Franciaországban folytatódott a politikai átrendeződés, amely másfél éve indult el Emmanuel Macron államfővé választásával. Az általa ígért "francia újjászületés" reményét azonban elsöpörte az ősszel indult sárgamellényes mozgalom, az elnök pedig meghatározatlan időre felfüggesztette a reformok folytatását.
Újévi beszédében Macron még arról beszélt, hogy a franciák megosztottak, ezért 2018-nak a "társadalmi összetartozás" évének kell lennie, a reformok "ugyanazzal az erővel, változatlan ritmusban és intenzitással folytatódnak", mint 2017-ben. Egy évvel később azonban - megválasztása óta először - Macron meghátrálásra kényszerült.
A társadalmi összetartozást a nyár elején néhány napra elhozta az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon aratott francia győzelem: a franciák negyede, csaknem 16,5 millió ember ünnepelt az utcákon, és a felmérések szerint a lakosság kétharmada optimista volt hazája jövőjét illetően.
A győzelmi mámor azonban hamar elillant a Benalla-ügy kirobbanásával. A Le Monde című napilap írta meg, hogy a francia elnök volt biztonsági főnöke egy májusi diákmegmozduláson tüntetőket bántalmazott rendőrségi rohamsisakban és karszalagot viselve. A nyári uborkaszezon kezdetén az ellenzék által meglovagolt botrányt az államfő rosszul kezelte, s csak késve, a közvélemény nyomására bocsátotta el egyik legfőbb munkatársát.
Az eset kivizsgálására felállított parlamenti vizsgálóbizottság előtt Gérard Collomb belügyminiszter minden felelősséget az elnöki hivatalra hárított, amit Macron árulásként értékelt, s ezzel olyannyira megromlott a két politikus közötti viszony, hogy Collomb nyíltan bírálni kezdte a szerinte nem eléggé alázatos kormányt, amelyből szeptemberben ki is lépett.
Collomb volt az a tapasztalt baloldali politikus, aki 2016-ban elsőként állt be az akkor még ismeretlen Macron mögé, és ezzel politikai mentorként a technokrata kormány egyik alappillérét jelentette a fiatal államfő által meghirdetett új politikában. Miután időközben egy másik közkedvelt személyiség, Nicolas Hulot is távozott, otthagyta a környezetvédelmi tárcát, a népszerűsége mélypontjára süllyedt elnök átalakította a kormányát, hogy új lendületet adjon a reformprogramnak. Az átalakítás azonban elhúzódott, mert többen is kosarat adtak az államfőnek a miniszteri felkérésekre.
Az elnök november elején tudatosan változtatott a közvélemény által túlságosan autoriternek és arrogánsnak vélt imázsán, és közvetlenebb, az emberekhez közelebb álló politikusként próbált meg feltűnni. De sem a kommunikációs stratégiaváltás, sem a kormányátalakítás nem tudta megállítani a népszerűségvesztését, novemberben pedig már közvetlen célpontja lett a kétszáz éves francia demokrácia legerőszakosabb szociális mozgalmának.
A pártoktól és szakszervezetektől is távolságot tartó, a közösségi oldalakon spontán szerveződő - a gépkocsikban kötelezően tartandó sárga mellényről elnevezett - sárgamellényes tüntetéssorozatot az üzemanyagár környezetvédelmi adójának január 1-től tervezett emelése váltotta ki, de a megmozdulás fokozatosan átalakult a "jobb megélhetését" folytatott országos lázongássá.
Az úttorlaszokat építő, vezetők nélküli tiltakozó csoportokat a kormány eleinte nem vette komolyan. A szombatonként Párizsban és a nagyvárosokban rendezett sárgamellényes felvonulásokat a társadalom több mint kétharmada kitartóan támogatta. A kormány gazdaságpolitikájáról a felmérések szerint a franciák többsége azt gondolta, hogy hiába emelkedik a statisztikák szerint az életszínvonal, ez elsősorban a magasabb jövedelműeknek kedvez, az államfő pedig érzéketlen a vidéki Franciaország mindennapjainak nehézségeivel szemben.
A névtelen tüntetők állandó vendégei lettek a hírműsoroknak, a francia közélet teljesen áttematizálódott, szociális kérdések kerültek napirendre. Miután a képviseleti demokráciát is elutasító, de a követendő stratégiában megosztott megmozdulást egyre inkább a kormányellenesség tartotta össze, Emmanuel Macron engedett: eltörölte az adóemelést, majd egy héttel később jogosnak nevezte az elégedetlenséget, életszínvonal-javító intézkedéseket - minimálbér-emelést, adókedvezményeket - is bejelentett.
Az államfő eredetileg vállalkozásbarát politikával szerette volna a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést ösztönözni, miközben a leginkább rászorulóknak állami védelmet is ígért. Ennek érdekében következetesen kormányzott az első évben, menetrendszerűen indította el a gazdasági reformokat, de az eredmények nem érkeztek elég gyorsan a társadalom számára. A 2020-tól tervezett adócsökkentő intézkedéseket kizárólag az utcai erőszak és a demokratikus intézményrendszert fenyegető veszélyek nyomására gyorsította fel, a reformokat pedig egyelőre felfüggesztette az elégedetlenség csillapítására.
Ez a folyamat a jövőben jelentősen csökkentheti az elnök tekintélyét, bel- és külpolitikai mozgásterét, valamint a képviseleti demokrácia működését, még akkor is, ha a társadalmi igazságosság szempontjából a civil mozgalom megjelenése pozitív jelenségként is értelmezhető.
Az IFOP közvélemény-kutatóintézet felmérése december közepén azt mutatta, hogy miközben alig 23 százalékos támogatottságával Macron minden idők legnépszerűtlenebb francia elnöke lett, ha most rendeznének elnökválasztást, annak első fordulójában mégis jobb eredményt (27,5 százalékot) érne el, mint 2017-ben, és a radikális jobboldali Marine Le Pennel holtversenyben végezne az élen. Azaz a 2017-es választásokon kialakult politikai erőviszonyok Macron személyiségétől függetlenül még hangsúlyosabbá váltak. A hagyományos jobb- és baloldali politikai pártok nem tudnak érdemben beleszólni a francia közélet alakulásába, a politikától való társadalmi elfordulás továbbra is a Macron-Le Pen párharcnak kedvez.
