- Megkönnyeztem őket – vallja be a 73 esztendős Kovács Tibor, aki a főzés egyik áldozatának, Gábornak a szomszédja. – Mindhárman rendes emberek voltak.
A Szekszárd fölé magasodó szőlőhegy gazdái közül sokan ismerték a Cinka dűlőben hobbistaként gazdálkodó három férfit.
- Szorgosak voltak - mondja Balogh László a hegy présházait vigyázó Szőlő-Szem Mozgalom tanyabizalmija -, mindhárman rendben tartották a gyümölcsösüket. Volt boruk, de mértékkel ittak, sose láttam őket dülöngélni. Kedélyes emberek voltak.
A tragédia Gábor szőlőjének présházában történt. A kicsi, fehér ház ajtaján és ablakán hatósági pecsétek. A teraszon cserepes oleanderek fekszenek, a szél gurigázik velük. Mint a környékbeliektől megtudom, Gábor feleségével két gyermeket nevelt föl, s már évek óta nyugdíjas, korábban karosszéria lakatosként dolgozott.
Gábornak volt még egy, a szüleitől örökölt szőlője, annak a présházában lakott az 50 esztendős András, aki Erdélyből nővérével együtt települt át Magyarországra a kilencvenes években. András a második áldozat. Károly a harmadik, ő 70 éves volt, egykor egy óra-ékszer cégnél dolgozott, az ő birtoka Gáborétól harminc méterre volt. Károlynak is két felnőtt gyermeke van, az itteniek azt mondják, hogy hármójuk közül ő termelte a legjobb bort, s ha kortyolgatott, szeretett énekelni.
- Gyakran töltötték ők hárman együtt az időt – sóhajt Balogh László. – Vendégszeretők voltak mind. Ha például Károlyhoz benéztem, már ültetett is le, és hozta a nasit meg az üdítőt. Autóval járőrözök, csak üdítőt ihatok.
Az 54 esztendős Zoltán a Vajdaságból menekült Szekszárdra 1999-ben. A férfi egyik ismerősének szőlőjét gondozza, s cserébe ott lakhat a birtok háromszor négyméteres, komfort nélküli hétvégi házában. Ő ekképp emlékezik: - A pálinkafőzőt Gábor vette néhány héttel ezelőtt az egyik áruházban 160 vagy 180 ezer forintért. Gábor büszke volt a főzőjére. Vizet rakott bele és mindjárt ki is próbálta. Azon a napon a törkölyt főzte le, korábban a főzdébe vitte. Tudta, hogy az első két decit ki kell önteni, és tudta ezt Andris és Károly is. Nem értem…
A hegyen senki se érti, hogy miképp történhetett meg a tragédia. Miképp feledhette el mindhárom férfi, hogy a rézelejét ki kell lottyintani.
- A Gábor unokája talált rájuk – mondja Balogh László. A rendőrség még vizsgálja az esetet, de a jelek azt mutatják, hogy nem történt bűncselekmény. A boncolás eredménye a napokban várható.
- Mindenki nagyon sajnálja őket – morogja Tibor. – Itt az emberek tisztelettel vannak a másik iránt. Látnia kellene, milyen hangulat van a szüret idején. De máskor is. Nézze, én kivágtam a szőlőmet, de valaha 12 hektó borom volt, pedig soha egy kortyot se ittam. Megitták a rokonok és a barátok. Tartottam itt százötven tyúkot, holott ki nem állom a tyúkhúst meg a tojást. Elosztogattam. Volt pulykám is tucatnyi, azt se bírtam, a család és a barátok ették meg.
- Tényleg jó itt a szőlőhegyen – bólint rá Zoltán, aki maradéktalanul elégedett a komfort nélküli odújával. – Andris is boldogan élt itt. Nem volt olyan munka, amit nem vállalt el. Nem is mindig pénzért, segítőkészségből. Télen, hogy nem volt munka errefelé, elment az Alföldre birkát őrizni. Romániában egyébként bányász volt. Egy fia van neki valahol, de ő se tudta, hogy hol. Róla nem mesélt, ez megmaradt az ő titkának.
Bólintok, hogy mindenkinek vannak titkai, mire Zoltán beavat, hogy neki is. A férfi hiába dolgozott le 21 évet Szerbiában, nincs róla papírja:
- A szerbek a horvát frontra vezényeltek, amikor Jugoszlávia szétesett, aztán meg Koszovóba. Megszöktem. Később nem mertem visszamenni a dokumentumokért. Féltem, hogy mivel katonaszökevény voltam, elbánnak velem. Most meg már nem tudom igazolni az éveimet. Nem lesz nyugdíjam. De nem izgat, olyan még sose volt, hogy ne legyen valahogy. Dolgozok, ameddig bírom. Itt nekem nagyon jó. A társaság remek, a kertekből a panoráma gyönyörű. Tibor a borával kínál. Pár tucat tőkét azért megtartott, abból van 80 liter kadarkája. Ő nem iszik továbbra se, másnak akar vele örömöt szerezni.
