A jelenlegi nyugdíjrendszer ezer sebből vérzik. Az aktuális költségvetési törvényben a nyugdíjra és egyéb ellátásokra meghatározott éves keretösszeg gazdasági, adórendszeri és intézményi környezete folyamatosan változik. A szerkezetben keverednek a biztosítási és a szolidaritási elv szerint finanszírozott ellátások, valamint nőtt a rendszer mindenkori politikai kurzusnak való kitettsége.
Az ellátásra jogosultak köre és a folyósítás mértéke - alapvetően politikai megfontolások miatt - évről-évre alakul. A rendszer leírására használt fogalmak kiüresednek, tartamuk az új környezetben megváltozott (pl. nyugdíjkassza, járulékfizetés, nyugdíjjogosultság, szolgálati idő stb.). A régi alkotóelemek leírására alkalmazott fogalmak ma már nem alkalmasak a megváltozott struktúra elemeinek megnevezésére. A pontos megnevezések hiánya az érintettek körében növeli a bizonytalanságot, csökkenti a kiszámíthatóságot, és eszközteleníti az érdekvédőket. A tiszta beszéd elmaradásának egyik következménye, hogy az idősek körében a jövőjükkel kapcsolatban fokozódtak az aggodalmak és a félelmek.
A közbeszédben uralkodóvá váltak a tartalmatlan frázisok, dogmák, sémák, közhelyek és a sablonok, ezek használata miatt szinte lehetetlenné váltak a szakmai megfontolások. Az érintettek érdekképviseleti szervei, szakmai műhelyeik és a döntéshozók között ma már lényegében semmilyen konzultáció nincs.
Mindezek következtében egyrészt egyre növekvő mértékben szétszakad a ma nyugellátásban részesülők és a ma aktív keresők jövedelmi szintje. Másrészt a ma már nyugellátásban lévők ellátásai között is indokolatlan különbségek keletkeznek. Az azonos biztosítási háttér megléte mellett - akár a területi elhelyezkedés okán, akár a nemek alapján, akár a nyugdíjba vonulás időpontjának eltérése miatt - igazságtalanul nagy eltérések alakultak ki.
A sok-sok igazságtalanság egyik jellemző torzulása az, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb állami nyugdíjak nagysága között több mint százszoros különbség tapasztalható. A százszoros differencia joggal sérti a jóérzésű ember igazságérzetét. A sokakat irritáló különbség azért is aggasztó, mert az ellátottak társadalmi státusza ma már azonos, azaz nyugállományban vannak, és az ellátás folyósítása is ugyanazon közösség erőforrásából, azaz a költségvetésből történik.
Az történelmi adottság, hogy a mai nyugdíjasok jövedelmének folyósítása jóformán csak állami forrásból történik. Az OECD kimutatása szerint Magyarország az első a nyugdíjasok állami függőségének kirívóan magas arányát tekintve: a jövedelmük 89 százalékban az állami újraelosztásból ered. A fennmaradó részt munkajövedelemből és megtakarításból biztosítják a magyar nyugdíjasok. (Az állami szerepvállalás aránya például: Lengyelországban 73 százalék, Észtországban 66 százalék és Dániában 52 százalék). Többen úgy vélekednek, hogy azon időszakban, amikor a ma már nyugdíjas aktív munkavállaló volt, keresetében tükröződött tevékenységének társadalmi hasznossága. Az aktív időszakban az átlagnál magasabb jövedelemmel rendelkezőknek – ellentétben az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőkkel - biztosítva volt a megtakarítás, az egészségesebb életmód és a széleskörű társadalmi kapcsolatok kialakításának lehetősége. A magasabb keresetűeknek – értelemszerűen – idős korukban magasabb a nyugdíjuk.
Persze az már nem természetes, hogy a nyugdíjrendszer tompítás nélkül átveszi az aktív korukban meglévő különbségeket. Az Alkotmánybíróság több határozatában is kimondta, hogy nem közvetlen a járulék címén befizetett összeg és az ellátások mértéke közötti kapcsolat. Éppen ezért amikor az aktív időszak után már mindannyian nyugállományba vannak, visszás a százszoros nyugdíj különbség.
2019. január elsejétől 2,7 százalékkal emelték a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat. Az intézkedés sajnos változatlanul hagyta a több mint tíz éve stagnáló legkisebb öregségi nyugdíj összegét (28500 forint). A nyilvánosságra került kormányzati szándékot mind az idősek, mind a szervezetik, mind a szakértők értetlenséggel, elégedetlenséggel és felháborodással fogadták. Nem találnak magyarázatot arra, hogy miként határozhatta meg a kormány a nyugdíj emelést ennyire alacsonyan, miközben a szakértők számításai szerint idén a várható infláció 3,1 százalékos, a gazdaság teljesítménye 4,1 százalékos, a bruttó bér növekedése pedig 10,3 százalékos lehet.
A nyugdíjemelés mértékének és az elosztás módjának az igazságtalansága azt fogja eredményezni, hogy a legalacsonyabb öregségi nyugdíjasok esetében havi 770 forinttal, míg a legmagasabb öregségi nyugdíjjal rendelkező esetében havi 77 ezer forinttal emelkedik az állami nyugdíj.
A nyugállományban lévők ellátásában tapasztalható óriási különbségek megítéléséhez célszerű néhány közpénzből történő juttatást megnéznünk. Az "ország első állampolgárának" tiszteletdíját a törvény úgy határozza meg, hogy az a köztisztviselői illetményalap 39 szerese lehet. Könnyen kiszámítható, hogy így a köztársasági elnök havi járandósága alig több mint másfél millió forint. Az "ország első számú" szolgájának a díjazását is törvény rögzíti, melyek szerint az a tárgyévet megelőző év bruttó havi átlagkereset tízszerese lehet. A szabályok alapján a miniszterelnök keresete valamivel több mint kétmillió forint.
Több szakértő értetlenül áll az előtt a jelenség előtt, hogy ha a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök jövedelmét jogszabállyal felülről lehetett korlátozni, akkor miért nem lehet meghatározni az állami nyugdíj folyósításának felső összegét is. Az ősszel lebonyolított megyei nyugdíjas parlamentek résztvevői az egyik legfontosabb megoldandó feladatnak azt tartják, hogy nyugdíjak alsó és felső értékét jogszabály által korlátozzák. A megfogalmazott javaslatban - a mai jövedelmi viszonyokat figyelembe véve - a 60 és a 600 ezer forint közötti nyugellátást tartanák igazságosnak.