A férfi fehér Audit vezetett a Ringen a délutáni dugóban. A rádióban szájvizet reklámoztak, az előtte haladó autóban ülő nő a szemét festette. A férfi elfordult, az utcát nézte, közben szórakozottan masszírozta a vállát. Télen a város unalmas volt, akár a halál. A lányok otthon maradtak, csak a hasist áruló férfiak topogtak a metrómegállók közelében, a fagyos járdán. Miután elhagyta a Ringet, felszakadozott előtte a kocsisor. Sajgott a válla. Arra gondolt, talán túlerőltette az izmait az edzőteremben.
Teréz 2879 méterre volt a férfitól délnyugati irányban. Észak felé tartott, azoknak a határozottságával, akik nem tudják, merre mennek, mégis mindig odaérnek valahová. A tenyerébe simuló telefon képernyőjén kék pötty követte minden mozdulatát. A pötty egy zöld foltban haladt, Teréz körül pedáns bukszusok és kopasz platánok sorakoztak. Felszállhatott volna a villamosra, ő mégis a hosszabb utat választotta, a kastélyparkon keresztül. Sokat sétált azokban a napokban. Munka után addig bolyongott az ismerősnek tűnő városban, amíg a cipő feltörte a lábát. Könnyebb volt így, mint otthon ülni a bérelt szobában.
A férfi a Matznerpark mellett parkolt, onnan gyalog ment a Linzer Straßén, az örömház felé. Útközben felhívta a feleségét. Ügyfélhez megyek, lehet, hogy hosszúra nyúlik, mondta, ezt mondta mindig, ügyes szavakat potyogtatott maga körül az aszfaltra. Az asszony autóban ült, a dugóban, a Ringen, 4250 méterre tőle északkeleti irányban.
A rádióban fogpasztát reklámoztak. A férfi kinyomta a hívást, és letörölt egy kéken csillogó nyálcseppet a telefonról. Karja súlyos volt, lépései elnehezültek, valami húzta vissza, az autó felé, mint egy megfeszülő gumipók. Még három fáradt lépést kellett megtennie, amíg lenyomhatta a Laufhaus aranyozott kilincsét.
Teréz még nem ismerte a várost, 45 nappal ezelőtt érkezett két bőrönddel és egy bonsai fenyővel.
A kastélypark a valóságban nagyobb volt, mint a képernyőn. Még csak félúton járt, amikor a bukszusok alól az útra mászott a sötétség. A parkőr végigkarikázott a virágágyak között, és a turisták mint a rajtakapott tolvajok siettek a kapuk felé. Teréz tenyerében vibrálni kezdett a telefon, dorombolt, mint egy állat, amelyik azt akarja, hogy szeressék. Nem vette fel, ment tovább észak felé. Megfájdult a sarka, mire a főbejárathoz ért. Akkor kezdett ismét vibrálni a telefonja. A kabátzsebébe csúsztatta, hagyta, hogy végigbizseregjen rajta a rezgés. Mire átért a főúton, a telefon abbahagyta.
452 méterre északnyugati irányban a férfi egy bárszéken ült. Kólát rendelt, várta, hogy felszabaduljon a lány. Szőke volt és Alice-nak hívták, bár eredetileg Alina vagy Anja lehetett a neve. Egy éve került ide, még nem is tudott németül. A férfi szeretett beszélgetni közben, mostanában mégis Alice-t kérte a megszokott lányok helyett. Talán, mert egyszer hallotta, ahogy a vécén ülve telefonál. Felizgatták a meleg torokhangok, az idegen nyelv lágy körvonalai, és azóta újra és újra megkívánta ezt az érzést. Beszélj hozzám!, kérte a lányt, és az beszélt, szakadatlan, hol duruzsolva, hol fennhangon, máskor valami bús sztyeppei éneket kántált, miközben keményen lovagolt rajta, az ősei vágtázhattak így a mokány kis vadlovaikon. Szvinyi dolzsnij umerety*, mindig ezt kiáltotta, amikor a férfi elélvezett. A madám intett, hogy már nem kell sokat várnia. A férfi megigazította a nyakkendőjét. A kóla keserű volt, alig tudta lenyelni.
Kevesen jártak az utcán, és Terézen kívül mindenki sietett valahová. A szembejövők elfordították az arcukat, nehogy összeérjen a tekintetünk. Ő nem tudta, hová tart, és hogy honnan jön, arra is csak a telefon lüktetése emlékeztette. Percekig rezgett, aztán abbahagyta, és szinte azonnal újrakezdte. Mintha egy idegen szív vert volna a kabátzsebében. A vasúti híd előtti dombon vaskos házak ontották magukból a fényt. Odakint egyre hidegebb lett, és amíg Teréz átkelt a híd alatt, besötétedett. Az első örömház a Linzer Straße sarkán állt, közvetlenül az ifjúsági központ mellett. A falakra festett női sziluettek leváltak a falról, és Teréz nyomába eredtek.
A férfi kigombolta a nadrágját. A lány a táskájában kotorászott, lehajtott fejére sapkaként tapadt a festett platinaszőke bubifrizura. Mint egy bukósisak, gondolta a férfi. Még soha nem merte megérinteni a lány haját, pedig kíváncsi volt, hogy a tapintása is fémes-e. Levendulás tisztítószer szaga és áporodott dohányfüst ült a szobán. A férfi nehezen vette a levegőt. Meglazította a nyakkendőjét, kigombolta az inge nyakát, de ez sem segített. Végül – a lány még mindig kotorászott – kinyitotta az ablakot. A hideg levegő végigfutott a foltos padlószőnyegen. A lány felnézett. Megtalálta, amit keresett.
Teréz a villamossínek mentén haladt, nyugati irányban. A Linzer Straßén sötétek voltak az ablakok, csak a karib-tengeri társasutak reklámja világított a Penny Market kirakatában. Két nagyszoknyás asszony lépett ki a fotocellás ajtón, fejükön rózsamintás fejkendő, kezükben tömött nejlonszatyor.
A telefon egy ideje nem vibrált Teréz zsebében. Mintha a hívó fél nem remélte volna, hogy felveszi. Már csak pár utcára volt a bérelt szobától és a bonsai fenyőtől, de Teréz egyre lassabban járt. Sajgott a sarka, lábai elnehezültek, mintha valami húzta vissza, kelet felé.
Teréz felett 13 méterrel a férfi mozdulatlanul feküdt. A lány haja nem lebbent, úgy simult a fejére, mint egy fémsisak, de a teste egy ideig még hintázott a férfin, járt a csípője föl-le, közben egy altatódalt énekelt. Aztán hirtelen megállt, közelebb hajolt a férfihoz, és belenézett az üres tekintetébe. Felpattant, mellére szorította a kezét. Umérsij!** Umérsij!, sikoltotta. Hangja most magas volt és éles, mint a többi lányé.
Mire a mentő befordult a vasúti híd alatt, Teréz már 752 méterre járt északnyugati irányban.
A Matzner-park mellett egy szabálytalanul parkoló fehér Audi miatt le kellett lépnie a járdáról. Zsebében újra vibrálni kezdett a telefon. Nem vette fel, hagyta, hogy végigmelegítse a rezgés.
Teréztől 262 kilométerre keleti irányban egy férfi a Körúton araszolt a délutáni dugóban. Százig számolt, mielőtt kinyomta a hívást.
*свиньи должны умереть – a disznóknak meg kell halnia (A The Occult nevű moszkvai metálbanda számának címe és refrénje)
**уме́рший – halott