A falusi emberrel fizettetik majd ki az alsóbbrendű utak felújítását, a kormány ugyanis jövőre felemeli a tíznapos autópálya matrica árát, nem is titkoltan épp arra hivatkozva, hogy részben ebből finanszírozzák majd a falvakba vezető utak felújítását - így vélekedtek azok a vidéki vállalkozók, polgármesterek és önkormányzati képviselők, akiket a Magyar falvak program elindulása kapcsán megkerestünk.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már egy nyári kormányinfón bejelentette, hogy a programra 150 milliárd forintot különítettek el a tartalékalapból, ezen belül 50 milliárdot terveznek a kistelepülési úthálózat felújítására az első évben. Tudják ugyanakkor, hogy ez mennyire kevés a kivitelezéshez, így két további döntést is hoztak: január elsejétől 5,8 százalékos útdíj emelés lesz, amit a fuvarozók fizetnek, a tíz napos autópálya-matrica árát pedig a korábbi 2975 forintról október 1-től 3500 forintra emelték. Ezekből összejöhet további 35-36 milliárd a falusi útalapba.
- Ki az, aki tíz napos matricát vesz? A falusi ember, aki távol lakik a nagyvárosoktól, az autópályáktól, s legfeljebb évente néhány alkalommal utazik el hosszabb távolságokra: kórházba vagy épp az unokáit meglátogatni, emiatt pedig nem vesz éves matricát. Vagyis épp ő az, akit a pályadíj emelésével megsarcolnak – ezt mondta lapunknak egy észak-borsodi falu polgármestere. A Magyar Közút 2017-es adatai szerint „egyéb településre” – vagyis nem Budapestre, megyei jogú vagy más városba – közel 21 ezer kilométernyi kiépített út vezetett, miközben a kiépítetlen utak aránya ennek több mint négyszerese, 90 ezer kilométernyi volt, utóbbiak zöme belterületi vagy külterületi földút.
- Ha komolyan gondolnák az utak felújítását, akkor az elkövetkező egy évtizedben évente legalább 400 milliárdot fordítanának rá, s akkor talán lenne némi látszatja – mondta a Népszavának egy útépítéssel foglalkozó cég vezetője. Szavai szerint választások előtt – mint amilyen a jövőre esedékes önkormányzati is lesz - mindig találnak egy kicsivel több forrást látványberuházásokra, s főleg a kormányhoz lojális települések „kistafírozására”, de az alapvető problémákat ez nem oldja meg. Egy alsóbbrendű útnál, attól függően, hogy egy réteget kell csak javításként felvinni, vagy az alapoktól kell újjáépíteni, 10 és 80 millió forint között mozog a kilométerenkénti költség. Ha ezt 3255 településre elosztjuk, mindenhol legfeljebb fél kilométernyi utat lehetne rendbe hozni az alapból.
A Magyar Közút az állami kezelésben lévő utakért felel, de a településeken belül már az önkormányzatoknak kellene kigazdálkodniuk a felújítások költségeit, ám erre a legtöbb falu képtelen. Szakértőnk szerint a vidéki úthálózat jelentős része elavult, ezeket aprópénzzel már nem lehet modernizálni: ezért sem lehet komolyan venni, hogy a Magyar falu program látványos változást eredményezne a vidéki emberek életében.
A TÖOSZ szerint is a hétvégén bejelentett fejlesztések a legfontosabbak a falvaknak? A kormány tervei között elég sok elem visszaköszön az általunk megfogalmazott, százhatvan szakértő által összeállított javaslatcsomagból.
Csakhogy a szövetség évi 400 milliárdos forrást tartana reálisnak.
A 2019-es büdzsében 150 milliárd jutott erre a célra, ami tényleg nem elég, de bízunk benne, hogy 2020-tól már meglehet a 400 milliárd.
Mi a legfőbb szempont a pénzek elköltésekor?
Alapvetés, hogy térségi szemléletben kell gondolkodni. Minden elemnél meg kell nézni a hatását: harminc kilométeres körzetben kellene hatnia minden fejlesztésnek. Az olyan beruházásoknak ugyanis kevés az értelme, melyeknek már a szomszéd faluban élők sem élvezhetik az előnyeit. Ha viszont értelmes projektek kapnak támogatást, három-négy éven belül megállítható lesz az elvándorlás a falvakból.
Minden település megmenthető?
Szerintem nagyjából száz teljesen reménytelen, a többi azonban érdemi esélyt kaphat. Azok vannak a legjobb helyzetben, amelyek turisztikailag frekventált környéken találhatók, mint a balatoni települések, illetve háttérfalvaik, vagy például Hajdúszoboszló és környéke. De összességében elmondható, nincs menthetetlen térség, minden csak pénz kérdése, mert fejlődést csak komoly anyagi ráfordítás és beruházás hozhat. Azok a falvak lesznek még nehéz helyzetben, amelyek környékén túl jó a föld, ugyanis a nagybirtokos mezőgazdaság nagyon kevés embernek ad munkát. Ahol viszont lesz munkahely, onnan nem vándorolnak el az ott élők, sőt, akár még vissza is térhetnek, akik elmentek. Az embereknek a legfontosabb szempont a jövedelem, amihez megfelelő erejű gazdaság kell, mert az generál bevételeket. Csak infrastruktúra-fejlesztéssel nem lehet eredményt elérni. A jó út mit sem ér, ha a semmibe vezet.
Mivel lehet rávenni a vállalkozásokat, hogy az eddig kevésbé preferált helyekre települjenek?
Sok-sok támogatással, ami nem kifejezett pénzosztást jelent, hanem célzott projekteket. És persze biztosítani kell számukra a megfelelő munkaerőt és munkaerőképzést.
Nehéz elképzelni, hogy vissza lehet csábítani azokat, akik a jobb élet reményében elköltöztek, s egy gazdaságilag szerencsésebb-fejlettebb helyen berendezkedtek.
Ha jobb megélhetést tud nyújtani nekik a korábbi településük, ráadásul az egyéb életfeltételek is megfelelőek, miért ne? Hiszen egyszer már éppen emiatt váltottak, a visszaköltözést ráadásul az érzelmi szálak is erősíthetik. Az elvándorlók jelentős többsége a falvakból a városokba költözött. A visszatérésük azt jelentené, hogy a kistelepülések élhetőbbek lesznek, mint a nagyok, ami nehezen elképzelhető.
Ha valakinek nem a távolság, hanem csak a körülmények számítanak, hogy van-e megfelelő út az otthonáig, ott tud-e szélessávú internetet használni, a gyereke helyben járhat-e bölcsődébe, óvodába, iskolába, akad-e könyvtár, sportudvar, játszótér, akkor szerintem már nem is olyan utópisztikus a gondolat. Nem véletlen, hogy az első évben éppen az előbb felsoroltak fejlesztése, felújítása kap majd prioritást. Ezért is nagy felelősség ez a program, be lehet bizonyítani, hogy a boldogság nem hely- vagy lélekszámfüggő. - Vas András
