A Párbeszéd Magyarországért törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne kelljen ledolgozni a hosszú hétvégéken kapott plusz pihenőnapokat. Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy el kell törölni a hatnapos munkaheteket.
Kijelentette, hogy a magyar munkavállalók így is túl vannak terhelve, miközben azok a gazdaságok az igazán fejlettek, ahol évente 3-400 órával kevesebbet dolgoznak az emberek, mint Magyarországon. Később a képviselő formálisan is indítványozta a házelnöknél a Munka Törvénykönyve ez irányú módosítását.
Természetesen tisztában vagyok az elhangzott javaslat népszerűségi indexének várhatóan magas értékével és azzal is, hogy a szombati – „kényszerből” ledolgozott - műszak nemzetgazdasági szinten nem ugyanolyan hatékony, mint a hét bármely más napján végzett munka. De azért differenciálnám ezt a kérdést: azt elhiszem, hogy az állami és önkormányzati hivatalokban, főhatóságoknál, miniszteriális háttérintézményekben és a pártszékházakban a munkáltatók ezeken a napokon lazítanak a munkafegyelmen, de az üzleti szektorban (ipar, kereskedelem, szolgáltatás, mezőgazdaság) egy jottányit sem engednek/engedhetnek a tempóból. Ahol meg - esetleg több műszakban - szalag mellett dolgoznak, és tiszta vagy alapbérrel kombinált teljesítmény-bérezést alkalmaznak, na, ott szóba sem jöhet a könnyedebb szombati munkavégzés.
Nézzük csak a 2018. évet. Idén hat alkalommal kellett (kell) szombaton - március 10., április 21., október 13., november 10., december 1., december 15. - „ledolgozni” az ünnephez kapcsolódó heti pihenő napot. Lehet erre azt mondani, hogy mit számít hat nem teljes értékű munkanap „ajándékba” adása, én mégis azt javaslom, hogy közelítsünk a kérdéshez némi racionalitással.
Négy-öt-hat munkanap kötelező érvényű munkaszüneti nappá alakítása azt jelenti, hogy az éves – húsztól harminc munkanapig terjedő - rendes szabadságnapok száma 13-30 százalékkal emelkedik. Ezzel az intézkedéssel az egyébként is munkaerő-hiánnyal küzdő vállalkozások szabadság-kiadással járó nehézségeit és költségeit tovább növelnék. Ha pedig berendelnék az átminősített napon a munkahelyére a dolgozót, akkor felmerülne a rendkívüli munkavégzés idejére járó plusz bér. Mivel a vállalati/vállalkozói bérterhek most sem szerények (a bruttó bér igen drága, a nettó pedig alacsony), ezeknek az összegeknek a kifizetése érzékelhető többlet kiadásként jelenne meg.
Képviselő úr közleményében az jelent meg, hogy „azok a gazdaságok az igazán fejlettek, ahol évente 3-400 órával kevesebbet dolgoznak az emberek, mint Magyarországon.” Ebben az állításban csak annyi az igaz, hogy Hollandiában, Németországban, Norvégiában, Dániában, Luxemburgban, Svédországban és Svájcban valóban több száz órával rövidebb időt dolgoznak (évente 1600 óra alatt) az emberek, mint nálunk, de az hamis sugallat, hogy ezek az országok azért rendelkeznek „bivalyerős” gazdasággal, mert sok az éves szabadság és pihenőnap! Inkább az valószínűsíthető, hogy eljutottak a technológiai, a munkaszervezési és a társadalmi fejlettség olyan fokára, amely megengedi, hogy kevesebb élőmunkával (munkaórával) működhet magas hatékonysággal a nemzetgazdaság.
Ezt a felvetésemet az is igazolja, hogy nálunk és a velünk közel egy „súlycsoportban” lévő államokban (Csehország, Lengyelország, Észtország, Szlovákia) az alkalmazottak évente 1700–1800 közötti munkaórát teljesítenek, amely hozzávetőlegesen megfelel az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) átlagának, ami pillanatnyilag 1759 óra/év/dolgozó. Sokkal szomorúbb ennél, hogy a fejlett országok alkalmazottai jóval kevesebb ledolgozott munkaórával is bőven „felülkeresik” a magyar munkavállalókat.
Két évvel ezelőtt – az akkor még Parlamenten kívüli – Párbeszéd „korszakalkotó” ötlettel állt elő: a négynapos munkahét bevezetésének lehetőségével házaltak. Komolyan persze nem vette senki (lehet, hogy ők maguk sem), és megnyugodva regisztrálhattuk, hogy nem lett a javaslatból semmi. Most megint célba vették az éves munkaidő-alapot, illetve annak megnyirbálását, és ismét az esélytelenek nyugalmával öltik magukra a szakszervezeti uniformist. Felelősség nélkül szajkózhatják: több fizetett pihenőnapot a magyar munkavállalónak!
Mindenki tudja, hogy az EU-s pénzekkel kisámfázott magyar gazdaság nem igazán versenyképes, így a teljesítmény-többlet nélküli jelentős munkaidő csökkentés közgazdasági szempontból szinte indokolhatatlan. Az ötfős Párbeszéd frakció vélhetően ezzel az akcióval akarja leelőzni politikai riválisait, illetve a dolgozói érdekképviseleteket. Valószínűsíthető, hogy az ambiciózus terv gyorsan elbukik, de arra azért kíváncsi vagyok, hogy miként viszonyul majd a beterjesztésre kerülő törvényjavaslathoz a Párbeszéd pártszövetségi társa (az MSZP), a többi ellenzéki párt és a magyar szakszervezeti mozgalom. Bízzunk a józanságukban!