Az idei karácsony előtti vásárlási szezonban született reklámok tűpontosan mutatták meg, hogy mi foglalkoztatja mostanság leginkább a magyar családokat. Nem egy tévéreklám ajánlgatott újabb és újabb megoldásokat, amivel az itthon ragadt nagyszülők és más családtagok tarthatják a kapcsolatot a külföldre távozott unokákkal az ünnepek alatt. A Skype-nagymamák kora már nem utópia, hanem mindennapi valóság.
A kelet-közép-európai és balti államok uniós csatlakozása ajtót nyitott a munkaerő szabad áramlása számára. A demokratizálódó országok közül Magyarországról nem indult el hirtelen és gyors elvándorlás, szemben például a balti országokkal és Lengyelországgal, csak 2011 után „zárkóztunk fel” a mérsékeltebb kivándorló országokhoz.
A folyamat intenzitását azonban mutatja, hogy 2012–2017 között az említett országok (Lengyelország, Észtország, Szlovákia) összevetésében az elvándorlás arányának éves átlagos növekedése Magyarországon volt a legerőteljesebb – állapítja meg a Kopint-Tárki 2018-as Társadalmi riportjában Hárs Ágnes vezető kutató közgazdász.
Valójában nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyien hagyják vagy hagyták el évente az elmúlt időszakban az országot, hogy máshol vállaljanak munkát – árnyalja a képet Golovics József, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, aki kutatóként az EU-n belüli vándorlási folyamatokat vizsgálja. „Háromszázezertől 500-600 ezerig sokféle szám látott napvilágot az utóbbi időszakban, de ezek valójában csak becslések, mivel senki nem regisztrálja a távozókat. Éppen ezért én sem tudok pontos számokat mondani, de az biztos, hogy az uniós csatlakozás után a környező országokból azonnal megindult egy nagyobb kivándorlási hullám.
Magyarországon viszont jóval később indult be ez a folyamat igazán intenzíven” – mondja Golovics József, aki szerint hiába van bejelentési kötelezettsége azoknak, akik külföldön települnek le, ezt a legtöbb esetben elmulasztják. Ebből következően azt sem tudhatjuk pontosan, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek. A kutatók jobb híján a célországok bevándorlási statisztikáiból próbálnak adatokat kinyerni, de ezt nehezíti, hogy ahány ország, annyiféle nyilvántartás létezik. Ráadásul a kivándorló definíciója is képlékeny – vajon annak számít-e a külföldön tanuló egyetemista, vagy azok, akik naponta Ausztriába ingáznak dolgozni Győr-Moson-Sopron megyéből? Mindennek függvényében nagyon különböző számokat kaphatunk arról, hogy mennyi magyar él külföldön.
A diplomások mennek
A Társadalmi riportban megjelent tanulmány aggasztó megállapításai szerint Magyarország az egyetlen ország, ahonnan a felsőfokú végzettségűek elvándorlásának az aránya bizonyult a legmagasabbnak, meghaladva az átlagos arányt és az alacsonyabb iskolázottságú csoportok elvándorlási arányát is. 2012–2017 között a diplomások elvándorlása növekedett évente átlagosan 0,7 százalékponttal, az intenzív kivándorlású országok közül Lettországban és Bulgáriában volt csaknem ekkora növekedés, és egyedül Romániában magasabb. „A vészharang kongatása nem indokolt, amennyiben a kivándorlás a többi országban is jelentős, de az aggasztó tény, hogy a magasan kvalifikált magyarok elvándorlásának az aránya jelentősebben nőtt a többi országhoz képest. Ebben valószínűsíthetően benne van a 2010 után közmunkába kényszerítettek nagy száma és az elmúlt nyolc év nyomott bérszínvonala is” – magyarázza az eredményeket Hárs Ágnes, aki több évtizede követi nyomon a munkaerő-migrációs folyamatokat.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a diplomások a világon mindenhol hajlamosabbak az elvándorlásra, mivel a tudásuk jobban hasznosítható más országokban is, nagyobb eséllyel találnak munkát, nem is beszélve a nyelvtudás biztosította előnyökről – világít rá Golovics József. Ők könnyedén böngésznek más országok állásajánlatai között, és nem jönnek zavarba egy Skype-interjútól sem, ezért nem nehéz belátni, hogy miért könnyebb számukra a kivándorlás, mint az alacsonyabban képzett munkaerő számára, akik mások – közvetítők vagy már kint élő ismerőseik – segítségére szorulnak.
