Kellemes meleg és finom ételillat fogadott minket a Menhely Alapítvány budapesti, Vajdahunyad utcai hajléktalanszállóján; érkezésünkkor a lakók épp ebédhez készülődtek, paradicsomos, sajtos spagetti került az asztalra, desszertnek pedig néhány doboz túrórudi is előkerült – na nem a „drága pöttyös” fajtából. – A szálló idősotthon részlegén járunk, itt laknak állandó ügyfeleink. Ide olyan idős férfiak kerülnek, akik már valóban életveszélyes helyzetben éltek az utcán és más ellátási forma nem jelentett megoldást számukra – magyarázta rögtönzött „idegenvezetőnk”, Komonyi Zoltán, az Alapítvány egyik szociális munkása. Az otthon 24 férőhelyes, mindig teltház van; az itt élők életük végéig maradhatnak, egy szerény, az egyéni jövedelem (például nyugdíj) függvényében meghatározott térítési díj ellenében megpróbálnak számukra minél kényelmesebb, otthonosabb környezetet teremteni.
Az ebédlő sarkában, egy nagy könyvespolc mellett még mindig állt a gazdagon díszített karácsonyfa. Szenteste ajándékbontás is volt – természetesen a könyvek, a díszek, az ajándékok is adományozás útján érkeztek. A szolgáltatások közé tartozik a napi háromszori étkezés, heti háromszori orvosi ellenőrzés, folyamatos gondozói, ápolói jelenlét, ruhatárfrissítés, fodrászat. A lakókat 3-4 ágyas szobákban tudják elhelyezni, a tisztálkodást tágas, jól karbantartott fürdőhelyiségben oldhatják meg. Az egyik szobában egy régi varrógép is helyet kapott – mint kiderült, az egyik lakó egykor szabóként dolgozott, szakmáját a mai napig gyakorolja, egyebek mellett lakótársai ruháját javítja. Az időt nemcsak olvasással, tévézéssel, társasjátékozással múlathatják az itt élők, az Alapítvány olykor buszos kirándulásokat is szervez.
Egy szinttel lejjebb található a 35 ágyas, úgynevezett lábadozó részleg; ide a közterületen élő, krízisautóval beszállított, leromlott egészségi állapotú emberek kerülnek. – Ez a részleg csak krízisidőszakban, novembertől következő év áprilisának végéig üzemel. Forráshiány miatt nyáron nem tudjuk működtetni – mondta Komonyi Zoltán. Az ide bekerülő, átfázott emberek meleg ételt és teát, tiszta ágyat, ruhát, pizsamát kapnak. Éjjeli menedékhelyként 52 férfinak tudnak ágyat biztosítani, de a leghidegebb napokon ez a szám 60 fölé is emelkedhet. Előfordul, hogy éjszakánként még a fürdőszobában is matracokat kell leteríteni.
– Igyekszünk a lehető legtöbb embert elszállásolni, ha hozzánk már nem férnek, a Diszpécser Szolgálaton keresztül valahol máshol próbálunk helyet keríteni nekik – fogalmazott Komonyi. Van lehetőség nappali melegedésre, ezzel együtt a hajléktalan emberek holmijainak elraktározására is. Komonyi szerint náluk működik „Közép-Európa legnagyobb csomagmegőrzője”, amit a szálló területén található egykori hangárépületben alakítottak ki. Itt több mint 800 zárható szekrény van, ezek közül havi 900 forintért lehet kibérelni egyet. A szolgáltatást a Menhely Alapítvány vezette be elsőként és igen népszerű a hajléktalan emberek körében, mert így nem kell mindig magukkal cipelniük táskáikat, bőröndjeiket.
– Engem ne nagyon fotózzanak, mert még a végén kiesik a lencse a fényképezőgépből. Nem akarnak az emberek „ilyet” látni – mondta nevetve egy idős férfi a lábadozóban. Hangjában ennek ellenére keserűség hallatszott. Noha elmondása szerint már megbékélt azzal, hogy az utcán a legtöbben „szemétnek” nézik, akit „el kell takarítani”, továbbra is érezni lehetett rajta: mélyen belül megviseli, ahogy szerencsésebb sorsú embertársai viselkednek vele. A szolgáltatások köre egyébként az átmeneti lakók esetében sem merül ki a meleg étellel, ággyal, tisztálkodási lehetőséggel. A lábadozóba kerülő emberekkel életút interjút is készítenek az Alapítvány munkatársai, majd ha az érintett részéről van fogadókészség, igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az egészségi állapotukon túl a kliensek jövedelmi, lakhatási viszonyai is rendeződjenek.
