel később pedig része – statisztája? - lehetett az alkufolyamatnak, amely névleg a megszüntetett előadóművészeti tao utáni pénzügyi kompenzálásról szólt, ám valójában a kulturális élet kivételezett szereplői és a hatalom közötti kiegyezést jelenti.
Az igazgató a színházáért, művészeiért, előadásaiért és közönségéért felel. Ez vezérelheti, amikor tíz társintézménnyel együtt megegyezik a főpolgármesterrel. Beszédes fotókon a direktorok és a döntéshozók, sajtótájékoztató, amelyre nem mindenkit – köztük a Népszavát sem – hívnak meg. Végül a bejelentett döntés, miszerint a budapesti fenntartású kőszínházak már pontos összeget tudhatnak magukénak a fideszes képviselő állítása szerint elkészült és a miniszter által aláírt, de nyilvánosságra még nem hozott rendszeren belül. A többiek - függetlenek, zenekarok, produceri irodák, vidéki színházak és táncegyüttesek – pedig várják, hogyan döntöttek a sorsukról.
A kiválasztott igazgatók a szakma közös fellépése helyett lepaktálnak a főpolgármesterrel. A kutatóintézetek vezetői az akadémia elnöke nélkül tárgyalnak a miniszterrel. Az egyetem dékánja a következő létszámcsökkentésnél majd lemond, bár most is nehezen élte át a leépítést.
Sokan tudjuk ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, hogy a különalkuk országa vagyunk. És a kihagyott lehetőségeké is. Tudós és művész együtt erőt mutathatott volna, példát adva az értelmiség felelősségéről. De nem tették.
Boguslawski és Major pedig egy másik világból kacsint ránk.