Nem csak a Kék Pont, de az anyatermészet is meglehetősen szárazra szikkasztotta novemberünket, sőt októberünket is. Ha volt is néha valami csapadék, az sem volt olyan területi eloszlású, ami a mezőgazdaság számára optimális lett volna. Kezdjük megszokni, hogy globális felmelegedés van, és idei nyarunk is megmutatta, milyen érzés a tartós kánikula. Meg a hőségriadó.
A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium földrajz (természetrajz) óráin Domokos tanár úr így oktatott: „Svájc kicsi ország, ásványkincse, termőföldje nincs, mégis gazdag ország. Mert olyan árut készítenek, amihez kevés anyag, de sok tudomány kell: a svájci órát.”
Nos, Magyarország is kicsi ország, de van olyan értékes nemzeti vagyoneleme, mint a jó minőségű termőföld, és van olyan ásványkincse is, mint a víz, sőt a termálvíz, mégsem gazdag ország. Mégis, a rendszerváltás előtti tsz-korszakban több mint 350 ezer hektár öntözhető mezőgazdasági területünk volt, ma kevesebb, mint a fele. Az akkoriban jó állapotban működő öntöző csatornák és azok műtárgyai mára tönkrementek és eltűntek. A Vásárhelyi-terv által előirányzott víztározókból mára mindössze 3 készült el. Mezőgazdaságilag hasznosítható felszíni vizeink nagy része hasznosulatlanul folyik el.
Közismert, hogy Magyarország, a Kárpát-medence közepén, egy termálvíz tengeren úszik. Ezt a természetes hővíz vagyont mégsem használjuk ki úgy és annyira, amennyire megtehetnénk, pedig erre uniós forrásokból ajándék pénzt is kaphatnánk.
Az idei szárazság és annak következménye, a brutálisan emelkedő zöldség árak figyelmeztethetnének bennünket arra, hogy természeti és uniós adottságainkat kihasználva Magyarország lehetne Európa veteményes- és gyümölcsöskertje.
Most pedig jöjjön az ideillő kis magyar demagógia: stadionok helyett csináljunk
Magyarországon európai konyhakertet uniós pénzen. Habár erre már volt előremutató kezdeményezés Ajkán, és nem is kellett hozzá az unió pénze. Ezt kellene folytatni, és a nemzet tetszési indexe növekedni fog.