Volt már rá példa, hogy ez sikerült is, és több hónapos közös munka után az egykor földön fekvő emberből rendszeres jövedelemmel rendelkező, betegségeiből időlegesen vagy véglegesen kigyógyított, saját lakhatást megfizetni tudó embert engedhettek útjára.
Szelektálnak valahogy a jelentkezők között? Sajnos csak férfiakat tudunk fogadni, közülük is elsősorban az 50 év felettieket részesítjük előnyben. Általában ők azok, akik kiszolgáltatottabbak, egészségügyi szempontból is. Félévente friss tüdőszűrő eredményt is kérünk a betérőktől, hetente pedig megkérjük vendégeinket az új ÁNTSZ-igazolások beszerzésére. Alkoholt természetesen nem lehet behozni.
Mit csinálnak azzal, akik eleve ittasan akar bejönni? Beengedjük a szálló területére, de a konfliktusok elkerülése érdekében néhány óráig elkülönítve „üldögélnie” kell. Ennyi általában elég, hogy aztán leheveredhessen a saját helyén és békesség legyen. Azt nem tudjuk megakadályozni, hogy valaki részegen álljon be a sorba, de emiatt nem utasítjuk el.
Gyakran hallani a kormánypártok részéről, hogy mindenkinek jut férőhely. Valóban így van? Országos szinten biztos, hogy nincs elég hely. A téli időszakban nagyjából 11 ezer férőhellyel lehet számolni. Ebből 6500 férőhelyen gyakorlatilag mindig alszik valaki, hiszen az átmeneti szállók 100 százalékos kihasználtsággal működnek egész évben. A maradék 4500 férőhely az éjjeli menedékhelyeken áll rendelkezésre – amelyeket egyik napról a másikra igénybe lehet venni. Bár pontos adataink nincsenek, hajléktalanként élő ember biztosan több van, mint ahányan az üresen álló férőhelyekre beférnének. A Február Harmadika munkacsoport szakértőinek 2018-as becslése szerint egy téli napon legalább 14 ezer ember van hajléktalan helyzetben Magyarországon, közülük 10 ezer ember valamilyen hajléktalan szálláson, 4 ezer ember közterületen alszik. Különösen a vidéki településekre igaz, hogy sokkal több ember él közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben, mint amennyi férőhely van a hajléktalan szállókon.
Milyen magas a kihasználtság? Az utóbbi napokban az éjjeli menedékhelyeken 86 százalék volt országosan, tehát még vannak szabad férőhelyek, de sajnos néhány szállón annyira rosszak a körülmények, hogy sokan úgy érzik, az utcán is jobb nekik. Ugyanakkor a hajléktalansággal kapcsolatban csak a férőhelyszámmal foglalkozni félrevezető, mert ez csak egy a sok egyéb kérdés mellet, amelyek legalább olyan fontosak. Nem a férőhelyszámok okozzák a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a rendelkezésre álló férőhelyek mennyire képesek megfelelni azok számára, akiket el szeretnénk helyezni. Kevés helyen van állandó szakmai jelenlét, a speciális szükségletű, például valamilyen komolyabb betegséggel küzdő kliensek nem kaphatnak megfelelő ellátást. A szenvedélybetegekre vagy pszichés gondokkal küzdőkre végképp nincs szakmai személyzet. Sok helyen nincsenek páros férőhelyek, az állatok elhelyezése is problémás. Persze lehet mondani, hogy ott legalább melegben lennének. De ezt általában azok mondják, akik még a közelében sem jártak egy ilyen szállónak.
Mindennek van szerepe abban, hogy az utóbbi években egyre magasabb a fagyhalál áldozatainak száma? Lehetséges, de fontos megjegyezni, hogy akik kihűlés következtében haltak meg, nem valószínű, hogy mindannyian hajléktalanok voltak. Ennek részletezésére nem terjed ki egyetlen statisztika sem, de az biztos, hogy sokan vannak, akik saját fűtetlen otthonukban hűlnek ki végzetesen. Mi sem foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel behatóbban, nem is tudnánk. A hajléktalanok esetében annyit tudunk tenni, hogy arra kérjük az embereket, ha kihűléssel veszélyeztetett embert látnak az utcán, értesítsék a Diszpécser Szolgálatokat is.
A közterületen élés szabályainak szigorítása érezteti hatását? A szállók kihasználtságán nem látszik. Viszont mozgásba lendültek az érintett, közterületen élő emberek, ami a szociális munkások munkáját nehezíti. A fővárosban például vándorolnak a különböző kerületek között, hogy sehol ne lehessen rájuk fogni, hogy „életvitelszerűen” tartózkodnak ott. Ennek az a következménye, hogy az utcai szolgálatok is nehezebben követik nyomon őket, így nagyon sokan ellátatlanul maradnak. Ami ebben az időben nem egy életbiztosítás.
