Csatlakozott Hadházy Ákos aláírásgyűjtéséhez, amelyet az Európai Ügyészséghez való csatlakozás érdekében indított. Mikor lesznek újra közös pártban?
Most legkevésbé pártokban gondolkodom. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás közös érdekünk, azt vállaltam, hogy Pest megye 2-es körzetében – ahol áprilisban is indultam – segítek aláírásokat gyűjteni. Ákossal egyébként mindig is jó munkakapcsolatom volt, ez nem változott.
Nemrég érkezett vissza Amerikából. Mit tanult kint?
Meghatározó élmény volt, hogy sorra találkoztam olyan női vezetőkkel, akik sokszor kőkemény nehézségek közepette szervezik meg a közösségüket. Ráadásul roppant izgalmas időszakban voltam kint, nem sokkal a félidős választások előtt jártuk be nem csak a keleti partot, de déli államokat is. Most már látjuk a választások eredményét is, amely fontos tanulságokkal szolgál nekünk is: a populista-demagóg erők túlsúlyát sikerült mérsékelni és ehhez leginkább a nők, kiemelten a progresszív baloldaliak növekvő jelenléte kellett – nem csupán a győztes jelöltek körében, de meggyőződésem, hogy a választók között is. Aktivizálni és bevonni - nekünk is ez az utunk. A fiatal, új lendületet hozó Alexandria Ocasio-Cortez kampányfőnökével is sokat beszéltem arról, hogy miként tudták a helyben lakó embereket „kicsalogatni a csigaházból”, megszólítani, bevonni, és ezáltal az ügyet sikerre vinni. Mert ahhoz, hogy a társadalom meg tudja szervezni magát, meg kell élnünk, hogy közös a sorsunk, érzékenynek kell lennünk egymás problémájára és a hasonló értékrendű embereknek össze kell kapaszkodni. Ezt egy rátermett képviselő segítheti, de ez a történet nem róla szól, hanem mindig azokról, akiket képvisel. Egyébként a női politikusoknak Amerikában sem könnyű kiállni azok mellett az értékek mellett, amelyeket fontosnak tartanak, ott sincs kolbászból a kerítés. A győztest pedig nem az különbözteti meg a vesztestől, hogy nem kap ki soha, hanem, hogy fel tud állni egy kudarc után.
Ön is felállt?
A választási eredmény kijózanító volt. Új utakat kell találni, nálam most ez van előtérben. És ez a történet nem a politikusról szól, nem a képviselőről, hanem azokról, akiket képvisel. Meggyőződésem, hogy egy olyan populistával szemben, mint Donald Trump, vagy Orbán Viktor olyan módszer kell, amely ténylegesen visszaadja a társadalom hitét és erejét.
Mi lehet ez a módszer?
Biztosan nem arról akarok mesélni az embereknek, hogy a pártpolitikusok egymás közt hogyan osztogatják a jelöléseket, listákat, ki-kivel és miről egyezett meg. Én arról akarok beszélni, ami velünk történik, ami Magyarország ma, és ami a közös munkánk eredményeképp lehet holnap ez az ország. Vannak politikusok, akik szerint a munkájuk a megválasztásukig tart. Szerintem meg akkor kezdődik. Ahhoz a munkához kértem az emberek szavazatát, amit most végzek. Tudatosan kialakított munkatervem van, például szeptemberben gyermekvédelmi intézményekkel kezdtem foglalkozni, novembertől már olyan munkahelyeket is felkeresek, ahol többségében nők dolgoznak. Olyan emberekhez megyek, akik kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, akik sérülékenyek és akikre nem figyeltek kellőképpen.
Ez a „nagy” felismerés Amerikának volt köszönhető, vagy annak, hogy az elbukott áprilisi választás után pártját, az LMP-t is otthagyta?
Azért ne felejtsük el, hogy anno képviselővé válva az első dolgom volt, hogy a közmunkások ügyét elővegyem, magam tártam fel számos visszaélést a rendszerben, hogy csak egy ügyet említsek. Az más kérdés, hogy pártvezetőként, frakcióvezetőként értelemszerűen sok időt szántam a szervezetre – ez most mind felszabadult és képviselőként jó hasznát is vesszük.
