Nagyon nehéz egy fedél alatt élni olyan szórakozó helyekkel, amelyeknek a működési rendje nem éppen lakóbarát. Évtizedekig bosszantott oktogoni lakosként, hogy az akkor még ezerrel üzemelő Kékes étterem konyhai szellőzőjét a házunk udvarán át vezették ki a szabadba. Főleg nyáron, amikor ajtó-ablak nyitva volt a lakásunkban, már délelőtt éreztük a pörkölt alá vágott hagyma, a főni feltett káposzta szagát. Hiába leveleztünk a vendéglátó vállalat igazgatójával, válaszra sem méltatta a panaszainkat. Később a Pozsonyi útról az ablakunk alatt működő presszóban minden hétvégén összeverekedő részegek miatt álltunk tovább.
Innen nézve pontosan át tudom élni azoknak az erzsébetvárosi lakóknak a bánatát, akiknek már jó ideje teli a hócipője a romkocsmák balhézó, hányó, részeg, külföldi vendégeivel. Most a Józsefvárosban, a Déri Miksa utca polgárainak lett elegük a Kék Ló vendégköréből, amelyik korábban éppen a romkocsmák randalírozó vendégei elől menekült el a szomszédos városrészből. Pedig a Kék Ló ma is meglehetősen disztingvált vendéglátóhely, szolid, intelligens, kulturált a közönsége. Azt gondolom, a Kék Lóval semmi más bajuk nem lehetett a körülötte lakóknak, mint az, hogy akik oda járnak, fityiszt mutatnak a kispolgári ízlésvilágnak. A kocsma a hazai fiatal avantgárd-jazz fontos helyszíne lett az elmúlt években. Egyike az egyre kevesebb olyan belvárosi kisvendéglőnek, kocsmának, ahol a tulajdonos nem arra hajt, hogy a vendégei mielőbb lerészegedjenek. Finom a curry, jó a kávé, a sör meg a fröccs mellé színvonalas zenei műsort szolgálnak fel.
Az az érzésem, hogy a Kék Ló valójában az egyszeri állatorvosi ló: meglehet, hogy nem is annyira az ott lakók, sokkal inkább a meglehetősen vaskalapos kerületi önkormányzat szemét csípi a jelenlétük. Egy darabka szellemi szabadság szorult abba a pincébe, és ez nem illeszkedik bele a tágabb trendbe, amit a NER megálmodott ennek az országnak. Ahogyan a civilek függetlensége is vörös posztó a hatalom szemében, mára már a kultúra néhány tucat nézőt befogadó utolsó, független, kis kocsmái, alternatív koncerthelyei, színházai is terítékre kerültek. Pedig Budapestnek, a rebellis városnak, néhány éve még ezek adtak sajátos hangulatot.
De ez a józsefvárosi vezetést a legkevésbé sem érdekli. A fideszes önkormányzat „rendpárti”. A „nyóckerből” tűnjenek el a narkósokat segítő civilek, a hajléktalanok vegyék a motyójukat, és keressenek maguknak fedelet ott, ahol befogadják őket. A Corvin negyed terjeszkedését is olyan irányba terelték, hogy lehetőleg a romák feje fölül bontsák el a házakat, és még véletlenül se az önkormányzat büdzséjéből kelljen költeni a Práter utca környéki romos épületek felújítására. Nem állítom, hogy az ilyen hozzáállásra nincs fogadókészség a kerületben. De egyelőre itt is működik az országos recept: ahol van kit gyűlölni – narkóst, romát, idegent, szabadon gondolkodót, avantgárd jazz kedvelőt -, ott szorosan összezár a „polgárság”.
Elég ehhez annyi is, hogy egy kocsma vendégserege másfajta zenét hallgasson.