Az Operettben hosszú ideje nem játszották a Mayát, ráadásul ez a mostani vezetés utolsó nagyszínpadi bemutatója, tehát nagy volt a várakozás a premier előtt. Réthly Attila egy filmes keretbe tette az előadást, sőt közben is filmforgatást mímelnek bizonyos szereplők. Ez akár izgalmas is lehetne, csakhogy nincs kifejtve. Megmarad átkötésnek és így üres töltelékké válik. Kár érte, mint hogy azért is, hogy a rendező és a Fényes Szabolcs–Harmath Imre mű átdolgozói nem voltak bátrabbak. Vannak ugyan jó mondatok, beszólások, de a történet nem válik maivá, nem érezzük a tétet. A szereplők döntései így súlytalannak tűnnek. A dráma zárójelbe kerül.
Maradnak viszont a slágerek, ami azért nem kevés, ráadásul itt többen – Bolba Tamás, Fekete-Kovács Kornél, Dinyés Dániel, Podráczky Ákos – át is hangszerelték őket. És valóban jól szólnak. A zenei részre nem lehet panasz. A történetmesélés azonban sokszor elnyújtott és közhelyes. A játékmód is ebből következően nem képes végig magával ragadni a nézőt. Többször elfogy a lendület, mindig csupán a dalok segítik meg a szereplőket. Akikre egyébként nem lehet panasz. Nem rajtuk múlik, hogy emlékezetes este váljon az előadásból.
A címszerepben Fischl Mónika például mindent megtesz a sikerért, mégis hiányérzetünk van. Talán a titok, a mágia veszik el a lényéből, enélkül viszont a Maya nem tud ma érvényes lenni. Dolhai Attila hozza a saját formáját, sőt színészileg olykor túl is szárnyalja. Brasch Bence pedig igazán örömteli színfoltja a produkciónak. Ő aztán tényleg bátor, sokszínű, kívül is van és bent is egyszerre. Kiszól és beszól és remekül énekel. Úgy van jelen, mintha évek óta a Nagymező utcában játszana, pedig most végzős Novák Eszter és Selmeczi György osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. De több előadásban az Átriumban, vagy éppen Budaörsön bizonyította már a tehetségét.
Mészáros Árpád Zsolt zenebohócként lírai hangot üt meg. Szendy Szilvi, Auksz Éva és Kiss Zoltán próbálják a ritmust tartani és főként a daloknál ez megy is. Lőcsei Jenő koreográfiáiban is van ötlet, nem beszélve Velich Rita gazdag kiállítású jelmezeiről. Khell Csörsz díszlete is látványos, főként a hatalmas repülőgép, amely a főszereplőkkel a végén fel is száll a több mint három órányi előadás végén, csakhogy olyan az egész, mintha az úti cél nem lenne kijelölve. Attól lehet tartani, hogy a semmibe landol.
