Kósa Lajos nem szereti a magyarokat - mondta a rabszolgatörvény elleni tüntetések egyikén, elrévedezőn, mégis dühösen egy fiatal nő. A körülötte állók egyetértően bólogattak, abban meggyőződésben, hogy érdemes minden olyan mondáshoz csatlakozni, amely a tömeges protestálást elindító jogszabály (állítólagos) kiagyalójának megbélyegzését egy újabb érvvel gazdagítja.
A nő hozzátette, hogy a tizennegyedik dalai láma, Tendzin Gyaco bölcseletére gondolt: "Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét." Kórházi orvosként, ha szívbetegekkel találkozik, mindig megkérdezi - közben magára és a kollégáira is gondol -, páciense túlhajszolta-e magát. Éppen a várbeli tüntetés napján olvasta ugyanis egy szakfolyóiratban, hogy az átlagos, 40 órás munkahetet rendszeresen túlteljesítők az egészségükkel fizethetnek az igyekezetükért. Azoknál az embereknél, akik heti 61-70 órát dolgoznak rendszeresen, erősen megnő a szívkoszorúér-betegségek előfordulásának esélye.
Közhelyszámba megy: a multinacionális befektetőknek azért kedvenc "vadászterülete" Kelet-Európa (is), mert itt olcsóbb a munkaerő. Arról már kevesebb szó esik, hogy Németországban átlagosan csak 35,6 órát töltenek el az alkalmazottak a munkahelyükön, mert egy korábbi felmérés szerint a produktivitás a megszokott, nyolcórás időintervallum harmadik harmadában már rosszabb eredményt mutat, mintha kevesebbet dolgoztak volna. A német orvosok egyidejűleg propagálják: ha tudunk, mindennap, ugyanabban az időben aludjunk 7-8 órát!
A hazai munkáltatói érdekképviseletek képviselői is józanabbak Kósáéknál. Megesküsznek rá, hogy körükben legfeljebb egy szűk rétegnek jelenthet némi segítséget a 400 órás túlórakeret, mégpedig a munkaerőhiány kezelésében. Nem támogatták viszont ennek általános bevezetését, mert ez magas munkaterhelést jelent a dolgozóknak.
A munka világában járatlan egykori miniszter-polgármester egy szűk réteg érdekében mégis túlóra áldozatot hozott. Mások kárára cselekedett.