Ilyen csak a mesében van. Hogy megint hajnalban és titokban. Hogy minél kevesebben lássák, hallják, ahogy szétszedik, teherautóra rakják, és elszállítják. Hogy ne szembesíthessen senkit régen volt önmagával, egykori eszméivel. Hogy 56 miniszterelnöke helyett a „vörösterror” áldozatainak állítson (vissza) emléket. S hogy épp a választott módszerrel – hajnalban, titokban – leplezze le magát, tárja fel akaratlanul is szándékát.
De mégis milyen „jó”, hogy hajnalban és titokban. Hiszen, akit hajnalban, titokban végeztek ki és földeltek el a Gyűjtőfogház udvarán, kátránypapírba tekerve, arccal a föld felé, azt nem éri el a dehonesztáló akarat, csak erősíti nimbuszát, hogy lám megint hajnalban és titokban. Nagy Imre, akit újratemetésén, 1989-ben „az utolsó felelős magyar miniszterelnöknek” nevezett a ma regnáló miniszterelnök, most útban volt a Karmelita kolostorba menet. Vagy jövet. Azt kellett csak kivárni, hogy a szobor egyik fő kezdeményezője és szponzora, Demján Sándor meghaljon. Ő ugyanis tiltakozott, botrányt ígért már 2012-ben.
Nem kétséges, az egész magunk mögött hagyandó 2018-as évet jelképezi a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor péntekre virradó elbontása. Szimbóluma annak, hogy a hatalom birtokosai a harmadik kétharmados győzelem után végképp úgy érzik, mindent megtehetnek (meg is tesznek), és ezért nem tartoznak magyarázattal sem: lárifári a 44 előtti arculat, Soros meg a migráncsok. Felhatalmazásuk kiterjed nemcsak a fizikai, hanem a szellemi jószágok körére is; a történelem és az irodalom autokráciákban megszokott átszabásának analógiájára ma már a természettudományokra is új kánont kényszerítenek. (A Btk előírásai mellett a matematika törvényei sem alkalmazhatóak egy Mészáros vagy egy Tiborcz - a név tetszőlegesen helyettesíthető - gazdagodására.)
A törvényekkel körülbástyázott, üzemszerűen működtetett korrupció mára ugyanolyan megszokottá vált, mint a politikai hazugságok. Az elfásult magyar társadalomnak egy jól behatárolható, a választásokon döntő befolyással bíró hányada pedig akkor is vevő a virtuális (politikai) termékekre – nem létező migráncsokra, Soros fizette tüntetőkre stb. –, ha a valóban jelentős gazdasági növekedés hatásai nem éri el őket. A többéves gyűlöletkeltés, uszítás, amelyben a közmédia járt élen, megtette a magáét, az irigység és a szolidaritáshiány ugyan nem növelik az anyagi jólétet, de pillanatokra feledtetik annak hiányát. (A csaknem teljes magyar sajtó einstandolása e szempontból is dermesztő perspektívát kínál.)
Valaki emlékezik még a liberális jogállamra, amelyben Nagy Imre szobrának is helye volt? Ma Putyin, Trump és Bolsonaro a minta, ők pedig boldogan fogadják az illiberális hódolókat, még szobrot sem kérnek cserében. A törvények uralma helyett egy omnipotens vezető pillanatnyi ötleteinek vagyunk kiszolgáltatva, aki láthatóan élvezi teljhatalmát, ahogy önként térdet hajt előtte szinte mindenki. Senkit nem hagynak az út szélén. Aki viszont nem áll be a sorba, az megkeserüli.
Hát valahogy így éltünk Hunniában 2018-ban.