Nem kockáztatunk nagyot, ha leírjuk: a Roszatom által tervezett két atomreaktor soha nem fog felépülni Pakson. A legújabb félhivatalos dátum, a 2032-es átadás egyértelmű választ ad a négy éve a levegőben lógó alapkérdésre: nem létezik olyan kalkuláció, ami kiadja, hogy egy 2019-ben alapozni kezdett, kereskedelmi áramtermelésre legkorábban 2033-34 körül képes atomerőművet, amelynek a hiteleit már 2026-tól törleszteni kell, érdemes fölépíteni. Ha a beruházás elhúzódik, sosem jön ki abból a 4000 milliárd forintból, amit most rászánnak, hiszen a nemzetközi tapasztalatok szerint a legnagyobb költségnövelő tényező éppen a csúszás. Ráadásul a friss francia és finn példák azt mutatják, hogy nem aprópénzről van szó: a kétszeres projektidőszak nagyjából dupla árat jelent.
Eközben a konkurencia, vagyis a napenergia ára meredeken zuhan: az erősen kormányközeli MET-csoport néhány hete átadott százhalombattai naperőművében 468 millió forintért hoztak létre 1 megawattnyi áramtermelő kapacitást, Paks2 esetében ugyanez a szám papíron is 1,66 milliárd forint lenne. És ha már Százhalombatta: a MET naperőművének felépítéséről idén januárban döntöttek, októberben pedig a létesítmény már áramot termelt. Itt szeretnénk emlékeztetni rá, hogy az ENSZ kormányközi testületének (IPCC) minapi jelentése szerint a globális klímakatasztrófa megállítására nagyjából 12 évünk maradt. A jelentés a világ klímakutatóinak konszenzusára épül, érdemi ellenvélemény nélkül, az idei időjárás pedig elég hatásosan illusztrálta, hogy mire gondoltak a tudósok.
Aki a földi klímát egy 2026 helyett 2032-ben (magyarul: soha napján) felépülő atomerőművel akarja megmenteni, az alighanem elkésett: a megoldás, ha létezik, sokkal inkább a gyorsan és olcsón telepíthető napelem, meg a háztartási méretekben már ma is elérhető, többek között a Tesla és a Panasonic által gyártott energiatároló (ún. powerwall) lesz. Utóbbi talán megnyugtatja a mindenhez is értő L. Simon Lászlót, aki a kormányálláspontot tolmácsolva nemrég azzal érvelt a megújuló energia ellen: „nem süt mindig a nap, nem fúj mindig a szél”. Neki is üzenjük: Németországban idén 36 százalék a zöldenergia aránya, ugyanannyi, amennyit a német atomipar a csúcson elő tudott állítani.
Talán itt az ideje, hogy elfogadjuk: Paks 2 megbukott, mielőtt még az első kapavágásra sor került volna. Főként azért bukott meg, ami már a paksi szerződés megkötésekor is nyilvánvaló volt: egy ilyen beruházáshoz itthon nincs meg a szükséges menedzsment-tudás (nemhogy atomerőművet, de egy stadiont sem tudunk az előirányzott idő- és költségkereten belül befejezni), az orosz fél pedig nem rendelkezik a technológia uniós megfeleltetéséhez szükséges képességekkel. A tanulópénz drága volt – máig több mint 300 milliárdunk ment rá a paksi kalandra, és még messze nincs vége –, de valakinek biztos megérte: Orbánék mindenfajta társadalmi kontroll nélkül költhettek el eddig két Bokros-csomagnyi közpénzt jórészt a saját klientúrájuk etetésére a sosem-lesz atomerőmű hűlt helyén.