Donald Trumpot nem olyan személyiségnek ismertük meg, aki túlzottan sokra tartaná a diplomáciát. Cseppet sem volt meglepő, amikor múlt héten a tőle megszokott, nem túl emelkedett stílusban ócsárolta Emmanuel Macron francia elnököt, aki azzal érvelt az európai hadsereg felállítása mellett, hogy az Európai Uniónak kellő védelmet kell tanúsítania Oroszországgal, Kínával, illetve az Egyesült Államokkal szemben. Az amerikai elnök kirohanása azért volt sajátos, mert éppen Párizsba tartott, ahol Macron fogadta. Végül kibékültek, de érezhető volt a feszültség közöttük.
Angela Merkel német kancellár kedden, az Európai Parlamentben elhangzott beszédében szintén úgy vélte, szükség van arra, hogy az EU felvértezze magát a külső fenyegetésekkel szemben. Az európai hadsereg felállításának megvalósításától ugyan egyelőre igen messze vagyunk, mindez mégis azt jelzi, az európai vezetők belátták, hogy megváltozott a II. világháború utáni világrend, s nem számíthatnak az Egyesült Államok teljes támogatására. Trump mind kisebb szerepet szán hazájának a NATO fenntartásában.
Trump megsértődhet ugyan az európaiak érvein, de korábban éppen ő szorgalmazta, hogy Európának a saját lábára kell állnia. Macron és Merkel úgy véli, az Unió csak akkor válhat valóban számottevő szereplővé a világban, ha saját haderővel rendelkezik. A megvalósítás előtt persze számos akadály tornyosul, finanszírozása kétséges, hiszen az uniós tagországok nem arról ismertek, hogy szeretik emelni katonai kiadásaikat. Ugyanakkor már a felvetés is fontos üzenetet hordoz a jövő májusi európai parlamenti választás közeledtével: az EU-nak csak akkor lehet jövője, ha minden tekintetben egységet tud felmutatni. Csakhogy nem mindenki törekszik erre. Akadnak az Uniónak olyan szereplői, akik mintha éppen Vlagyimir Putyin kottájából játszanának.