Vajon fűzhet-e érzelmi viszony hús-vér embert a mostanában gyorsan szaporodó szexrobotokhoz? Bármilyen különösen hangzik, de sok tudós lélekbúvár állítja, hogy igen, jóllehet még az újfajta partnerkapcsolatokra nyitottabb országokban is heves vita gyűrűzik e műtárgyak (anti)szociális hatásairól.
Minden porcikájukkal
A felhorgadásokat a szexrobotok legújabb nemzedékének soha nem tapasztalt képességei gerjesztik. Hol van már a görög mitológiából ismert Pygmalion, Kypros (Ciprus) királya, aki elefántcsontból olyan csodálatos női szoboralakot faragott magának, hogy rögvest olthatatlan szerelemre gyulladt, majd a szépség istennője, Aphrodité meghallva a szűnni nem akaró vágyakozást, életet lehelt az eszményi figurába. Ma már nem kell ilyen hűhó. Az egymásba fonódó csúcstechnológiák, mindenekelőtt a robotika és a mesterséges intelligencia (AI) jóvoltából a szexbabák emberi alakot öltve mindinkább tökéletesednek. Méreteikben, elöl-hátul domborodó idomaikkal korunk szépségideáljait követik, szilikonnal borított testük mintha igazi bőr lenne. Gépi meghajtású acélvázuk forgatható, ennek révén többféle pozitúrát vehetnek fel, „arcizmaikkal” tudnak biccenteni, szemük pislog, ajkuk mozog – többnyire szinkronban a hangképző szoftverükkel.
Ám a legújabb csáberő a beléjük programozott AI: algoritmusaik szerint remekül eltársalognak, fejükben a Wikipédia, így akár Shakespeare-t is idéznek, némelyikük pedig „családi” üzemmódban afféle úrinőként viselkedik. De hát félre az álszenteskedéssel: Harmony, Roxxxy, Samantha, a hölgyeknek pedig Harry Hard Drive – hogy csak a legforróbb márkákat említsük – úgy vannak konfigurálva, hogy minden porcikájukkal a testi gyönyörök kielégítését imitálják. Érintésre a testükbe épített fűtőszálak beindulnak, szilikon arcukon az extázis jelei mutatkozhatnak, sőt, az újabb modellek akár még váladékoznak is.
Nem véletlen hát, hogy a szexipar valósággal ráugrott az örömszerző droidokra. Az európai nagyvárosokban – köztük Pesten is – egyre másra nyitnak a robotokra szakosodott vöröslámpás szolgáltatók, például a Bécsből keltezett jelentések arról tudósítanak, hogy arrafelé az óránként 80 euróért kibérelhető „Fanny” hamisítatlan szupersztár, forgalma még a humán örömlányokét is meghaladja. Ha hinni lehet a jó nevű londoni The Guardian napilapnak, az alig egy évtizede működő szextech ipar – melynek piaci értékét portékái alapján 30 milliárd dollárra taksálják – alig győzi kielégíteni a fellendülő keresletet, jóllehet a szexrobot nem olcsó élvezet. Az egyszerűbb típusok 8 ezer, az intelligensebb kivitelűek 17 ezer dollárba kerülnek, de ha a kuncsaft személyre szabott extrákat kíván, a vételár simán felkúszhat akár 50 ezer dollárra is.
Elfogadott norma lesz?
Ám nem csupán piaci keresletmódosulásról, hanem sokkal inkább egyfajta paradigmaváltásról van szó – hangsúlyozzák az elemzők. A szexrobotok egyre-másra beszöknek a tisztes életű polgárok hálószobáiba is, már nem feltétlenül titkolnivaló a robotizált viszony, változóban vannak a szexuális szokások, vagy legalábbis enyhül az ellene vallott elutasító szemlélet. Erről tanúskodnak a nyugati világban végzett vizsgálódások is. A Duisburg-Essen Egyetem közvélemény-kutatása keretében megkérdezett 263 heteroszexuális férfi több mint 40 százaléka úgy válaszolt, hogy a következő öt év során el tudná képzelni szexrobot vásárlását magának. Hasonló eredményre jutottak a másutt végzett szondázások is, azzal a megszorítással, hogy egy amerikai kutatás keretében megkérdezett nők többsége a robotok használata ellen foglalt állást, bár nagyobb arányban hozzátették: ők is lehetségesnek tartanak ilyesfajta gép-ember kapcsolatot.
