Rómában, na ott lehet normális kávét kapni minden sarkon – mondta Iván, akivel aznap a Firkászban futottunk össze. Eredetileg a Piccolóba tartottunk, de az ember, ha a Tátra utca felől érkezik, kénytelen megállni a Firkásznál. A Firkászban. Mert ugye inni csak odabent lehet. Persze rendes kávét nem, de hát a Lipócia nem Róma.
Iván szerint a Lehelen van rendes felvágott, de például mortadellát is csak Rómában vesz az ember. Meg porchettát. Lehet otthon is csinálni, de az nem az igazi. Amióta leszálltunk a repülőről, állandóan Iván jár a fejemben. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán járt-e itt, vagy neki is mesélte valaki, de nála elkötelezettebb magyar gasztronómust alig ismertem. Szóval ha ő ezt állította, akkor ez így is van.
Az ember Rómában úgy kávézik, hogy bemegy bárhová, és kér egy kávét. Az a kávé jó lesz. Aztán bemegy máshová, és ott is kér egyet. És az a kávé is jó lesz. Aztán az ember bemegy a henteshez, kér mortadellát, és a mortadella jó lesz. Kér kenyeret is, és az olyan finom és ropogós lesz, mintha akkor vették volna ki a kemencéből (il forno). Pedig hentesnél még Rómában is ritka a kemence. És az a furcsa, hogy ez a művelet akárhányszor megismételhető, tetszőleges hozzávalókkal, sőt tetszőleges profilú élelmiszer szakbolttal. Jól is van ez így, csak az ember azt nem érti, miért kell ehhez 1300 kilométert repülni, amikor itt, minálunk is van hentes, meg kávézó, sőt il forno is, de az összkép valahogy mégse áll össze.
Iván szerint a liszttel lehet a baj, meg a disznóval. A kávé esetében pedig a lélekkel. Én nem tudom, nem vagyok szakembere egyiknek sem. Viszont az figyelemre méltó, hogy a sarki kisboltban reggel szivacs állagú a zsemle, penészes a párizsi, és ízetlen a gépből kicsorgó fekete lötty. Persze ha az ember arrébb megy három sarkot vagy két kerületet (lokációtól függően), talál ropogós zsemlét és iható kávét – a mortadella nehezebb ügy, azzal Pesten nem érdemes kísérletezni -, de hát a fenébe is, miért ihat a római melós minden sarkon friss feketét, és miért nem a magyar?
Aztán eszembe jut a Monthy Python örökbecsűje, hogy tudniillik “mit adtak nekünk a rómaiak”? Jó rendben van, vízvezetéket, csatornázást, utakat, gyógyászatot, bort, közbiztonságot és békét (Demagóg!), de akkor mit nem? Úgy tűnik, bár ebben sem vagyok szakember, a minden áron minőségre törekvés vágyát. Egy olasznak nem lehet “valamilyen” a kávé, és nem lehet majdnem elfogadható a kenyér. Pedig sok a közös bennünk. Például itt is mindenről kiderül, hogy abban a valamiben ők a legjobbak a világon, és hogy az a valami attól olyan jó, mert olasz. Sőt. Római (vagy milánói, veronai, firenzei vagy calabriai – lokációtól függően, tetszés szerint). És hogy a többi nemzet a kanyarban sincs, ha kávéról, mortadelláról, zsemléről, öltözködésről vagy fociról van szó.
Nehéz ezt beismerni, de az a helyzet, hogy tényleg. Ivánnak igaza volt. (Viszont a pörkölthöz nem értenek, az utcák itt is koszosak, és a válogatottjuk ki sem jutott a tavalyi vébére. Nem is értem, mire vannak úgy oda maguktól?)