Az agyelszívás (angolul: brain drain) kifejezés az ’50-es években, az Egyesült Államokba irányuló tömeges kivándorlás idején született. Főleg európaiak százezreit csábította a felfelé ívelő amerikai ipar, amivel komoly versenyelőnyre tett szert. Európa az utóbbi évtizedekre került olyan helyzetbe, hogy képes volt visszavágni. Ma már az USA mellett egyre inkább érvényesül Nyugat-Európa elszívó hatása, a kiinduló országok pedig a kelet-európai országok. Ami Nyugat-Európának hatalmas nyereség, a kelet-európai régió számára viszont nettó veszteség.
Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) által nemrég készített tanulmány ráadásul arra a következtetésre jut, hogy a visszatelepülési ráta igen alacsony, egyes kelet-európai országok esetében mindössze 5 százalék körüli. Vagyis, aki egyszer kitelepült, az jó eséllyel kint is mard.
Egy másik tanulmány azt állítja, hogy a kivándorlás által leginkább érintett régiós országok – a balti államok, Románia és Bulgária – éves GDP-növekedési üteme 0,6–0,9 százalékponttal lenne magasabb, ha nem lenne kivándorlás. A folyamat a kutatók szerint igen nehezen állítható meg, addig is a bérek emelkedését hozza Kelet-Európában, ami viszont hosszabb távon emelkedő inflációhoz vezethet.
Előnyök, hátrányok
Arról, hogy az agyelszívás és a tehetségek vándorlása előnyt vagy hátrányt jelent a világgazdaság számára, sokan sokféleképpen gondolkodnak. A kutatók egy része állítja: a képzett munkavállalók nemzetközi mobilitása globális előnyökkel járhat, a többi között azért, mert a tudásáramlás általában javítja a fogadó ország munkavállalóinak különböző készségeit. Az egyes országok és térségek mellett különösen a kutatásban és fejlesztésben élen járó nagyvállalatok, vállalkozások, intézetek profitálnak a brain drainből, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai ország foglalkoztatja a legtöbb külföldön született Nobel-díjast.
A kétirányú áramlás kulcsfontosságú lenne – állítja az IMF. Hogy a fejlődő országok tudnak-e profitálni az agyelszívásból, az attól függ, képesek-e (magasabb fizetéssel, vezető beosztás ígéretével stb.) visszacsábítani a magasan kvalifikált szakembereiket. Akik – nem mellékesen – értékes vezetői tapasztalatokat, vállalkozói készségeket és globális kapcsolatrendszert, sőt akár kockázati tőkét is hozhatnak.
Csábítás vízummal és zöld kártyával
Az 1990-es évek eleje óta több mint 1 millió magasan képzett szakember, főként informatikus (Indiából, Kínából, Oroszországból és néhány OECD-országból) költözött az USA-ba, elsősorban a H1B elnevezésű ideiglenes vízumprogram keretében. És mivel az amerikai cégek időben felismerték, hogy a képzett munkaerő toborzásának legfontosabb terepei az egyetemek és főiskolák, az ezredfordulóra a H1B vízum birtokosainak több mint 25 százaléka valamelyik amerikai egyetemen végzett.
Ezután sok európai ország is kapcsolt. Franciaország és Németország is beindította a maga toborzóprogramját: elsősorban kelet-európai és ázsiai IT-szakembereket importálnak. A német parlament 2000-ben fogadta el azt a „zöld kártya” rendszert, amelynek segítségével első lépésben 20 ezer külföldi informatikus szakembert hoztak az országba, majd egy évvel később újabb 10 ezret. A dinamikusan fejlődő ázsiai gazdaságok is, mint például Szingapúr, igyekeznek az informatikai dolgozók hiányát a szomszédos Malajziából vagy akár Kínából pótolni.
Az agyelszívás negatív hatásainak enyhítéséért meglehetősen sokat tehetnek a kormányok. Kutatóközpontok létrehozásával és finanszírozásával, az innovációs és a csúcstechnológiai fejlesztések feltételeinek megteremtésével tehetik vonzóvá országukat a magasan képzett munkavállalók számára. A feladat nem könnyű, és időbe telik; India például már az ’50-es évektől kezdve rengeteg pénzt és energiát fektetett saját K+F képességeinek fejlesztésébe.
Feneketlen pénzeszsák
Az igazi csúcs azonban az, amit Kína csinál. Tavaly októberben még több mint 600 ezer kínai diák tanult tengerentúlon, több mint fele az USA-ban. 2012-ben a diplomát szerzetteknek még több mint 95 százaléka döntött úgy, hogy ott vállal munkát. A tavalyi év végére a trend megfordult: immár több mint 83 százalékuk visszatért Kínába.
Mi kellett mindehhez? Peking első lépésben 100(!) egyetemet jelölt ki arra, hogy világszínvonalú intézményekké alakítsa át őket, amelyek nemcsak felsőoktatási képzést, hanem tudományos foglalkoztatási és kutatási lehetőségeket is kínálnak. Külföldön végzett szakembereiket pedig az ott kínált fizetések duplájával csábítják haza. Különös módon a kínai kormány egyik legfontosabb partnere ebben maga az Egyesült Államok elnöke. Donald Trump ellenséges retorikája egyre több kínai diákot ösztönöz arra, hogy inkább az anyaországban próbáljon szerencsét. Az elnök több beszédében is úgy fogalmazott: az országában tanuló kínai diákok többsége kém. És bár ezt konkrétumok nem támasztották alá, az ipari kémkedés soha nem állt távol a kínai kormánytól. „Az agyelszívás problémája ma már nem létezik” – mondta Csen Kopiang, a Csinghua Egyetem Szintetikus és Rendszerbiológiai Központjának vezetője a South Chinese Morning Post című angol nyelvű lapnak. – Az egyik fontos ok a fizetés. A másik Trump."