Hadházyn kívül kivel dolgozik még együtt? Ungár Péterrel például kiváló kapcsolata volt.
Ungár Péterrel nagy közös tapasztalatunk az etikaibizottságosdi, együtt büntettek meg minket a koordináció „vétségében.” Szabó Szabolccsal viszont nem csak egyszerre távoztunk, hanem sok ügyben azóta is összedolgozunk. Továbbra is tartom azt, hogy mindenkivel beszélek. Nem mellesleg egy politikustól ez el is várható. Az óvodás dolgok nem visznek előre, a magyar választópolgároknak felnőtt politikusokra van szüksége.
Egy blogbejegyzésének azt a címet adta, hogy Vörös vonalak egymás után. Az ellenzék szerint nagyjából 8 éve átlépi a vörös vonalakat Orbán Viktor.
Orbán addig fog menni, amíg nem lát ellenállást, és ez igaz Magyarországra, de Európára is. Még a legsötétebb időkben is kell tartani a vonalakat, meg kell mutatnunk, hogy nem tehet meg mindent velünk. Ez közös ügyünk.
Mi van, ha az országnak tökéletes az, amit Orbán csinál?
Ha az volna, akkor az ország tele lenne elégedett emberekkel. Nem ez a helyzet.
A mai napig sokan továbbra is önt hibáztatják például a Fidesz kétharmadáért.
A választás után többeknek érdekében állt kikiáltani egy bűnbakot, holott a harmadik kétharmadot nem egyedül az LMP gyártotta le, bár viszonylag eredményesen varrják a nyakába a választások óta. Régi rossz politikusi minta ez, de már középtávon is borzasztó nagy felelőtlenség. Tudom, hogy mi az én szerepem ebben a történetben, kész voltam felelősséget vállalni az eredmények ismeretében. Az is ismert, hogy az LMP anno az én vezetésemmel nyitott, kevésbé konfliktusos, mások felé elfogadóbb politizálást folytatott, és a választók ezt jutalmazták, mégpedig a párt történetének legjobb eredményével. Sajnos a párt nem tudott élni ezzel a helyzettel. Abban pedig biztosan nem hibáztam, hogy a felesleges konfliktusokra minden erőmmel igyekeztem nemet mondani, sőt a konfliktus mellett a kompromisszumot és a konszenzust is használtam – tudva azt, hogy rövid távon ez hátrányos lehet, mert sokszor átmenetileg a hangosabbnak hisznek. Változás azonban nem a ricsajból lesz, hanem a kitartó, stabil, összehangolt munkából. És engem ez motivál.
Mi lesz önnel egy év múlva?
Azért ennél hosszabb távban gondolkodom. Biztosan folytatom az utamat, a szavazóktól kapott kártyámmal a kezemben segíteni fogok a gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező embereknek, például azzal ablakot nyitok arra, hogy milyen körülmények között tartanak ki százezrek ebben az országban. Mondok egy konkrét példát: a héten voltam a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon. A Nyufigban sokan reggel háromnegyed hatkor kezdik a munkát, ötig megállás nélkül dolgoznak, mert az ellátásoknak meg kell érkezniük, nyugdíjasok, árvák, özvegyek számítanak rá. Már a leépítések előtt is munkaerőhiány volt. A dolgozók, zömmel nők, az asztaluknál ebédelnek, arra sem tudnak időt szánni, hogy felálljanak és máshol egyenek, de olyan bérekből az ár miatt is kétszer meggondolja az ember: tíz éve nem változtak a fizetések, és ott voltam, láttam, hogy ezek az emberek felelősségtudatból tartanak ki. Magyarországon rengeteg helyen olyan körülmények között kell helyt állniuk sokaknak, amely már nem lenne elvárható. Ezt mindenkinek látnia kell és el kell gondolkodni azon, hogy ez meddig fenntartható.