Kilátástalanság mint elhajtóerő
A diplomások fokozódó elvándorlásának okairól Hárs Ágnes azt mondja: az alacsony bérek alapvetőek, de emellett a perspektíva hiánya áll a folyamat mögött. Hiányoznak a vonzó munkahelyek, s a fejlődő, jövőt jelentő innovatív gazdaság. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy a végzettek elmennek, és a tudásukat külföldön kamatoztatják, mert sokszor nem diplomásként dolgoznak. De gond az is, hogy nem csak azok nem dogoznak a szakmájukban, akik elmennek, hanem sokszor azok sem, akik maradnak. „Gondoljunk a pedagógus-életpályamodell elakadására, az egészségügy mizériájára, az államigazgatásban érzékelhető ambivalenciákra, leépítésekre, a függőségi viszonyokra.
A perspektívahiány talán nagyobb vagy hasonló jelentőségű az elvándorlásban – a diplomások számára különösen –, mint a megélhetés” – mondja a kutató.
Tíz évvel ezelőtti brit kutatások vetették föl: az elvándorlás hátterében a bérszínvonalhoz hasonló vagy még súlyosabb érv az otthoni élettel és az ország helyzetével való elégedetlenség és Hárs Ágnes szerint jelenleg nagyfokú csalódottság érezhető az értelmiségben a politikai-gazdasági folyamatok, a munkaerőpiac átalakulását illetően.
A kedvezőtlen folyamatokra emellett biztosan hatással van az általános csalódottság a rendszerváltás sikerében, és a magyar gazdasági eredmények gyengesége. Ugyanakkor a szakértő szerint nem lehet azt állítani, hogy kizárólag a baloldali, liberális pártok szavazóinak csalódása jelenne meg a kivándorlásban. Ezt igazolta egy a tavaszi választások idején külföldön készített exitpoll-felmérés, amely ugyan kis mintán készült, de megmutatta: például a Jobbik szavazói legalább olyan arányban külföldön vannak, mint a többi párt szimpatizánsai. Vagyis a kint élőkben nem az a közös, hogy ugyanazt gondolják a politikáról, hanem az, hogy nagy részük fiatal.
Márpedig nem kérdés, a társadalom egyértelműen veszít azon, ha hosszú távon sok diplomás állampolgár vándorol el, hiszen a felsőfokú végzettségnek az egyéni nyereség mellett (jobb életszínvonal, magasabb bér) számos társadalmi haszna is van. „Az államok ezért is finanszírozzák közpénzből a felsőoktatást. A diplomások többet adóznak, kevésbé függenek az állami ellátórendszerektől, egészségesebbek, környezettudatosabbak és innovatívabbak. A távozók ezeket a közösségi hasznokat is viszik magukkal, pedig ezek elengedhetetlenül szükséges dolgok egy társadalomban a megfelelő egyensúly és a szellemi élet frissességének megőrzése érdekében” – mondja Golovics József, aki arra is felhívja a figyelmet: az elöregedő magyar társadalomban már ma is kétséges, hogy hogyan tartható fenn hosszú távon a nyugdíjrendszer, amely még ingatagabb lesz, ha éppen azok mennek el, akik nagyobb összeget lennének képesek befizetni a kasszába, és képesek az öngondoskodásra.
Kiegyezés a korrupcióval
A tudomány szabadságának a korlátozása, a CEU ellehetetlenítése, a combosodó kultúrharc Hárs Ágnes szerint nyilvánvalóan nem segíti elő a diplomások Magyarországon tartását. Az, hogy a politika elveszi a szabad kutatástól a perspektívát, sok rétegben okoz negatív hatást, hiszen a középkorosztály és az annál fiatalabbak nyilvánvalóan inkább külföldön keresik majd a boldogulást. Emiatt erős szelekciót, és a maradókban erős kontraszelekciót lehet valószínűsíteni a kutatók körében. „Legalább ennyire kedvezőtlen az, hogy az egyetemre készülő fiatalok számára is erősödő opció a külföldre távozás. A többi rendszerváltó országhoz képest a legtöbben Magyarországról igyekeznek efelé. Ez megint csak erős kontraszelekciót okoz.”
Annak a fiatalnak, aki vállalkozna, pályázna, ki kell egyeznie a NER törvényeivel. A korrupciós faktor, a közbeszerzések oligarchákat hizlaló lebonyolítása szintén nem az itthon maradást szorgalmazza – vetettük föl. „Azok számára, akik a korrupció kavarásában és a lavírozás világában szeretnének sikert elérni, perspektíva Magyarország. Csakhogy ez nem versenyképes megoldás, csak egyes csoportok nyerhetnek rajta. Nem véletlen, hogy folyamatosan nő a kereslet a liberálisabb, szabad és versenyképes képzésre a továbbtanulásra” – mondja a közgazdász.