David Levy brit publicista 2007-ben megjelent Szerelem és szex a robotokkal (Love and Sex with Robots) című nagy feltűnést keltő könyvében nem kevesebbet állít, minthogy „hamarosan eljön az a nap, amikor az emberek beleszeretnek a robotokba, igénylik majd társaságukat, barátságukat és a szexkapcsolat mellett akár még házastársak is lehetnek”. Levy, aki mellesleg volt teniszbajnok és a mesterséges intelligencia felkent tudora, azt jósolja, hogy „a század közepére a robotszerelem éppen olyan elfogadott norma lesz, mint a humán”, majd a szexkapcsolatokat részletezve azt bizonygatja, hogy a „robotizáltak többet nyújthatnak, mint a világ összes szexuális kézikönyve együttvéve”. Talán mondani sem kell, hogy a provokatív kötet megjelenését felhördülés fogadta, de a szakirodalom tanúsága szerint a szerző egyáltalán nincs egyedül nézetével. Egyik recenzense a The New York Times hasábjain megjegyzi, hogy azt teljesen teremésztesnek vesszük, ha valaki imádattal veszi körül kedvenc személyes tárgyait, plüssmackót, kisállatot, vagy más virtuális jószágot, s emlékeztet a néhány évvel ezelőtti tamagocsi őrületre. Miért ne lenne szerethetőbb egy robot a humánnál? Legkésőbb 2025-re – így Levy – „a mesterséges-emóciós technológiák” lehetővé teszik, hogy a robotok több érzelemmel rendelkezzenek mint az amerikai átlag férfiak.
Rabszolga vagy műfeleség
Az ellentábor háborgásait olvasva Levy guru jövendölése jószerivel csak fantáziálásnak tűnik. „A szexrobot-tulajdon a rabszolgatartáshoz hasonlítható” – fakadt ki Kathleen Richardson, a brit De Monfort Egyetem professzora. A tudós antropológus, aki a szexrobot-ellenes kampány egyik élharcosa, úgy summázza a már említett Guardian-cikkben, hogy a robotizált szexmódi csak tovább tárgyiasítja a női testet…, "az együttlét nem a kölcsönös élményen alapszik, az egyszerűen a nők elleni erőszakkultusz része.” Véleményét sokan osztják: egy ilyen robotvilág visszalök a szüfrazsettek előtti korba, amikor a nő a férfitársadalom kiszolgáltatottja volt. Az össznépi, pontosabban a határokon átnyúló vitában már a magyarországi egyházak is hallatták hangjukat. A katolikusok szószólója arra emlékeztetett, hogy Isten az utódnemzésért adta a gyönyör adományát, márpedig robotviszonyból aligha jöhet létre bármilyen fogantatás. A világhálón keringő videó tanúsága szerint a többi felekezet sem lelkesedik, de azért akadnak megengedőbbek. A reformátusok képviselőjének keresetlen megfogalmazása szerint „a szexrobot olyan, mintha a kanapémat dugnám meg”.
Az egyházi intelmek mellett van azonban itt még más is. A technikai újdonságokkal foglalkozó amerikai CNET portál megszólaltat egy Tom névre hallgató 71 éves férfiút, aki hosszú házasság után, rákban elhunyt felesége miatt búskomorságba esett, mígnem felfigyelt a szexrobotgyártó-ipar legmenőbb cégei között emelgetett Abyss Creations személyre szabható kínálatára. Az írásból kiderül, hogy felvette velük a kapcsolatot, s olyan kreációt kért, amely küllemében feleségére emlékezteti. Aprólékos mail-egyeztetések és tervezések után fél évvel megérkezett a hitves szakasztott mása. Tom élete legjobb döntésének nevezte a műfeleséget, akiben úgymond nem szextárgyat, hanem öreg napjait bearanyozó társat lát. Matt McMullen, a kaliforniai Abbys Creations alapítója és főtervezője többször is elnyilatkozta, Tom egyáltalán nincs egyedül, sok ilyen vevője akad. Persze lehet mondani, hogy mindez ügyes marketingfogás, de nem kevés szakember állítja: rengeteg a társtalan, kapcsolatépítésre képtelen számkivetett – számukra az intelligens szexrobot kész terápia.
Miközben a szaksajtó a legújabb modellek technikai áttöréseiről cikkezik, a vita parázslik tovább. A qubit.hu portálon a témáról írott átfogó cikkében Balázs Zsuzsanna idézi Csonka Balázs szexuálpszichológust, aki annak a véleményének ad hangot, hogy „a szexualitásban megélt látvány, a hangok, a másik illata, íze és érintése a legfejlettebb technológiával sem pótolható. Egy robottal való együttlét sokkal inkább tekinthető önkielégítésnek, mint szexuális kapcsolatnak". Szavai egybecsengenek a társtudományok sok művelőjének véleményével. Mint állítják: az évmilliós evolúció eredményeként kialakult emberi természet ugyan utánozható, de pótlása alighanem még a legtökéletesebb szexhumanoiddal sem sikerülhet.