Éppen a fiatal diplomások elvándorlására reagálva vezette be Magyarország 2012-ben a hallgatói szerződés intézményét, amely akkoriban röghöz kötésként híresült el, és jelentős tiltakozást váltott ki a diákság körében. Azóta sokat puhultak a feltételei, ma már hallgatói nyilatkozat névre hallgat, és ennek értelmében az állami ösztöndíjas képzésben tanuló diákoknak a diplomájuk megszerzése utáni húsz évben legalább a tanulmányaiknak megfelelő ideig hazai munkaviszonyban kell dolgozniuk. Amennyiben ezt nem teljesítik, vissza kell fizetniük a képzésük költségeit az államnak. Ezt az intézkedést a kormány akkoriban egyértelműen a fiatal diplomások itthon tartása érdekében hozta, az eredményessége viszont erősen kérdéses. „Húsz évre előre kevesen gondolkodnak. Ki tudja, hogy a 2030-as években egyáltalán élni fog-e még ez a jogszabály, behajthatóak lesznek-e ezek az összegek?! Másrészt annak, aki tartósan Nyugatra megy dolgozni, jó eséllyel nem okoz majd gondot az oktatásának költségeit kifizetni két évtizeddel később” – mondja Golovics József. Ráadásul bizonyos szempontból kontraproduktív is volt az intézkedés, az elmúlt öt évben jelentősen növekedett a külföldi felsőoktatásba jelentkező magyar diákok száma, akiknek egy részét biztosan befolyásolta a hallgatói nyilatkozat döntése meghozatalakor.
Ebből nem lesz bébibumm
Miután a fiatalok és a diplomások mennek el a legnagyobb arányban Magyarországról, nehezebb lesz megépíteni az utat egy innovatív gazdaság felé. Másrészt a hazai születések száma is visszaesik: ma már minden hatodik gyermek külföldön születik. Hárs Ágnesék az orvosmigrációt kutatva azt tapasztalták, hogy akinek már gyereke van, nehezebben megy el. Akinek viszont külföldön születik gyereke, nehezebben mozdul haza. Aki külföldön születik, kisebb valószínűséggel fog itthon élni, bár nem kizárt. „A hazatérés feltétele is a megfelelő perspektíva megléte. Ez minden törekvés ellenére – ilyen például az MTA sikeres Lendület programja – hiányzik. Ez persze nemcsak a mi problémánk, de Magyarország rosszabbul, erőből kezeli, miközben az ország gazdasági teljesítménye sem a visszavándorlást szorgalmazza” – teszi hozzá Hárs Ágnes. Márpedig a maradó, elöregedő társadalom nem fog komoly gyerekszám-növekedést elérni, minden támogatás ellenére sem, véli a kutató.
Mennek, de nem jönnek
Magyarország a távozók pótlásában sem áll jól. Hárs Ágnes azt mondja: „az EU-n kívüli országokból érkező és nálunk végzett diplomások itt maradásának az ösztönzése gyenge, aki végzett, annak a maradását nem támogatja a szabályozás. Ez az utóbbi időben valamelyest javult, de még most sem vagyunk eléggé vonzóak. Láttunk szír orvosokat, patikusokat, akik itt maradtak, viszont az ideérkezőkre – ha nem határon túli magyarok – nincs semmilyen támogatás. Magyarország nagyon elzárkózó, miközben amire szükség van, azt mindenképpen kikényszerítik nem kontrollált folyamatok. Akkor már okosabb lenne kontrollált, tervezett hozzáállást tanúsítani.”
Ha Hárs Ágnes tanácsot adhatna a kormánynak, akkor azt mondaná: adjanak perspektívát a diplomásoknak, tegyék fontossá az oktatást és a felsőoktatást a rendszer nyílttá tételével, a költségtérítés mellett erős ösztöndíjrendszerrel, legyen érték az alkalmazkodásra képes képzett munkaerő, és legyen nyitottság és kapcsolat azokkal, akik elmentek, mert ha külföldön dolgoznak is, hazahozhatnak tudást és kapcsolatrendszert egyaránt.
Az Európai Unión belül általános vélemény, hogy még mindig nem elég nagy a mobilitás mértéke a tagországok között, viszont azzal már kevesebbet foglalkoznak, hogy a vándorlás egyelőre meglehetősen egyirányú – kelet felől nyugatra tart. Arra viszont nincs megoldási javaslat, hogy az „agyelszívási versenyből” vesztesként kijövő országok hogyan tudják pótolni a kieső humán tőkét. Golovics József szerint nagyon nehéz bármit is tenni a jelenség ellen. „Brutális mértékű jövedelemkülönbségek vannak a világban és az Európai Unión belül is. Márpedig a vándorlást mindig is elsősorban az életszínvonalbeli különbségek mozgatták és mozgatják most is. Amíg ezek a különbségek léteznek, és a migrációval jelentős nyereséget lehet elérni, ez a jelenség nem fog megszűnni” – mondja Golovics József, és hozzáteszi: a mobilitás költségei ma sokkal alacsonyabbak, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, így hosszú távon csak a gazdasági felzárkózás vezethet eredményre.
